Megérkezett a Hibrid Toyota RAV4

Húsz évvel ezelőtt a Toyota nagy döntést hozott, amikor az automobilizmus történetében megalkotta az első generációs RAV4-est és ezzel úttörő szereplőjévé vált a C-SUV szegmensnek. Az új RAV4 Hybrid All Wheel Drive (AWD) modell fogja képviselni a Toyota filozófiáját: „Jó érzés vezetni a hybrid technológiával”.  

A Lexus új mércét állít a szabadidőjárművek szegmensében

A Lexus RX a márka 26 éves történetének legnépszerűbb modellje. A mai napig több mint 2,1 millió példányban talált gazdára; minden tíz, valaha eladott Lexus modellből három ebbe a modellcsaládba tartozott.

Az új X-Trail volánja mögött már kondizhatunk is

A Nissan által bemutatott új „GYM" gomb használata segít az autóvezetőknek, hogy fittebbek lehessenek. A vezetéstámogató rendszerek kikapcsolására vonatkozó opciónak köszönhetően a Nissan tulajdonosok kidolgozottabb testre tehetnek szert.

Bemutatkozott a hazai sajtónak az új XC90

A nagy debütálás az októberi 2014-es Párizsi Autószalonon volt, ahol élőben találkozott először a közönség az új terepessel.

A Hyunda ízelítőt adott a vadonatúj Tucson formájából

A Hyundai Motor a mai napon közzétette azokat az első vázlatokat, amelyek a hamarosan érkező, vadonatúj Tucson kompakt szabadidő-járművet előlegezik meg.

Az új Ford Explorerben is EcoBoost motor dolgozik

Az új, intelligens megoldások révén könnyebb a parkolás, gyorsan feltölthetők a hordozható készülékek, javul az aerodinamika és minden eddiginél élvezetesebbé válik a zenehallgatás.

A BMW X modellek 15 éve az utakon

Az egész egy „X”-szel kezdődött. A betűvel, amely már az 1980-as évek közepén a BMW összkerékhajtással szerelt modelljét jelölte. A hátsó kerekek meghajtásából eredő különleges járműszimmetria tökéletes alapot biztosított az összkerékhajtás létrehozásához.

Igazi favorit lett a vevőknél az Opel Mokka

A piaci bevezetése óta eltelt két év alatt több mint 300.000 megrendelés futott be az Opel Mokkára. Sőt, mostanában még jobban megugrott az értékesítés: a legutóbbi százezer megrendelés az elmúlt hét hónapban érkezett be.

A Land Rover bemutatta a világ legsokoldalúbb prémium kompakt SUV-ját

A modell új, progresszív formaterve előrevetíti az új Discovery család optimalizált méreteit, arányait és kiállását.

A vadonatúj Volvo XC90 világpremierje

Hónapok óta tartó találgatások érnek véget, amikor a Volvo Cars augusztus 27-én leleplezte a vadonatúj XC90 modellt, teljesítve azon ígéretét, hogy olyan, látványában szembetűnő, prémium minőségű, hétüléses sport-szabadidőautót mutat be, amely világviszonylatban is kiemelkedő biztonsági jellemzőkkel rendelkezik.

Az új Range Rover Sport SVR álló helyzetből 4,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára

A Land Rover Special Vehicle Operations részlegének mérnökei gondosan optimalizálták a Bosch motorvezérlő rendszert, és újrahangolták a kompresszor elektronikus megkerülő szelepét.

Megérkezett a Kia Soul kompakt SUV

letisztult új külsőt a Kia világszerte nagy sikert aratott tanulmányautója, a 2012-es Track’ster inspirálta. Az új Soul megjelenése sokkal komolyabb, felnőttesebb lett, ám egyedi karakterét nem veszítette el.

Még erőteljesebb megjelenéssel debütál az új BMW X6

A világszerte közel 250 ezer példányban gazdára talált Sports Activity Coupé új, második generációja különleges helyet foglal el a BMW X típusai között ellenállhatatlan vonzerejének, mámorító teljesítményének és innovatív luxusának köszönhetően.

2016-ban jön a Q3-as rivális a Skodától

Két év múlva jöhet a Skoda új szabadidő-autója a Snowman.

