"Csak" kukásokról van szó. Azokon segíteni? No, ne már!

Pénteken kora délután bementem két debreceni antikváriumba, gondolván, teszek egy kísérletet a debreceni Ady-téren levő könyvszekrény állományának a gyarapítására. Nagyon sok könyv van, amit eladni visznek,

Szégyen a maxon: Magyarország az EU legszegényebbjei között

Az előző négy évhez hasonlóan, Bulgária maradt az unió legszegényebb országa, lemaradása hatalmas – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) a tavalyi adatokat tartalmazó jelentéséből.

Gáspár Laci nevében csalnak ki pénzt a szegényektől

Az énekes maga figyelmeztetett az átverésre.

Nem elég csak úgy tenni – a gondoskodás nem azonos a “mély megrendüléssel”!

Megtapasztaltuk, hát közölnünk kell, hogy jócskán megszaporodtak az olyan közösségi élmények, melyekben a jelenlévők meghallgatták, megkönnyezték és megtapsolták a „szegények apostolaiként” nélkülözésről szólókat – aztán, mint, ki jól végezte dolgát, a „mélyen megrendültek” és a gondoskodni vágyók mehettek...

Rétvári szerint már tehetősebbek az emberek, mert telik internetre

A legjobb szegénységpolitika, ha munkát adunk az embereknek, és ezt a kormány következetesen végigviszi – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

Romlott, állatoknak szánt ételt árult szegény embereknek egy mezőtárkányi férfi

Vádat emeltek egy 36 éves mezőtárkányi férfival szemben, aki adományként kapott, lejárt szavatosságú, elhagyott állatoknak szánt élelmiszereket adott el a falujában lakó kispénzű embereknek – közölte a Heves megyei főügyész kedden az MTI-vel.

„A nyomorgó Budapest” – szegények, koldusok, hajléktalanok a századfordulón

Budapest az 1873-as egyesülést követően megindult a modernizáció útján – az ezt követő évtizedekben alakult át mai értelemben vett világvárossá. Az elegáns üzletek csillogásától és a Nagykörút fényeitől nem messze azonban egy, az urbanizációval szorosan összetartozó jelenség körvonalai kezdtek kirajzolódni: a nagyvárosi...

Egy kis magyar valóság. Te melyik vagy?

Az interneten találtam a történetet, szerintem pár perc figyelmet megérdemel.

Soha nem volt ekkora a különbség a szegények és a gazdagok között

Soha nem voltak olyan nagyok az anyagi különbségek a szegények és a gazdagok között, mint az utóbbi 30 évben, és ez a tendencia a gazdasági növekedés ellen hat – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott egyik jelentésében.

„Nem tettetem magam szegénynek csak azért, hogy szeressetek”

Ezzel a címmel közölte gondolatait egy tehetős családból származó fősulis lány, Rachael Sacks.

Minek szaporodik, akinek nem futja felnevelni?

„Ahova a Jóisten báránykát ad, oda legelőt is” – mondta gyakran Halász úr, aki nevét felülmúlva nemcsak étellel járult hozzá famíliájának gyarapodásához, hanem férfiúi képességeinek gyakori fitogtatásával úgyszintén.

Havi 28 ezer forintból kellene kijönnie

Nyári Mária 68 évesen, több súlyos betegséggel kénytelen együtt élni.

Mérnöki pálya egy reklámszatyorban

„Elnézést, ha zavarhatom egy pillanatra a szép hölgyeket…” – szólt az állomás padján ücsörgő hajléktalan fazon, és a felcsendülő MÁV-szignál túlharsogásához egy kicsit közelebb hajolt.

52 évesen diplomázott le az egyetemi takarító!

Szegény albánként érkezett, nem beszélt angolul, vécét takarított, de végül diplomás ember lett.

Ön szegény, vagy sem? Majd az EU megmondja!

Az Európai Unió egy kilencpontos tesztet használ annak kiderítésére, hogy valaki szegény-e, vagy sem - olvasható a Házon kívül oldalán.

Egyre több a hajléktalan gyerek

Új jelenség az amerikai gazdaság válságában: mind több a hajléktalan gyerek.

Románia az Európai Unió legszegényebb országa

A lakosság 18%-a a szegénységi küszöb alatt él.

A gazdag infarktusban hal meg, a szegény embert megüti a guta

Szív-és érrendszeri betegségben halnak meg manapság legtöbben világszerte, a legújabb statisztikák azt mutatják, hogy ennek megjelenési formája döntően a nemzeti össztermék nagyságától függ.

Bankkártyát is elfogadnak majd a kéregetők?

Éppen csak kilépek a kapun, és máris egy tarkán öltözött cigányasszony állja el az utam.

Vadkeleten élni jó

Szeretem én a poént, ezért alkalmanként fapofával mesélem el, hogy mindig pontban négykor fejem meg a Riskát.

Kukázásért 50 ezer bírság

"aki kukázik, az nem szegény ember"

Schobert Norbi Facebook-on osztja a kispénzűeket

„Amíg lesz olyan ember, aki három műszakba elmegy 85 nettóért, addig lesz olyan is, aki 75-ért megy.

Zenével a szegénység ellen

A "Zenével a szegénység ellen" verseny arra szeretne lehetőséget biztosítani az Európai Unió fiatal polgárai számára, hogy a világszerte tapasztalt szegénység elleni küzdelemről szóló dalukon keresztül a zene nyelvén mondhassák el üzenetüket.

Napjaink pénzhiánya önellátásra ösztönöz

A növekvő munkanélküliség, a szegénység ismét a háztáji felé fordíthatja a figyelmet.

Elcsípett zsiványok és megelőzött bűnök

Főleg ott van gond, ahol az önkormányzat is szegény.

Több mint egymilliárd ember éhezik

Elemzők szerint 2050-ben 9 milliárd ember él majd a Földön, ehhez a jelenlegi élelmiszer mennyiségnél mintegy 70 százaléknyival többre lesz szükség, azzal együtt, hogy a ma is igen súlyos mértékű éhezés is jelentősen mérséklődjön...

Válság-hatás: Szegényebbek lettek a román gazdagok

Egynegyedével csökkent tavalyhoz képest a leggazdagabb 500 román üzletember vagyona, amely összesítve eléri a 29 milliárd eurót.

A padot választották hajlékul

A hontalan ember csak álmában enyhül meg...

Még fél évet sem élt, máris módosítanák a támogatást

Nem szorulnak ki a jobb módú családok gyerekei az óvodákból a szegények miatt, bár igaz, valóban gondot okoz a férőhelyhiány.

Elkészült Magyarország bértérképe

Az átlagbéreken is látszik, melyek a gazdag és melyek a szegény megyék.