Pintér oktatási- egészségügyi- és rendőrminiszter úr! Hány nyomkövetős elkövető ugrott meg a leállás alatt?

Már megint egy „mélytorok” kellett ahhoz, hogy fény derüljön arra, hogy a nyomkövetővel „felszerelt” szabadlábon várakozó bűnösök teljes nyugalommal grasszálhattak nem egy órán keresztül, hanem hetekig bármerre országban-világban, mert alkalmatlan embereket tartunk el milliós fizetéssel a kormányban.

Hackerakció: túlterheléses támadás a Klubrádió ellen

Minden korábbinál erősebb túlterheléses támadássorozat indult a Klurádió élő adását továbbító stream ellen, az eddigi információk alapján elsősorban külföldről.

Alkatrészhiány miatt aggódnak a szerverüzemeltetők

A szerveralkatrészek ellátási láncában a Brexit után lehetett először érezni fennakadásokat, az orosz-ukrán háború eredményeként pedig sok termék esetében az árak is a duplájára nőttek.

Durva! Megtámadták az FBI szervereit, több ezer ember érintett

A kiberbűnözők megtámadták az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) e-mail szervereit, majd több ezer üzenetet küldtek ki a szervezet nevében – írta meg a 24.hu.

Az elcsalt választás a demokrácia temetése

A Szabad Európa portálon találtam kedd reggel ezt a szerfölött tanulságos infografikát.

VPN jelentése és működése érthetően - VPN szerver kezdőknek

A VPN jelentése magyarul virtuális magánhálózatot jelent (VPN, angolul Virtual Private Network), ez egy VPN szerver ami garantálja a biztonságos internet kapcsolatot a hálózatodra csatlakoztatott eszközeid számára.Tudom, a VPN jelentése és működése első nekifutásra ...

Pálffy Ilonáék mindenre felkészültek, csak a szavazatok érkezésére nem....

Vasárnap napközben szinte hibátlanul működött minden a Nemzeti Választási Iroda szerverén és honlapján, csak akkor lett bibi, amikor fogadni kellett a beérkező összesítéseket.

Megint leállt a választási iroda szervere!

És tényleg!

Továbbra is alacsony a magyar szervereken a pedofil tartalmak aránya

A magyarországi szervereken tárolt pedofil tartalmak aránya továbbra is alacsony – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn az MTI-vel.

Pálffy: Idegesíted az embereket, ha vitatod a választás tisztaságát! - Városi Kurír

Pálffy Ilona végre megfejtette az országban uralkodó düh és pesszimizmus eredőjét!

Több száz olyan Trump közeli honlapot találtak, amelyek orosz szerverekkel tartották a kapcsolatot

Ebből óriási botrány lehet: a Donald Trump vállalatcsoportjának szárnyai alá tartozó weboldalak nemcsak hogy az orosz szerverekkel kommunikáltak, de nagyon gyanús fájlok nyomait is tartalmazzák.

Leállt a MÁV szervere kábelátvágás miatt, szünetel az internetes jegyértékesítés is

Elektromos kábelátvágás miatt leállt a MÁV Déli pályaudvaron lévő szerverterme, az erről üzemeltett informatikai rendszerek délelőtt 10 óra után leálltak – közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI érdeklődésére.

Személyes adatokat továbbít orosz szerverekre a kormány Nemzeti Konzultációs weboldala

A 444.hu írta meg korábban , hogy a kormány nemzeti konzultációs weboldala orosz kódot futtat. A kódban elhelyeztek egy hivatkozást, amelyen keresztül a Yandex segítségével gyűjtenek statisztikai adatokat a látogatóktól.

Személyes adatokat is továbbít orosz szervekre a magyar kormányzati konzultációs oldal

Pedig az adatvédelmi tájékoztatóban kifejezetten azt írják, hogy nem megy semmilyen adat külföldre.

Ez történik a domén piacon

165 új gTLD, több, mint 200 ezer regisztráció – ez a tavaly útjára bocsátott ICANN program eddigi mérlege.

A Facebook romániai szervereit felvásárolta a SRI

Oknyomozó riporterünk egy feltételezés után kezdett kutatásba, mert feltűnt neki, hogy a Facebook közösségi portál az utóbbi időben furcsa fejlesztéseken esett keresztül.

BitNami XAMPP kiegészítő

A BitNami a 3 legismertebb CMS rendszert telepíti fel nekünk hipp-hopp, feltéve, hogy az XAMPP szerver szoftver csomag már fent van, ugyanis annak a kiegészítője.

Mégis feltörte a Vatikán honlapját az Anonymous

Az Anonymous nemzetközi hackercsoport szerdán bejelentette, hogy sikerült betörnie a pápai állam hivatalos honlapjára.

A Gigantikus Facebook Szerver Garázs

Nézz be a facebook szerver házába.

Wampserver webszerver

Ingyenes Windows, Apache, MySQL, PHP szerver, remek indító és beállító menüvel.

Ne rúgja ki munkatársait! Itt a megoldás!

Sokféleképpen csökkenthetők a vállalat informatikai kiadásai.

Mobiltelefonos jegyvásárlás, Inviteles szerverpark

Nincs több sorbaállás, mobilon és neten is vehetünk jegyet, fizethetünk ki csekkeket, utalhatunk bankszámlákról.

11 százalék tart lépést Európával

A magyar vállalatok és intézmények mindössze 11 %-a szervezi ki informatikai erőforrásait, vagy teljes IT infrastruktúráját és választja a hosztolt adatszolgáltatásokat, adatközpontokat.

Több mint 2 milliárdos kárt okoztak és 741 milliót kerestek az illegális zeneárusok

Az illegális zene- és filmterjesztés elleni küzdelem eddigi legnagyobb eredményét érte el a közelmúltban a magyar rendőrség.

Warez ügy 21 gyanúsítottal - Eddig 2,16 milliárd forint károkozással

A Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztály Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Osztálya üzletszerűen, bűnszervezetben különösen nagy illetve különösen jelentős hátrányt okozva elkövetett szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat több ember...

OnTheWeb Hoszting: szerver hoszting, webtárhely, domain regisztráció

Az OnTheWeb Hoszting lehetőséget nyújt tárhely bérlésre, amit 4 féle csomagban lehet igénybe venni különböző paraméterekkel.

Köszönet a hackernek

Tegnap éjjel az egyik általam védett szerveren megtámadták az egyik weboldalt.

A Fujitsu Siemens bemutatta eddigi legizmosabb PRIMERGY szerverét

A Fujitsu Siemens Computers bemutatta minden idők legnagyobb teljesítményű PRIMERGY szerverét.

Négy SPARC processzor a Sun új szerverében

Új szerverrel bővítette kínálatát a Sun Microsystems, a Sparc Enterprise T5440-ben négy darab UltraSPARC T2 Plus processzor teljesít szolgálatot.

Microsoft: ez megint nem jött össze

A Microsoft ezúttal az Exchange kiszolgálókat üzemeltető rendszergazdák számára okozott fejtörést egy hibásan közzétett javítással.