Parászka Boróka: Cifra, gazdag szűrbe öltözött az erdélyi magyar közélet, sajtó - Városi Kurír

Az erport.ro, erdélyi magyar nyelvű portálon egy igen tanulságos írás jelent meg a Fidesz kormány határon túli sajtótámogatásáról.

Szijjártó: Közép-Európában a sajtó szabadabb, mint Európa nyugati felében

Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben a svéd külügyminiszter Magyarországról tett kijelentésére reagált.Szijjártó Péter a közleményben úgy fogalmazott: “Jól látható, hogy egyes nyugati politikusok és médiumok továbbra is maszatolnak, még mindig nem...

Pali bácsi, a zászlótartó

A szabad sajtót ünnepeljük ma, de biztos vagyok benne, hogy a márciusi ifjak vérben forgó szemekkel reklamálnának, mert nem a mostani állapotot értették alatta.

Egymillióan a Szabad Sajtóért - eddig 269-en vannak

A Médiatörvény miatt néhány Facebook-munkacsoport kiáltványt adott ki az alábbi címmel: Kiáltvány az alkotmányos és emberi jogokat biztosító médiatörvényért.

Magyarországon szabad a sajtó

Az 1990–es évek közepe óta a „szabad” kategóriába sorolják hazánkat.