Kattints rá, Nagyi! jubileum - Már 10 éve klikkelnek a nagyik!

A 2001-ben a Budapesti Művelődési Központ programjaként útjára indult "Kattints rá Nagyi!®" tanfolyam eddig több, mint hatezer lelkes netnagyival gazdagította a világhálót, akik már nem jönnek zavarba az internetes kommunikáció kihívásaitól.

Zakó azoknak, akik egy percre sem tudnak elszakadni a billentyűzettől

Uraim, Önök szerencsés helyzetben vannak, legalábbis azok, akik nem tudnak élni a számítógép nélkül.

Munka a számítógép előtt?

Természetesen sok munkahelyen a számítógép elengedhetetlen segítség, ezt nem is vitatjuk, de jó, ha végig gondoljuk, hogyan tehetjük kellemesebbé és egészségesebbé a munkánkat. Szinte mindenki ismeri a jelenséget: néhány óra a gép előtt, és máris feszül a vállunk, fáj a fejünk, fáradtnak érezzük magunkat, a szemük ég és...

Hogyan sminkelj? Majd a számítógép megmondja!

A számítógépet, illetve az internetet az élet egyre több területén használjuk.

A te adataid védettek?

Nem lehet elégszer figyelmeztetni arra, hogy milyen veszélyekkel jár, ha bejut valamelyik vírus a rendszerünkbe.

Mennyit, mivel és miért játszol?

PC- és konzoljátékok kedvelői figyelem: önismereti csoport indul diákoknak, melynek az a célja, hogy a részvevők megosszák az élményeiket, tapasztalataikat, valamint fejlesszék a jelenséggel kapcsolatos ismereteiket és az önismeretet.

Idén is számítógépet kapnak a jól tanuló, rászoruló fiatalok!

A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány közös adományozói programja révén 2011-ben is száz rászoruló családban élő, 12-16 éves életkorú fiatal kap komplett (használt, de még használható) számítógépet.

Boldogságterápia neten keresztül

Oda-vissza kiosztottunk egy-két jó tanácsot, sokat nevettünk, és közel éjfélhez, elbúcsúztunk egymástól, hogy na, a mai boldogságterápia is véget ért!

Vigyázat! Vírusveszély!

Most nem az influenzáról lesz szó, hanem a számítógépeinket, sőt már az okostelefonunkat is veszélyeztető vírusról, amely legújabban okoz nagy károkat bizonyos rendszerekben...

Súlyos sebezhetőség a Windowsokban

Kritikus besorolású biztonsági résről tájékoztatta felhasználóit a Microsoft.

2011 vírustrendek? Miért? Változik valaki?

Sokan kérdezik, milyen számítógépes vírusok várhatóak 2011-ben. Ilyenkor visszakérdezek: nem mindegy? A lényeg az, hogy a felhasználók hogyan használják a gépeiket, úgy egyébként a helyzet szokásosan rossz lesz..

Ingyen iPad-et kapnak a felvételizők

A legjobb felvételizők iPad-et kapnak ajándékba a gyöngyösi főiskolán.

Számítógép az orron

A technika továbbra sem ismer határokat.

Az informatika sokoldalú alkalmazása a logopédiában

Az elmúlt fél évszázadban az informatika rohamos fejlődése megváltoztatta életünket, új lehetőségeket teremtve számunkra. A számítógépek mindennapos eszközeinkké váltak, bevonultak életünkbe, átértékelték tevékenységeinket.

Újfajta narkotikum: Facebook

A kábítószer-függőségről való leszokásnál tapasztaltakhoz hasonló testi és lelki tünetek jelentkezhetnek a Facebook-generáció tagjainál, ha akár egyetlen napra is megfosztják őket az internet, a mobiltelefon, a televízió, és a rádió használattól – hívják fel a figyelmet a szakemberek.

Tetoválások számítógép őrülteknek

Összegyűjtöttük az informatikai tetoválások legötletesebb, leghumorosabb és nem korhatáros darabjait.

Csiripeléssel irányított számítógép

Aki több helyen is használ számítógépet, annak előbb-utóbb szüksége lesz rá, hogy távolról is tudja vezérelni azokat.

Nem mind arany, ami fénylik…

A Microsoft próbálkozott már hasonló megoldással, de arról hamar kiderült, hogy a csillogáson túl nem igen tudott mást produkálni.

Kiberháború a technika évezredében

A technika évezredében nem kell hadakkal vonulniuk egymás ellen a harcoló feleknek.

Egyszerű és megbízható biztonsági mentés

Nemrég egy igen mutatós és megbízható társ mutatkozott be, az elegáns StorE D10 külső merevlemez-meghajtó.

Hogyan lesz számítógépünk vagy laptopunk zombigép?

A trójai az egyik legpusztítóbb vírus a számítógépekben.

Energiafüggőség nélkül

Az energia nagy kincs, éppen ezért örömteli esemény, amikor olyan új lehetőségekről kapunk hírt, amelyek ingyen energiáról szólnak.

Ez is vírus!

Ha vírusokról beszélünk, kinek-kinek beállítottsága szerint a biológiai vagy a számítógépes vírusok jutnak eszébe.

DroidCam - Használd Android telefonod webkamerának

A minap sikerült belefutnom a DroidCam nevű alkalmazásba, melynek segítségével webkameraként használható bármely Android operációs rendszert futtató telefon.

Vér, erőszak, kontroll

Számítógépes játékok, filmek, vagy akár képregények.

Médiaközpont a kezedben - Távoli vezérlés Samsung Galaxy Spica-val

Bár megkésve, de az elmúlt napokban frissítettem a Spica-n az Androidot, az eddig elérhető legújabb, Eclaire névre keresztelt 2.1-es Android operációs rendszerre. Az azonnal szembeötlő gyorsulás, valamint a néhány működésbeli változás mellett kíváncsi voltam, mi mindenre képes a telefon. Leginkább a számítógép távoli...

Űrlap csinosítása Frontpage programmal!

Az ingyenesen letölthető cikkben a Frontpage programban egy megoldást mutatunk be az szövegdoboz háttér színének beállítására!

Ötödikes korukra a legtöbben már kezelni tudják a számítógépet

Iskolakezdés előtt sok családban felteszik a kérdést: kell-e már számítógép a gyereknek, s ha igen, milyet válasszunk, illetve hogyan készítsük fel a használatára?

Megfejtették a Rubik-kocka titkát

Legfeljebb 20 forgatás kell ahhoz, hogy a Rubik-kocka több mint 43 trillió kombinációjából az eredeti, rendezett színösszeállítás visszaállítható legyen.

5 tipp, hogy felgyorsítsd a számítógéped!

Bizonyára veled is megesett már, hogy a számítógéped egyszer csak megmakacsolta magát és nem éppen olyan sebességgel zakatolt, mint ahogy általában szokott.