Az iskolában megjelenő társadalmi egyenlőtlenségekről rendeznek konferenciát Budapesten

Az iskolában megjelenő társadalmi egyenlőtlenségek problémáját járja körbe a Legyél a padtársam! Párbeszéd egy befogadó társadalomért című konferencia, amelyet szombaton rendeznek Budapesten, és amelyet koncert és kiállítás is kísér.

Dühöng a Fidesz a gyöngyöspatai ítélet miatt: annyira nem értenek egyet a kártérítés kifizetésével, hogy akár törvényt is módosítanának

Horváth László a Facebookon fakadt ki azért, mert a bíróság nem az ő oldalukra állt.

Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata! – Ilyen a tüntetés Budapesten

Nézze meg az MTI képein keresztül, milyen a hangulat a gyöngyöspatai iskolai szegregáció ellen hirdetett demonstráción.

Kétszázmillió forintot nyert a község a romák szegregációjának felszámolására.

Kétszázmillió forintot nyert a Békés megyei Doboz nagyközség a helyiségben jelenlévő szegregáció felszámolására, adta hírül az önkormányzat.

Balog Zoltán szerint gyűlöletkeltésben jobb a baloldal, de akkor mit csinálnak a Bayer Zsoltok?

Balog Zoltán református lelkész, országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012-2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője.

Százmillió forint kártérítést kell fizetni a gyöngyöspatai iskolai szegregáció miatt, ez bedöntheti a települést

A Soros-hálózat pénzszerző akciójának nevezte szombati sajtótájékoztatóján a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai iskola szegregációs ügyét, amelyben – a Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntése értelmében – a helyi önkormányzatnak és a tankerületnek mintegy 100 millió forintot kell kifizetnie...

99 milliós kártérítést kaptak a szegregált gyöngyöspatai roma tanulók

3 év pereskedés után a bíróság másodfokon is kártérítésre kötelezte az államot, mert a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el roma és nem roma gyerekeket.

L. Ritók Nóra: A romáknak sérelmes az a diszkriminatív gyakorlat, ahogyan nálunk az egyházi iskolák működnek

L. Ritók Nóra végzettsége szerint pedagógus és képzőművész.

Nem kell 480 millió forint Kerecsendnek, mert nem akarnak segíteni a rászorulókon - Városi Kurír

Csaknem félmilliárdot költhetett volna leszakadó családok felzárkóztatására, támogatására és egy Gyermekházra Kerecsend, de a pénzt inkább kidobtak az ablakon, mert a hét fős képviselő-testület három nemmel, három igennel és egy tartózkodással leszavazta a megnyert pályázatok elindítását.

Ezért nem választom a Jobbikot

A regnáló, szélsőséges retorikával operáló hatalomnak nem érdeke, egy valós közbiztonsági program, vagy akár oktatáspolitika, következetes megvalósítása. Így hatalomba kerülése után szerintem a Jobbiknak sem.

L. Ritók Nóra: elpazarolt életeket látok - Városi Kurír

Exkluzív riport!

Ma Magyarországon divat nácinak lenni

Orsós János elkeseredett véleménye.

Hardi Titusz atya: karácsonynak nem szabad véget érnie az új évvel - Városi Kurír

Hardi Titusz atya, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója a Magyar Nemzet szilveszter előtti számának adott interjút.

L. Ritók Nóra: az egyik iskolában minden gyerek barna, a másikban egyik sem az - Városi Kurír

A kis falvak szegényei nekik nem láthatók, pedig nagyon sokan vannak...

Vásárhelyi Mária: Vádolom… - 168 óra

Vádolom a kormányt, mert a kialakított oktatási rendszer visszafordíthatatlanná teszi a társadalom teljes dezintegrációját, az ország kulturális leszakadását és akadályozza Magyarország felemelkedését.

Mi lesz a csobánkai kisdiákokkal?

A csobánkai általános iskolában most zárult az utolsó tanév.

