Egybeesés: a karinthys tanárokat behívó tankerület igazgatója a Fidesz jelöltje volt 2019-ben

A tanárok holnap reggel mennek el Rabel Krisztinához.

Az EU-hoz is eljutott a tüntetés híre: az Európai Parlamentben kiálltak a tanárok mellett

Persze nem mindenki. 

Pécsen is leállt a szemétszállítás

Budapest után Pécsen is sztrájkolnak a kukások.

Karácsony Gergely hajnali fél 5-kor tárgyalt személyesen a sztrájkoló kukásokkal

200 ezer forintos rezsitámogatást ígért a főpolgármester. 

Karácsony Gergely főpolgármester a sztrájkoló kukások mellé állt - Álljunk ki közösen a városunkért, írta.

Az FKF-nél reggel óta tart a kukások vad- sztrájkja.

Magyar György: sztrájkolni nem lehet, a polgári engedetlenség meg kirúgással jár

Alighanem alkotmányellenes helyzetet teremtett a kormány, mert az alaptörvényben is rögzített sztrájkjogot a pedagógusok esetében teljesen kiüresítette, így a tanárok számára nem marad más eszköz az érdekeik érvényesítésére, mint a polgári engedetlenség.

Szívszorító posztban írta le a Kölcsey Gimnázium igazgatója, hogy min mennek most át a diákok a kirúgások után

Fazekas Csaba, a budapesti Kölcsey Gimnázium igazgatója hosszú posztban adott hangot annak, hogy mi történik most a magyar közoktatásnak. 

A kukások gigantikus sztrájkba fogtak, leállhat a budapesti szemétszállítás

Az FKF Ecseri úti telephelyén rengeteg dolgozó gyűlt össze, kora délelőtt egy FKF-es vezető lement a dolgozókhoz, közölte, hogy nincs tárgyalás és amíg sztrájkolnak, a katasztrófavédelem segítségével oldják meg a szemétszállítást – írja a Blikk.hu . 

Országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Országos, egységes sztrájkot hirdet az oktatás világnapjára, október 5-re a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) . Közleményükben azt írták: pénteki ülésükön döntöttek a közeljövő akcióiról.

Újabb gimnáziumokban virrasztanak a tanáraikért a diákok vasárnap éjszaka

Két budapesti iskolában. 

A sztrájk folytatódik! Sok tanár már szeptember elsején megtagadta a munkát

Már a tanév első napján, csütörtökön újrakezdődtek a tiltakozások az iskolákban.

Újabb sztrájkhullám indul: jövő héten a mozdonyvezetők függesztik fel a munkát

Határozatlan ideig. 

A tanársztrájk előtt három nappal le kell adni a résztvevők névsorát az iskolákban

A sztrájkra készülő tanároknak most még a korábbinál is nehezebb dolguk van ha legálisan akarják beszüntetni a munkát. 

"Beszéljünk végre őszintén a tanárokról!" - Nincs jó véleményem róluk....

Egy nagyon elkeseredett és szókimondó olvasói levelet kaptunk az iskolakezdésről és a tanárok várható akcióiról.

Két hét múlva indul a tanítás, de még mindig rengeteg helyen tanárhiány van

Több helyen már a hivatalos kereteken kívül, a közösségi médiában is vadásszák a tanárjelölteket az iskolák.

Nem kapták meg a beígért állami támogatást, sztrájkra készülnek a benzinkutasok

Augusztus 19-én és 20-án országszerte várhatóan 5-600 független benzinkút zár be figyelmeztetésképpen.

Berágtak az átvert mozdonyvezetők, sztrájkot terveznek!

A mozdonyvezetők nem hagyják magukat átverni, augusztus végén döntenek egy lehetséges sztrájk időpontjáról - írták közleményükben utalva a márciusi megállapodásra, amiben beígérte nekik a MÁV, hogy amennyiben elodázzák a tavaszra tervezett munkabeszüntetést, nyáron isti-bizi megkapják, amiben megegyeztek.

Nem adja fel a sztrájkot a Pedagógusok Szakszervezete

Az alelnök szerint el fog indulni a tanítás szeptemberben, de nem lesz meg minden osztályban a jogszabályban előírt végzettséggel bíró tanítópár. Az óvodáknál már rosszabb a helyzet a pedagógusok tekintetében.

Pintér Sándorék törvénymódosítással nehezítenék a pedagógusok sztrájkját

Törvénymódosítással tartanák fenn a pedagógusok sztrájkját lehetetlenné tevő rendeletet. 

Az Állami Számvevőszék jelentése szerint egész jól élnek a tanárok

A pedagógusok pénzügyi kultúrájáról szóló jelentést pont a tanári sztrájkok idején sikerült kiadnia a volt fideszes politikus által vezetett szervezetnek.

A sztrájkoló tanárok és támogatóik nem ismernek hétvégét, tovább "robog" az úthenger

Lassan a hétköznapjaink része lesz a tanárok "gördülő sztrájkja", ám a résztvevők a hétvégén sem pihennek.

Kövér - Kásler csörte? - Micsoda libernyák dolog ez?

Úgy tűnik, a pedagógusok sztrájkja meglehetősen összezavarta a kormányzat képviselőit.

Kövér László jogosnak tartja a tanárok követeléseit

Ahogy arról korábban beszámoltunk , határozatlan idejű országos sztrájkot hirdetett a két tanári szakszervezet szerda reggeltől.  Az Országgyűlés elnöke egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy "egyetértenek a pedagógusok követeléseivel".

Szerda reggel 8-kor indul a tanársztrájk

Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdetett a két tanári szakszervezet szerda reggeltől, egyelőre még nem tudni, hogy hány iskola és tanár fog csatlakozni a sztrájkhoz. A napokban több városban is lesznek megmozdulások a tanárok mellett, szombaton a két szakszervezet hívja a Parlament elé a sztrájkoló tanárokat, szülőket,...

Hadházy dokumentumokkal bizonyítja, hogy az iskolák arra kérik a szülőket, ne szolidarítsanak a sztrájkoló tanárokkal

Úgy tűnik, az iskolaigazgatók ott folytatják, ahol abbahagyták: nyilvánvalóan felsőbb utasításra a szülőket megtévesztő “tájékoztató” leveleket küldenek ki . kezdi posztját a politikus.

Megtartják a sztrájkot a tanárok március 16-án

Jövő hét szerdán határozatlan idejű sztrájk kezdődik a bérek rendezése és a munkaterhek miatt.

Váratlan! Egyházi iskolák szervezetten csatlakoznak a pedagógusok polgári engedetlenségi mozgalmához

Az egyházi iskolákat gyakran érte az a vád az utóbbi időben, hogy a kormány melletti elkötelezettségük és a magasabb normatív támogatásuk miatt nem hajlandók megszólalni az oktatást érintő kérdésekben.

A sztrájk – alapjog! - A tanároknak is szabad sztrájkolni.- Csak nem lehet!

Az orosz-ukrán háború önmagában is borzasztó dolog.

Papír van róla! A pedagógus szakszervezetek ellen döntött a Fővárosi Törvényszék

A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a pedagógus szakszervezetek kérelmét a még elégséges szolgáltatás tárgyában, elutasította továbbá a normakontroll eljárásra irányuló kérelmüket is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.