szilágyi istván

Bár az ő összeveréséért ül börtönben, minden pénzét fiára költi Szilágyi István

Az idős színész és felesége, Humenyánszki Jolán szobrászművész évek óta nélkülöznek, de kevéske nyugdíjukból még most is próbálják segíteni börtönben ülő fiukat. Aki épp azért ül börtönben, mert pár hónapja olyan súlyosan megverte édesapját, hogy az kórházba is került. Bármit is tett azonban, szülei várják haza...

Csak a gyors orvosi segítség mentette meg Szilágyi Istvánt

Az ország Lópici Gáspárjának kijut a bajból: nem elég, hogy egyik napról a másikra kell élnie feleségével és a fia is terrorizálta őket, nemrég csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét.

Szilágyi István: "Nem is vert meg nagyon a fiam"

Szilágyi István nem érti, hogy miért nem engedik haza a fiát.

Döbbenetes: ennyi pénzből kénytelen megélni Szilágyi István és felesége

Csökkentett járandóságból élnek egy adósság miatt.

Vádat emelnek Szilágyi István fia ellen

Vádemelési javaslattal küldte el az ügyészségre Szilágyi István fiának aktáit a rendőrség. A férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban ül, hamarosan bíróság előtt kell felelnie azért, mert a gyanú szerint úgy megverte az édesapját, hogy annak több bordája is eltört.

Szilágyi István szomszédai cselekedni akarnak: megvédik a színészt a fiától

Hamarosan lejár Szilágyi Péter harminc napos őrizete, amibe édesapja, Szilágyi István bántalmazása miatt került.

Szilágyi István még mindig védi a fiát, aki bántalmazta

Mindkét szeme alatt monoklival várakozott a háziorvosi rendelőben a 80 éves Szilágyi István, akit saját fia vert meg, három bordáját el is törte az idős színésznek – írja a Story.

Fia verhette össze Szilágyi Istvánt, bilincsben vitték el

A Story magazin a színészlegenda szomszédaira hivatkozva azt állítja, rendszeresek lehettek az ütlegelések.

Lópici Gáspár borzalmas élete

Alig néhány hete, hogy a zárojel.hu is örömmel jelentette, hogy egy segélykoncertnek köszönhetően megoldódni látszik Lópici Gáspár – az ország plakátragasztójának – élete.

Tagadja Szilágyi István fia, hogy bántalmazná az apját

Nehéz körülmények közt él Szilágyi István, akinek története az elmúlt hónapokban bejárta a médiát.

Felügyelet alá kerül állapota miatt Szilágyi István

A Lópici Gáspárt alakító színészt gondnokság alá helyezhetik.

Fia miatt nem mernek pénzt adni Szilágyi Istvánnak

Bár már több szervezet és az Auróra zenekar is több millió forintot gyűjtött össze Szilágyi István színművésznek, az ország Lópici Gáspárjának, a pénzt nem merik odaadni neki, mert félnek, hogy fia elszedi az összeget és elherdálja.

3,3 milliót gyűjtött a punkzenekar Szilágyi Istvánnak

Két héttel ezelőtt kérte meg rajongóit az Aurora zenekar, hogy segítsenek a méltatlan helyzetbe került színművészen, Szilágyi Istvánon – írja a Bors .

Monoklival a szeme alatt jelent meg Szilágyi István

Hétfőn vehette át Szilágyi István a Művészek a művészekért Alapítvány Remember-díját. A nehéz körülmények közt élő színész egy óriási monoklival a szeme alatt jelent meg, a Borsnak azt nyilatkozta, hogy baleset érte.

Kiderült, még meg is vakult a nyomorban élő Szilágyi István

Az utca hír­mon­dója ele­inte idős­kori szem­be­teg­ségre gya­na­ko­dott, de el­ha­nya­golta a prob­lé­mát, így most szem­mű­tét vár rá.

Egyetlen kívánsága van csak a színészlegendának

Szilágyi Istvánnak, az ország Lópici Gáspárjának csupán egyetlen kérése van még az élettől: ismét színpadon szeretne játszani. Filmet már nem forgatna.

Punkzenekar segítene a nyomorgó színészlegendán

Múlt héten megírtuk , nyomorban él budapesti, befejezetlen házában Szilágyi István, a legendás színész. Most a győri Aurora punkzenekar döntött úgy, hogy megpróbál segíteni: gyűjtést szerveznek a javára.

Milliók kedvence volt, ma nyomorog a színészlegenda

Megdöbbentő körülmények között él Szilágyi István, aki számtalan filmben és színpadi darabban játszott az elmúlt 50 évben.