szijjártó péter

Szijjártó: "Mi nem tekintünk fenyegetésként Oroszországra"

Szijjártó Péter külügyminiszter egy lengyel lapnak adott interjút, akkor sikerült ezt mondania. 

Szijjártó szerint a magyaroknak azt üzeni a történelem, hogy nincs okuk félni az oroszoktól

A történelemhamisítás már elég rutinszerűen megy kormánypárti körökben, de még ezen belül is meglepő az az interjú, amit Szijjártó Péter adott a lengyel Salon24 nevű újságnak.

Mégsem találkozik Szijjártóval a német külügyminiszter

A Magyar Nemzet információi szerint elmarad a május 5-re tervezett berlini külügyminiszteri találkozó a V4-ek és Németország között. Kétoldalú megbeszélésekre sincs esély a közeljövőben.

A CEU-ra jár egy helyettes államtitkár, Szijjártó fizeti a tandíjat

A 24.hu kinyomozta, hogy Berzétei Ákos jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár egy kétéves mesterképzésen vesz részt a CEU Business Schoolban. A Külügyminisztérium elismerte, hogy

Szijjártó: húst exportálhatunk a Fülöp-szigetekre

Hosszas tárgyalások után három magyar cég megkapta az engedélyt, hogy megkezdje a magyar hús exportját a Fülöp-szigetekre – jelentette be kedden egy manilai üzleti fórumon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Rodrigo Dutertével tárgyalt a Fülöp-szigeteken

A Fülöp-szigeteki-magyar együttműködés új dimenzióba lép a manilai magyar nagykövetség újbóli megnyitásával és több megállapodás megkötésével – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon hétfőn, Fülöpi-szigeteki látogatásának első napján.

Szijjártó szerbiai kampányrendezvényen haknizott

A rendkívül gyorsan változó világban nagy szükség van bátor vezetőkre, mert ők tudják erőssé tenni országainkat, nemzeteinket, Aleksandar Vucic pedig bátor vezető – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban Aleksandar Vucic miniszterelnök elnökjelölti kampányrendezvényén, ahol...

Eddig valamiért nem zavarta a kormányt a stratégiai partner Heineken vörös csillaga

Lex Heinekennek is csúfolják azt a törvényjavaslatot, amit hétfőn tolt be a parlament elé Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes, és amivel a kormány egyik pillanatról a másikra megpróbálja ellehetetleníteni a Heineken holland sörgyártó és forgalmazó céget.

Az Opel új tulajdonosait győzködi Szijjártó

A magyar kormány párbeszédet kezdeményez az Opel német autógyártó társasággal és új tulajdonosával, a francia PSA csoporttal, hogy fenntartsák és tovább bővítsék magyarországi kapacitásukat, a szentgotthárdi gyárat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek az Opel vezetőivel a társaság...

Szijjártó telefonon beszélt az amerikai külügyminiszterrel

Az Egyesült Államok továbbra is számíthat Magyarországra a terrorellenes küzdelemben és a NATO európai lábának megerősítésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön, miután telefonon tárgyalt Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.

2021-ig biztos lesz gáz – állítja Szijjártó Péter

Megállapodott Szijjártó Péter külügyminiszter az oroszokkal, 2021-ig biztos lesz orosz gáz – olvasható a Napi.hu cikkében.

Szijjártó villájában vacsorázott az orosz külügyminiszter

A helyiek azt hihették, maga Putyin érkezett a 40 ezer fős városba, amikor meglátták a reptérről érkező óriáskonvojt, ám kiderült: az orosz külügyminisztert, Szergej Lavrovot látták vendégül Szijjártó Péter villájában.

Ukrán szélsőjobbosok cibálnák a hágai bíróság elé Szijjártót

Kurta tüntetést tartott a kijevi magyar nagykövetség előtt az ukrán Csernij Komitet szélsőjobbos csoport – írja az Index. Az volt a bajuk, hogy Magyarország aktív “magyarítást” végez Kárpátalján, de Szijjártó Péter külügyminiszter nyilatkozatai se tetszettek nekik. Ő ugyanis folyton azt mondja, meg kell szüntetni az...

