Lewis Hamilton az orosz pályát sem kímélte

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzésén Szocsiban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

Szentpétervárra költözhet az Orosz Nagydíj

Legkorábban 2021-ben valósulhat meg a verseny az ország második legnagyobb városában.

Vendégmunkások haltak meg egy tűzesetben Szocsiban

Leégett egy ideiglenes lakóépület a dél-oroszországi Szocsiban hétfő hajnalban, a tűzben legkevesebb nyolc ember – hét felnőtt és egy gyerek – életét vesztette, további három pedig megsérült.

Négy gyalogost gázolt el egy járdára felhajtó autós Szocsiban

Járdára hajtott egy gépkocsi az oroszországi Szocsiban szerdán, a balesetben egy 63 éves helyi lakos életét vesztette, és három gyalogos megsérült.

Kutyaáldozatok a foci vb oltárán - Városi Kurír

Már szinte unalmas, hogy a foci-világbajnokság előkészületeivel foglalkozunk, de nem tehetünk mást.

Parádésan szerepeltek a fiatal magyar vívók Oroszországban

A junior férfi párbajtőrcsapat aranyérmet, a női kardválogatott pedig bronzérmet nyert a vívók korosztályos Európa-bajnokságának utolsó napján, Szocsiban.

Putyin: Oroszország sohasem avatkozik be más országok politikai életébe

Merkel szerint az oroszok elleni szankciókat csak a minszki megállapodás betartása után oldhatják fel Európában.

Lezuhant az orosz védelmi minisztérium repülőgépe

Szocsi közelében a Fekete-tengerbe zuhant az orosz légierő Tu-154-es típusú gépe, fedélzetén 91 emberrel. A gépen tartózkodott a világhírű Alekszandrov együttes több tagja is.

Így vágja földhöz Putyin a fél válogatottat

Vlagyimir Putyin orosz elnök profi cselgáncsozó múlttal is bír, amit meg is mutatott Szocsiban az orosz válogatottnál tett látogatásán, s ha már ott járt, földhöz is vágott néhány sportolót.

Hamilton nyert Szocsiban, a Mercedes világbajnok

A világbajnoki pontversenyben vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, így megerősítette éllovas pozícióját. A német istálló ezzel bebiztosította története első vb-címét a csapatok versenyében.

Ecclestone villanyfényes versenyt akar Oroszországban?

Mint kiderült, Bernie Ecclestone szeretné, ha Oroszország is éjszakai versenyt rendezne.

Szocsi, minden idők legpusztítóbb olimpiája

Szocsi minden bizonnyal a legek olimpiájaként fog bevonulni a történelembe.

Szocsi: megszületett minden idők legjobb magyar eredménye

Miklós Edit nagyszerű teljesítménnyel, minden idők legjobb magyar alpesi sí eredményét elérve a hetedik helyen végzett lesiklásban a szocsi téli olimpia szerdai versenynapján. Berecz Anna 35. lett.

Konzervolimpiát kapnak a magyarok: ezért fizetünk?

Mit látott ebből a paraszt magyar?

Áder János meglátogatta a magyar csapatot

Áder János köztársasági elnök szombaton felesége és Simicskó István sportért felelős államtitkár társaságában meglátogatta a tengerparti olimpiai faluban lakó magyar csapatot a Szocsiban zajló téli ötkarikás játékokon.

Mai Google logó :: Szocsi 2014

Már megszokhattuk, hogy a Google rendszeresen készít egyedi logót vagy apró animációt, esetleg egyszerű játékocskát jeles események vagy évfordulók idején.

Az Olimpiai Chartával üzen a Google Szocsinak

A melegek szivárványszínű zászlajának színeit viselő logóval és az Olimpia Chartából vett idézettel köszöntötte pénteken a szocsi téli olimpiai játékokat a Google címlapja.

Szocsi 2014: víz nincs a konyhában, de az étel jó + VIDEÓ

Nem panaszkodnak különösebben az ellátásra a magyar olimpikonok Szocsiban, bár azt elárulták, hogy víz nincs a konyhájukban, sőt, nem csak víz nincs, de tányérok, evőeszközök, sőt, még pohár sincs.

Kalocsai díszíti olimpikonjaink seggét

Magyar ember nem magyar ember kalocsai minta nélkül.

Megmutatjuk a magyarok szállását Szocsiban

Az Olimpiai Bizottság a YouTube-on mutatja meg, milyenre sikerült a sífutók és sílövők szállása Szocsiban.

Szürke kosztümben mennek a magyarok Szocsiba

Ilyen a 2014-es szocsi téli olimpián induló magyar versenyzők formaruhája!

Elfogadták a költségvetést és a szocsi csapat összetételét

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése hétfőn elfogadta a 2014-es költségvetést, illetve a jövő pénteken kezdődő szocsi téli olimpiára utazó magyar csapat összeállítását.

Szocsi 2014: A MOB szerint nem valós a fenyegetés

Nem valós az a terrorfenyegetés, amelyet a MOB – és más országok olimpiai bizottsága – kapott a közelgő szocsi játékok előtt.

Terroristák fenyegették meg a MOB-ot

Angol és orosz nyelven írt e-mailt kapott a Magyar Olimpiai Bizottság, amelyben terrorcselekménnyel fenyegették meg, ha sportolóink indulnak a szocsi téli olimpián – írja a Nemzeti Sport . "A szervezet nemzetközi e-mail címére angol és és orosz nyelven érkezett levél, amelyben szocsi terrorcselekménnyel fenyegetik meg a magyar olimpiai...

2014 Téli olimpia

A 2014. évi téli olimpiai játékok, hivatalos nevén a XXII.

Fellobbant a Szocsi téli olimpia lángja Olümpiában (+videó)

A hagyományos ceremónia keretei belül vasárnap fellobbant a február 7-én kezdődő Szocsi téli olimpia lángja a görögországi Olümpiában.

Szeptember 29-én gyújtják meg a Szocsi olimpia lángját Olümpiában

Szeptember 29-én ünnepélyes keretek között lobban fel a 2014-es Szocsi téli olimpia lángja a görögországi Olümpiában, majd október 6-án szállítják Moszkvába - közölte Dmitrij Csernisenko a Szocsi szervezőbizottság elnöke.

Nincs kivétel - nem lesz melegfelvonulás a Szocsi olimpián

Július 27-én jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), hogy szóbeli garanciát kapott az orosz kormánytól arra vonatkozóan, hogy a 2014-es Szocsi téli olimpia résztvevőire nem lesz érvényben a homoszexualitás népszerűsítését tiltó törvény.

Bajban az orosz futam?

Lekésték a határidőt az oroszok?