Megszólalt az EU a svédországi Korán-égetés kapcsán

Közleményben ítélte el a svédországi Korán-égetést az Európai Unió, és sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen cselekményt hajtottak végre a muszlimok kiemelt ünnepén, az íd al-adha (áldozat ünnepe) napján.

Stockholm TOP 14 látnivalója

Svédország legnagyobb városa és fővárosa Stockholm, ahol rengeteg látnivaló akad. A svéd fővárosban még a sarki fényt is látni lehet télen. Maga a város 14 szigetre épült, amit 53 híd köt össze. Két világörökségi helyszín is található a városban.

Beismerő vallomást tett a stockholmi merénylő

Beismerte tettét Rakhmat Akilov, akit a stockholmi buszos merénylet elkövetésével vádoltak.

Szívszorító, ahogy megemlékeztek a stockholmi terrortámadásban elhunyt kutyáról

Amikor a 37 éves Marcus Krantz meglátogatta a négy halálos áldozatot követelő pénteki terrortámadás helyszínét Stockholmban, feltűnt neki, hogy az egyik áldozatért, egy Iggy nevű kutyáért senki sem gyújtott gyertyát.

A tömegbe hajtott egy teherautó Stockholmban – legalább három halott

Sétálóutcába hajtott egy furgon Stockholmban péntek délután, és legalább három embert halálra gázolt – jelentette a svéd média.

Bob Dylan nem megy el a Nobel-díj átadójára

A Svéd Akadémiának írt levélében jelentette be Bob Dylan, hogy nem megy a Nobel-díjak december 10-én Stockholmban esedékes átadására – írja a BBC .

Nem vicc: Bob Dylan kapja az irodalmi Nobel-díjat

A testület indoklása szerint a világhírű énekes – aki az első zenész az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjeinek sorában – új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.

Stockholm: izgalmasnak ígérkezik a városi verseny

Ma délután ismét városi versenyt rendeznek az alpesi világkupában, a hölgyek és a férfiak számára is.

Metrógaléria Stockholmban

A csaknem egymillió lakosú svéd főváros metrója 110 km hosszú, Késő éjszakáig üzemel, (ünnepeken, víkendeken, sőt non-stop is) az európai földalattikhoz képest népesebb és a turistákkal tömött járatokkal.

Indul az Eurovízió 2013

Minden készen áll az Eurovíziós Dalfesztiválra, amelyet immár 58. alkalommal rendeznek meg Malmőben. A két elődöntő kedden és csütörtökön lesz, 18-án, szombaton pedig a döntő.

Le Corbusier emlékezete

A svédek, úgy tűnik, nem felejtették el a nagy francia építészt, Le Corbusier-t (Charles-Édouard Jeanneret, 1887-1965), aki 1933-ban tervezetet nyújtott be Stockholm régi központjának tornyokkal, felhőkarcolókkal való modernizálásáról, amely eleget tudott volna tenni a demográfiai robbanásnak a függőleges megoldásokkal.

Csodaváros születik a lerobbant ipari övezetben

A Hammarby negyed egy új ökováros Stockholm szívében, ahol a lakók az összes energiaszükségletük 50 %-át maguk állítják elő.

Átadták a Nobel-díjakat Stockholmban

December 10-én Stockholmra figyelt a világ, a város leghíresebb rendezvényén visszafogott elegancia és szigorú rend párosult.

A történelem átverése?

A kutatók nem értik, hol van a svéd király.

Videó: Bámulatos illúzió Stockholm belvárosában!

Egy hatalmas szakadék tátong Stockholm belvárosában.

Kötözött hajót találtak

Különös hajót találtak egészen véletlenül Stockholmban.

Divat összeállítás stockholmi hangulatban

Bátran vegyetek példát Észak-európai barátainkról és kövessétek a legújabb trendeket!

Az S-faktor

Sokszor megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy a svédeknek vajon honnan van ilyen érzékük a divathoz.

A fény mesterei: Charles K. Kao, Willard S. Boyle és George E. Smith kapta a 2009-es fizikai Nobel-díjat

A 2009-es fizikai Nobel-díj felét Charles K. Kao-nak ítélték oda az optikai szálakon keresztül történő fénytovábbítás területén elért alapvető eredményeiért, a díj másik felét pedig megosztva kapta Willard S. Boyle és George E. Smith egy képalkotó félvezető detektor, a CCD-szenzor feltalálásáért.

Kié lett a Junior Water Prize?

Egy török diák kapta idén Stockholmban a Junior Water Prize díjat, egy nem is akármilyen találmányért.

A higiéné tarolt Stockholmban

Véget ért a stockholmi Water Week, amelyen számos kategóriában osztottak ki elismeréseket a világ legkitünőbb vízügyeseinek.

Megkezdődött a Víz Világhét

Idén is Svédország ad otthont a Víz Világhét című nemzetközi seregszemlének, amelyen az Unicef is részt vesz.