Szijjártó szerint ha Trump liberális lenne, mindenki imádná

„Ha egy liberális elnök mondta volna ugyanazokat a dolgokat, amiket Donald Trump mondott, az egész európai média ünnepelné, micsoda progresszív, csodálatos és okos srác”

Szijjártó Putyin propagandatévéjében sorosozta a magyar civilszervezeteket

Micsoda tisztelettel bántak a külügyminiszter úrral a Russia Todayben, nem úgy, ahogy a CNN vagy a BBC szokott.

Szijjártó: Olyan évünk lesz, ami előtte soha

Nagyon aktív év lesz az idei a külpolitika területén, és nem hasonlítható a korábbiakhoz – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. 

Szijjártó előre leborult Putyin előtt a Reutersnek adott interjújában

Szijjártó Putyint és Trumpot is védelmébe vette az interjúban.

Szijjártó: Norvégiában tervez fejlesztéseket a Mol

A következő öt évben mintegy 500 millió dollár befektetés érkezik a Moltól Norvégiába, hogy az ottani kitermelési, kutatási tevékenysége sikeres lehessen – árulta el Szijjártó Péter.

Szijjártó: DNS-minták segítségével még jó pár napig eltarthat az azonosítás

Egyelőre nem tudták azonosítani a pénteki veronai buszbaleset 16 halottját és a két válságos állapotban lévő sérültet sem – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap sajtótájékoztatón.

Szijjártó szerint hazugság azt állítani, hogy a civil szervezetek a társadalmat képviselik

Mert senki nem választotta meg őket. Bezzeg Habony Árpádot vagy Tiborcz Istvánt.

Moszkvába küldik Szijjártót Putyin budapesti látogatása előtt

Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy mielőtt Vlagyimir Putyin orosz elnök február 2-án Budapestre látogat, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a látogatás előkészítése érdekében a jövő héten Moszkvába utazik.

Szijjártó Péter kitüntette a távozó amerikai nagykövetet

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adta át Colleen Bell távozó budapesti amerikai nagykövetnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó: Schengen nem halhat meg

A Die Welt című konzervatív német lap interjút közölt szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel Schengen nem halhat meg címmel.

Szijjártó Péter együttérzését fejezte ki a lezuhant orosz gép miatt

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fejezte ki együttérzését Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek a vasárnap lezuhant orosz repülőgép tragédiája miatt – közölte Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

Szijjártó: A leghatározottabban elítéljük a merényletet

Megdöbbenéssel értesültünk az ankarai orosz nagykövet elleni merényletről, amelyet a leghatározottabban elítélünk – közölte az MTI-vel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután az esti órákban fegyveres támadás során életét vesztette Oroszország ankarai nagykövete a török fővárosban.

Szijjártó szerint Lettország erős szövetségesünk

Magyarország és Lettország erős szövetségben áll egymással, az EU jövőjével kapcsolatos sok fontos kérdésben egyetértenek – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután lett kollégájával találkozott.

Szijjártó: Ösztöndíjat adunk 50 koszovói diáknak

Gazdasági és oktatási megállapodást kötött Koszovóban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kétnapos pristinai látogatása során.

Szijjártó: meg kell őrizni Törökország stabilitását

Európa biztonsága ma Törökország stabilitásával kezdődik, ezért kerülni kell minden olyan irracionális lépést, amely ezt megingathatja, vagy a felek kapcsolatainak lazulásához vezetne – hangsúlyozta Szijjártó Péter az uniós tagországok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek keddi brüsszeli tanácskozása után.

Szijjártó elismerte: Alig jönnek már menekültek

Mindössze a körülmények szerencsés összjátékának köszönhető, hogy jelenleg nincsen jelentős migrációs nyomás Európán, nem pedig annak, hogy az EU megtette volna a szükséges intézkedéseket – állította Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán.

A külügy terrortól tart, fokozott óvatosságot kér a külföldre utazóktól

Mindenkitől, aki az ünnepeket megelőzően, alatt és a jövő év elején külföldre utazik, fokozott óvatosságot kérünk – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, Dunakeszin tartott sajtótájékoztatóján.