Ipiapi atya füveskönyve – Beszélgetés Kamarás István OJD-vel

– „A humor a bölcsek esernyője” – fogalmaz Erich Kästner. Köteteddel rámutatsz arra: nem szabad, hogy a derű távol álljon az egyház gondolkodásától, hiszen éppen ez az a lelkület, amivel képesek lehetünk a megszokottból kimozdulni, a hit és önmagunk viszonyát más szempontból vizsgálni.

Bomlásterméknek nevezte a cigányságot, majd tagadta a cigány holokausztot a szociológus

Németh György szociológus-közgazdász, aki korábban a romák és a többség együttéléséről szóló konferencián azt mondta, „én úgy tekintek a cigányságra mint egyfajta bomlástermékre”, most ezt is képes volt túlszárnyalni.

Regény az agyban

Régóta tudjuk, ha nagyszerű regényeket olvasunk, okosabb és jobb emberré válhatunk.

Hegedűs Zsuzsa szerint az MSZP szétesik és eltűnik a süllyesztőben

Elsőként a Heti Válasznak nyilatkozik új kezdeményezéséről Hegedűs Zsuzsa.

"Nem aggódom Gyurcsányért" - Interjú Dessewffy Tiborral

A szociológus, a DEMOS Magyarország elnöke azt mondja: az ország érdeke, hogy a miniszterelnök a helyén maradjon.