Így működik a négyzetméter-alapú korlátozás a szupermarketekben - ahol már bevezették

Teljes az őrület!

Azzal fenyegetőzött, hogy Molotov-koktélt dob egy szupermarketbe, 1 év letöltendő a büntetése

Egy év börtönbüntetésre ítélt egy férfit közveszéllyel fenyegetés bűntette és rongálás vétsége miatt a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen – közölte a törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.

Kiürítették az egyik szupermarketet

Szúrós szag miatt kiürítettek egy szupermarketet Budapest XVII.

Eltünteti a CBA-nevet a CBA több boltjáról

Több üzletéről és prospektusáról is eltüntette a CBA nevet a CBA, hamarosan az összes, CBA Príma kategóriájú boltról lekerül az üzletlánc neve – írja a Cink.hu.

Szankcionálhatók a nem nyereséges szuper- és hipermarketek

Az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére elfogadta azt a javaslatot, amely 2018-tól megtiltja a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.

Zuhan a Tesco eredménye, lemond a cégelnök

Bejelentette távozását csütörtökön Sir Richard Broadbent, a Tesco elnöke, miután a cég eredménye több mint 90 százalékkal zuhant és a néhány hete kiderült, hatalmas mértékű előzetes eredménykalkulációs hiba is nagyobbnak bizonyult az eddig becsültnél.

A húspultnál töltötte a kolbászát

Rágerjedt egy vásárló az állati maradványokra, másfél évre kitiltották az összes brit szupermarketből. A férfi azzal magyarázta tettét, hogy leküzdhetetlen vágy kerítette hatalmába a húspult mellett állva.

Vadállatok a vegyesboltban

Agan Harahap fotós és Photoshop virtuóz egy érdekes új projekttel állt elő, mely a „Garden Fresh” nevet kapta.

Akció: egy tömeg vásárolt be pucéron!

Egy észak-németországi üzlet ügyvezetője óriási üzleti érzékkel talált ki egy pucér-akciót a vásárlóknak.

Virtuális szupermarketek “nyíltak”

Mobiltelefonjuk segítségével mostantól akár a metróban is bevásárolhatnak a munkából hazafelé igyekvő sanghajiak.

Tájkép csata után

Miután a rossz gazdasági helyzet és a különböző természeti katasztrófák lepadlózták kis nemzetünk felét, egy egész élet munkáját tönkretéve, úgy nem igen hiszem, hogy sok embernek van "kedve" nyaraláson törni a fejét.

Tila Tequila 4 dollár a szupermarketben

Tila Tequila sokat sejtető "ruhában" ment bevásárolni.

Sepsiszentgyörgyre készül a Kaufland is

Megoszlanak a vélemények Sepsiszentgyörgyön annak kapcsán, hogy van-e szüksége a megyeszékhelynek egy újabb szupermarketre, mivel már most minden 9 ezer lakosra jut egy nagyáruház.

Hogyan spóroljunk a szupermarketben?

Itt egy pár tipp, hogy visszafogjuk magunkat, ha már válság van...

Utazást is árusít a Lidl

Február 26-ától foglalhatók a Lidl magyarországi üzleteiben terjesztett utazási ajánlatok.

Áldozatok, sérültek és eltűntek a kenyai szupermarket tűz után

Csütörtök délután az eddigi adatok szerint elektromos hiba miatt keletkezett tűz a kenyai Nakumatt belvárosában egy szupermarketben.

Pucér betörőt találtak a kéményben

Meztelen férfit találtak a rendőrök egy szupermarket kéményében szerdán, az észak-angliai Wigan városban.

Majdnem elhagyott pénztárca

Egy utcán heverő pénztárca sokszor az egyébként segítőkész emberben is megbolygatja a kisördögöt.