Balog pávatánca nem tetszett Brüsszelnek

Az EU-nak egyértelműen nem tetszik az, ahogy Magyarország a kisebbségeivel, jelesül a romákkal bánik az oktatás terén. Ennek egyik biztos jele az a kötelezettségszegési eljárás, amit a startvonalra állítottak ebben a témában. Balog Zoltán hangot is adott a meglepetésének. Holott ha valaki, akkor ő egész biztos forrásból tudhatja,...

CFCF: A kormány szégyenpadra ültette Magyarországot

Az Amnesty International (AI) és az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) szerint az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásnak véget kell vetnie a magyar romák iskolai szegregációjának, "a generációk óta tartó igazságtalanságnak". Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány...

Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a roma szegregáció miatt

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt – jelentették be az európai uniós végrehajtó testület csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben.

209 milliót követelnek az államtól a gyöngyöspatai romák, mert szegregálták őket

63 gyöngyöspatai roma tanuló fordult kártérítési keresettel az Egri Törvényszékhez azért, mert a – jogerős bírói ítélet szerint – szegregált gyöngyöspatai általános iskolában elkülönítették őket. A bíróság a per első tárgyalását 2016. február 3-án tartotta. Sem a KLIK, sem a korábbi iskolafenntartó önkormányzat...

Esélyteremtés?

Nagy lépést tettem ma. Egy, azt hiszem három éves történet zárult le ezzel számomra.

Kampány-(cs)end

A nyíregyházi önkormányzat ismét bebizonyította, hogy a romák csak addig kellenek, amíg a szavazatukat leadják, de nem különb ebben a cigány kisebbségi önkormányzat sem.

ISIS-hez csatlakozó keresztény romákat vizionál egy kormánytag

Azon a konferencián, amelyet különben nem is a menekültekről, hanem a BV-intézetekben vendégeskedő elítéltek radikalizálódására adandó büntetőjogi válaszról tartottak az Európai Unió tagországainak igazságügyi miniszterei.

Az Alapjogokért Központ szerint is lehet szegregálni általános iskolásokat

A Kúria a Huszár-telepi iskolával kapcsolatos döntésében, az Alapjogokért Központ pár hónappal ezelőtti elemzésével összhangban megállapította, hogy a közoktatás területén nem minden elkülönítés jogellenes, amennyiben az megfelel a szigorú törvényi feltételeknek – reagált a központ az MTI-hez vasárnap eljuttatott...

A Kúria szerint nem volt szegregáció a nyíregyházi iskolában

Szerdán kihirdetett jogerős döntésével a Kúria teljes egészében elutasította a keresetet, amely annak kimondását kérte, hogy jogellenesen szegregálták a gyerekeket a nyíregyházi Huszár-telep általános iskolájában.

Balog: Éppen ez a különtanulás fáj valakinek?

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a VS.hu-nak adott interjújában a szegregáció kérdéséről beszélt, illetve szóba került az is, hogy a Fidesz elképzelése szerint kik mehetnének gimnáziumba.

Orbán tönkretette a kanadai magyarokat is

Orbán Viktor sajnos rengeteg kanadai magyart meghülyített és mára nincs demokrácia, szólásszabadság és vita a kanadai magyar diaszpórában.

Szövetségbe forrva

Ez a fénykép nem valamiféle ízléstelen Photoshop-varázslat, hanem a lehető legkomolyabban veendő történelmi valóság: az American Nazi Party (ANP) alapítója, George Lincoln Rockwell (1918-1967) 1961. június 25-én tíz ANP-aktivista kíséretében tiszteletét tette a Nation of Islam (NOI) nagyszabású washingtoni gyűlésén, ahol többek...

Ha én cigány lennék

...mi lenne, ha cigány lennék. Akarnék-e úgy élni mint a "magyarok"? Át akarnám-e venni a szokásaikat, a kultúrájukat, a életmódjukat? Mert magyarként én bizony nem akarnék "cigányként" élni ... se "ázsiaiként" sem "afrikaiként". Annak sem örülnék, ha a gyerekemet így akarná nevelni a társadalom, vagy az állam. Annak meg...

Habisztiföld iskolái

Habisztiföld nincsen messze, nem kell hegyeken, óceánokon átkelni, hogy odajussunk, itt van, pontosan, ahol élünk, sehol máshol – de mit is jelent a „habiszti” kifejezés?