A nagyra nőtt Suzuki SX4 S-Cross

Kipróbáltuk a Suzuki SX-4 S-Cross dízel változatát a Full extrás felszereltséggel. Nem okozott csalódás.

A Ford részesedése tovább nő Európában

A Ford Edge egészíti ki a Ford európai SUV kínálatát. Az Amerikában egyre népszerűbb modell egészíti ki a közepes méretű Kugát és a kis Ecosportot.

Tovább a siker útján - Toyota RAV4

A Toyota RAV4 a megszokott módon halad a megkezdett úton, azaz nem ismer lehetetlent, ha szabadidős autónak kell lenni, vagy csak a hétköznapokban használjuk.

A Jimny-től a iV-4 tanulmányig

A Suzuki a kompakt sport-szabadidő autók úttörője. Az LJ sorozat 1970-es és az SJ sorozat 1980-as években történt elindítása óta a cég jelentős energiákat fordított a terepjárók fejlesztésére – ennek eredménye a Vitara, a Jimny és a Grand Vitara.

Páratlan vezetési élmény a városi terepjárók szegmensében

A PSA Csoport által szabadalmaztatott rendszer gyenge tapadási viszonyok között fokozza az autó haladási képességét, és ezzel kitágítja a 2008 lehetőségeit.

Ötcsillagos minősítést ért el a Chevrolet új városi terepjárója, a Trax

A független európai minősítő intézet, az Euro NCAP, mai napon publikált jelentésében.

Elindítja magyarországi beruházásának harmadik ütemét a Hankook Tire

A prémium gumiabroncsgyártó Hankook Tire vezetősége és a magyar kormány közös rendezvényen jelentette be az újabb 313 millió eurós bővítést, amely a Hankook rácalmási gyárának harmadik beruházási fázisát jelenti.

A Ford növeli a Kuga gyártókapacitását

A Ford bejelentette, hogy a megnövekedett piaci igényeknek megfelelően 10 százalékkal, azaz 8.000 darabbal bővíti a vállalat európai SUV-terjeszkedését felvezető vadonatúj Ford Kuga gyártási kapacitását a spanyolországi Valencia üzemben (a márka SUV kínálata a 2013 végén érkező EcoSport, majd a vadonatúj Edge modellekkel lesz...

A Chevrolet Trax feldobja az európai kis SUV szegmenst

A Chevrolet 1935-ben, a Caryall Suburban típussal teremtette mag az SUV fogalmát.

James Bond autóban - Range Rover Sport

A vadiúj angol SUV hiánypótlónak érkezik a gyár szerint, mivel túl nagy volt az űr a Range Rover és az Evoque között a modellpalettán. Kellett egy sportos, erős, elegáns modell - mint James Bond.

Ősszel indul az új SX4 gyártása a Suzuki esztergomi gyárában

A Suzuki elsősorban a flottaeladások bővülésére számít az új SX4 piacra vitelével, a márka első C-kategóriás crossoverét az ősszel kezdik gyártani a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában - mondta el Hisashi Takeuchi vezérigazgató újságíróknak.

Hyundai ix35 FCEV üzemanyagcellás SUV sajtóközlemény

Az Európai Bizottság által támogatott Üzemanyag-cellák és Hidrogén Közös Vállalkozás (Fuel Cells and Hydrogen Joint Undertaking, FCH JU) a Hyundai ix35 üzemanyag-cellás gépkocsit (FCEV) választotta ki demonstrációs járművének, amellyel valós körülmények között tesztelik és népszerűsítik majd a hidrogén üzemanyag-cellás...

Kia Sorento 2.0 crdi 4X4 EX Prémium teszt

Kia Sorento autó teszt (saját)

A BMW ismét X7-es SUV-on gondolkodik

Korábban, 2008-ban is foglalkozott már a BMW az ötlettel, hogy egy nagyobb SUV-ot építsen X7-es néven, de akkor ezt a lehetőséget elvetették az amerikai piac összeomlását követően.

Világbajnok lett az UAZ

Még 2010 júniusában oroszok lelkes kis csapata úgy döntött, hogy megdöntik a Kia által tartott Guinness rekordot.

Tereprendezés

A SUV furcsa kategória.