Aki mást várt, tévedett: 140 igen, 50 nem és 0 tartózkodás mellett átment a bárkit ellenőrizhető szuverenitásvédelmi törvény

140 igen, 50 nem és 0 tartózkodás mellett az Országgyűlés a keddi végszavazáson támogatta az elmúlt időszak egyik legnagyobb közéleti és politikai vitáját kiváltó “szuverenitásvédelmi” törvénycsomagot, amit formálisan a Fidesz-frakció nyújtott be, de amellyel a kormánypárt politikusai mellett az Orbán-kormány tagjai is...

Dr. Kunetz: erre szavaztunk tegnap, ezt fogjuk kapni holnap!

Miután megbukott a nemváltós népszavazás, így ezek a beavatkozások a megszokott mederben mehetnek tovább (aki tud egyről is, majd szóljon). Azonban többi ellátás esetében továbbra is hosszú várólistákra lehet majd számítani, amelyek hossza egyre csak növekedni fog - kezdte közösségi oldala bejegyzését Dr. Kunetz Zsombor...

Veszélyhelyzet meghosszabbítva! Most éppen őszig....

A veszélyhelyzet miatt hozott kormányrendelet május 23-án járna le, de a parlament az őszi ülésszak kezdete utáni 15. napig meghosszabbította azt.

Kedves Bauer Tamás! Ismét felteszem a kérdést: kire szavazol 2022 tavaszán?

Úgy tűnik, kaptál hideget-meleget írásodra, amelyben okát adtad annak, hogy miért nem tudsz az ellenzéki szövetségre szavazni 2022-ben. Újabb írásodban nem válaszoltál a legfontosabb kérdésre:

Keresztény ember nem szavazhat a Fideszre

A videókat szentendrei ferences öregdiákok egy baráti csoportja készítette, és megszólal bennük Czigányik Zsolt egyetemi tanár, Bárczi György orvos, Bolba Márta lelkész, Szöllősy Zoltán tanár, Karetka Gábor nyugdíjas és Lukácsi Katalin volt KDNP-s politikus, hitoktató is.

Választási csalás Fideszes módra

Érdekes helyzet állt elő az időközi helyhatósági választás után Tiszavasváriban a múlt héten.

Megismétlik a polgármester-választást Letenyén - Manipulálás az idősotthoni szavazáson

Aljas módon próbálták lejáratni a Kupriveczet, jól tette, hogy nem állt meg - így összegezte egy férfi a véleményét az önkormányzati választás kapcsán kialakult helyzetről kedden.

Választás 2010 - Királyságpárti jelölt is szerepel Zalában

A zalai városok közül Letenyén vették nyilvántartásba a legtöbb polgármesterjelöltet, míg a legtöbb jelölő szervezet Nagykanizsán indul, Zalaegerszegen pedig egy királypárti képviselőjelölt is megméreti magát - derül ki az Országos Választási Iroda zalai adataiból.

Pelczné Gáll Ildikó a parlament új alelnöke

Az Országgyűlés titkos szavazáson 280 igen és 38 nem szavazat mellett Pelczné Gáll Ildikót választotta a parlament új alelnökévé.

Baka András a Legfelsőbb Bíróság új elnöke

A köztársasági elnök jelöltje a titkos szavazáson 309 "igen" és "36" nem voksot kapott a képviselőktől.

Magánokirat hamisítás miatt vádat emelt az ügyészség T. Asztalos Ildikó és hét társa ellen

Magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt az ügyészség az SZDSZ volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, T. Asztalos Ildikó és hét társa ellen, a párt 2007-es tisztújításán történt visszaélések kapcsán.

Ma minden eldől: hogyan adózunk ezután?

Ma lesz az adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények zárószavazása, amelynek nyomán júliustól 20-ról 25 százalékra nő az áfa, és augusztustól a munkabér 70-ről 60 százalékára csökken a táppénz.

Szűkült a világ legjobb állására pályázók köre

A "zsűri" által kiválasztott 15 ember és egy, a közönség által "beszavazott" tajvani tolmács május elején utazik a szigetre, ahol eldől, ki kapja meg az állást.

Szavaztatná a népet Monok

Aki magát vagy tulajdonát védi, bármilyen arányban, bármilyen eszközzel lép fel támadója ellen, ne lehessen büntethető!

Nem tudjuk, hogy EP-választás lesz

A magyarok többsége nem tudja, hogy idén európai parlamenti választások lesznek, pedig a válaszadók kétharmada fontosnak tartja a voksolást – áll a Forsense legfrissebb kutatásában.

Káli Sándor közleménye a tapolcai szavazás után

„A több mint 170 ezer lakosú Miskolc városában néhány száz ember úgy gondolja, hogy Miskolctapolca közigazgatásilag váljon külön Miskolctól, ezt én természetesen tiszteletben tartom” - reagált Káli Sándor, Miskolc polgármestere a népszavazás eredményének ismeretében.

Lezárult a szavazás Miskolc-Tapolcán

A tapolcaiak vasárnap dönthettek arról, hogy városrészük leszakad-e Miskolcról vagy sem.

Románia választ

Vasárnap reggel hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek Romániában: a rendszerváltás óta eltelt időszak hatodik, az Európai Uniós csatlakozás óta pedig az első parlamenti választást tartják.

Keleti Andrea, a dzsungel királynője

Az utolsó pillanatig kiélezett volt a szavazás, hiszen Szőke András humorista, rendező, színész is sokak szimpátiáját kiváltotta.

Finisben az amerikai elnökjelöltek

Finiséhez ért az amerikai elnökválasztási kampány.

A Lánchíd kerül az új 200 forintos érmére

A szavazatok több mint felét, csaknem 100 ezer szavazatot kapott a Lánchíd, így az 1849-ben átadott híd kerül az új 200 forintos pénzérme hátoldalára.

Holnap lehet utoljára szavazni az új kétszázasra

Vasárnap zárul a szavazás arról, hogyan is nézzen majd ki a jövő évtől forgalomba kerülő új kétszáz forintos érme.

A Diósgyőri vár már nincs versenyben

Mi kerüljön az új 200 forintos érme hátoldalára?