Ignotus: Egy év történelem

“Kegyetlen könyv, mert két ember, sőt három ember írta: 1. a sokat-tudó, 2. a vátes, 3. a magyar. Ignotus gondolkozó-neműsége soha erősebben fején nem sújtott gondolkozó embereket, mint ebben a könyvében.” Így jellemzezte Ignotus Egy év történelem című kötetét Ady Endre a Nyugatban.

Márkosfalvi Barabás Miklós: Önéletrajz

Barabás Miklós a reformkor legjelentősebb magyar arcképfestője volt.

Görgey Görgeyről

Hogy ki volt valójában Görgey Artúr, az kiderül e személyes emlékezésből, mely nem a családi kötelék okán fogant elfogultság leirata, hanem a kivételes portré sajátos nézőpontú megrajzolása.

Márai Sándor – A huszadik század koronatanúja 

Márai Sándor" kalandos" életművét mutatja be Fried István irodalomtörténész, és az életmű által fölvetett irodalmi és ezzel az irodalommal egybehangzó más kérdésekre keresi a lehetséges feleletet.

Szerb Antal: A hammelni patkányfogó

Ismét irodalmi szenzációt kínál a Szépmíves Könyvek: Szerb Antal A hammelni patkányfogó című mesejátéka 99 év elteltével jelenik meg.

"Eredményes, sikerlistás, díjakkal teli"

Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a Szépmíves Könyvek vezetője úgy látja, "az olvasókat nagyon is érdekli mindaz, ami a műhely ars poeticája".

Berzeviczy Albert. A márványarcú miniszter

Berzeviczy Albert történettudós számos kiadvány szerzője és társszerzője, a hazai intellektuális élet megkerülhetetlen szereplője volt a 20. század első harmadában.

Móricz Zsigmond: Asszonyokkal nem lehet vitázni

"Kedves ​hely az utca szöglete naplopóknak és az élet tanulmányozóinak."

Rejtő Jenő: Tatjána

A Szépmíves Könyvek TransLiteratura sorozat első darabja valódi irodalmi szenzáció: Rejtő Jenő alighanem utolsó, kéziratban maradt hosszabb lélegzetű műve, a Tatjána.

“Rejtő Jenő egyszerre volt híres és teljesen ismeretlen”

Thuróczy Gergely Rejtő-kutató úgy véli: Rejtő Rejtő “folklorizálódott”, alakja köré az olvasói igény szerint, népköltészetszerűen városi legendákból, vándoranekdotákból, jópofa történetekből egy teljes mitológia, alternatív életrajz kristályosodott ki.

Rejtő Jenő: Minden csak komédia

Minden csak komédia című novellájával emlékezünk Rejtő Jenőre, aki 74 éve, 1943. január 1-jén halt meg az ukrajnai Jevdokovóban munkaszolgálatosként, mindössze 38 éves volt.

A rejtélyes Rejtő Jenő

Akárhogy is tagadnánk, az olvasó szemében Rejtő Jenő maga a regényhős, ő Fülig Jimmy, Senki Alfonz, Vanek úr és Tuskó Hopkins.

Munkácsy Mihály: Emlékeim

Munkácsy Mihály a magyar és az európai festészet történetének – művészként és magánemberként egyaránt – különleges egyénisége volt.

Radnóti feleségének egyetlen, ám irodalomtörténeti jelentőségű ajánlást írt

A Radnóti Miklós dedikációit bemutató különleges irodalmi tabló feltárja a költő pályafutásának és életének ismert, valamint kevésbé ismert részleteit.

“Most éppen Ignotus útirajzain állok tétován”

Ki gondolná, hogy az "Andrássy-anyag közben megy a Batthyány-kéziratok ügye, Rejtőt ugyanott kell keresni, ahol Erdős Renée kiadatlanjait"?

Sorsok, életek, emlékek és szőnyeg alá söpört történelem 

Az irodalomért rajongó sírni tudna boldogságában.

Jönnek a Szépmíves Könyvek

Az ez év júliusától megújult szervezeti modellben tovább működő Líra Kiadói Csoport, és azon belül a Magvető rekordforgalmat bonyolított az idei Ünnepi Könyvhéten.