Komolyan szigorítanak az iskolában: mostantól ez a szabály a szülők számára

Új pontokkal bővítették az augusztus végi korlátozásokat.

Hasznos tippek tinédzserneveléshez

Milyen előnyei és hátrányai vannak ha idősebb szülők nevelik tinédzser gyermeküket? Hogyan lehet aélettapasztalatból előnyt kovácsolni?

Koronavírus: így őrizhetjük meg gyermekeink egészségét a járvány alatt

Szakértők szerint ezekre kell legjobban odafigyelnie a szülőknek.

Így segíthetik a szülők a tanulókat ezekben a nehéz időkben

Otthon is sokat segíthetünk azoknak, akiknek a koronavírus miatt nehezebben megy a suli.

Vásárhelyi Mária: meg fogják találni a módját, hogy a pedagógusok nyakába varrják a felelősséget!

"A munkavállaló KÖTELES MEGTAGADNI az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása saját maga vagy más személy egészségét veszélyeztetné!!!

A gyerek olyan mint a szülei! Ezt az 5 dolgot soha nem lenne szabad előtte csinálni!

A szülő a gyerek első tanára, ahogy a gyerek növekszik, egyre inkább próbálja viselkedésüket utánozni, ezért a szülőknek nem elég csak elmondaniuk a gyereknek azt, hogyan éljen, hanem példát is kell mutatniuk, ami mostanság talán nehezebben megy, a folyamatos összezártság okozta feszültség miatt.

Milyen szülő vagy, a horoszkópod elárulja! A kos parancsolgató, de a bika…

Most, hogy a szülőkből egycsapásra tanító is vált különösen nagy feladat az új kihívásnak is megfelelni.

…a konyhában kifőzde, a nappaliban iskola, a fürdőszobában mosoda, a hálószobában játszótér üzemel….

Amikor a gyermekvállalás mellett döntünk, igent mondunk arra, hogy lesznek álmatlan éjszakák, hogy a tiszta falak festővászonná válnak, hogy sok mindenre nem lesz annyi idő, vagy semmire nem lesz semennyi idő.

Az otthontanulás-tanítás 4. napján az érintettek páros lábbal szálltak bele a magáról megfeledkezett államtitkárba

Miközben szülő, gyerek, pedagógus közös erővel kínlódik azért, hogy megoldja azt a feladatot, amit jószerivel Magyar Bálint minisztersége óta senki nem vett komolyan, Maruzsa Zoltán, a regnáló kormány államtitkára a csak rájuk jellemző pökhendiséggel nyilatkoztat ki olyan dolgokat, amik egy párhuzamos valóságban helytállók...

100 ezer forintot ad Drávaszerdahely a gyerekükkel otthon maradó szülőknek

100 ezer forintot kap minden olyan család Drávaszerdahelyen, ahol az iskolák bezárása miatt nem tud valamelyik szülő munkába járni, és emiatt csökken a jövedelmük, Alpár György, polgármester az ATV Híradónak azt mondta, a helyiek örülnek.

Koronavírusos egy iskolás anyukája, de nem tesztelnek senkit az osztályból - Így érthető, hogy miért ilyen alacsony a fertőzöttek száma!

Az operatív törzs naponta elmondja, hogy van elég cucc a koronavírussal fertőzöttek kiszűrésére, meg, hogy védőfelszerelés is van dögivel, közben megtörténhet, hogy egy teljes osztály -iskola- potenciális fertőzött, de nem tesztelik őket.

5 csillagjegy szülöttei, akik bizton pályázhatnak a "legjobb szülő" címre

Az, hogy kiből válik jó szülő, számtalan dolgon múlik, így természetesen nem állítjuk, hogy azon csillagjegy szülöttei, akik ezen a listán nem kaptak helyet, ne lehetnének kiváló édesanyák vagy édesapák.

A parlamenti gombnyomók rábólintottak Palkovics szakképzést átalakító ötletére

Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni.

A túlvédő szülőség negatív hatásai I.

Bár nyilvánvaló, hogy a legtöbb esetben a túlvédő szülő célja is az, hogy gyerekének mindenből a legjobbat biztosítsa, sajnos az ilyen szélsőséges szülői működés rengeteg negatív következménnyel jár.

Mit jelent a túlvédő szülőség?

Míg egy csecsemő ideje legnagyobb részét édesanyja karjaiban tölti, addig az életkor előrehaladtával, az egészséges fejlődés során, egyre erőteljesebb lesz a gyerek igénye a világ felfedezésére.

Szalai Kriszta: Most vegyetek egy nagy levegőt kedves Szülőtársak!

Most vegyetek egy nagy levegőt kedves Szülőtársak.

“Tanulni akarnak, de nem mindegy hogyan” - combosodik a diáksztrájk és az iskolabojkott!

Mint arról beszámoltunk, augusztus végén Budapesten a középiskolások szervezte demonstráción jelentették be, hogy szeptember 13-ára országos diáksztrájkot hirdetnek. Regisztrációs oldal segítségével nyomon követhető lesz, hogy pontosan hol és hányan csatlakoznak az eseményhez, egy kapcsolódó felületen pedig rendhagyó...

Őszinte gyereket szeretnél? – Gyereknevelés

Miközben Magyarországon rendszeres az iskolai erőszak az általános iskolákban, ami nem csak annak a gyereknek az életét keseríti meg, akit bántanak, hanem az agresszív gyerek szüleiét is, úgy néz ki, hogy vannak technikák arra, hogy őszinte és kedves gyerekeket neveljünk.

Vekerdy Tamás:... ha a felszíni tulajdonságok esetleg nem tűnnek vonzónak, szeressünk mögé! Szeressünk fölé!

Vésey Kovács László figyelmébe! "Egy szülő – ha érzelmileg minden rendben van vele – igenis érez bizonyos pozitív elfogultságot a gyerekével kapcsolatban, és joga van ennek hangot is adni. Ismertem olyan családokat, ahol a gyerek Down-kóros volt – és ők imádták

Mennyibe kerül az idei iskolakezdés?

Van, aki nem sajnálja a pénzt a legmárkásabb cuccokra sem.

Szülőnevelést!

Amikor gyerekekről van szó, a kisebb baromságokat is tragikusnak érzem, amiket személyesen tapasztalok, mert a gyerek személyiségének alakulásán (legtöbbször: rombolásán) keresztül nemzedékekre előre terjed a tragédia

Szombaton Siófokon egy 12 éves gyerek áthajtott társa fején wakeboardjával - hol van már a jó öreg evezős csónak?

Emlékeznek még, milyen nyugis volt anno a Balatonon gyerekekkel nyaralni?

Mit mondj a gyerekednek, ha rákérdez a Coca-Cola plakátokra?

Szülőként a legfontosabb feladatod az, hogy abban segítsd a gyerekedet, hogy értse mi történik, azon a szinten (mélységben), amit megért - hogy elkerüld a túlmagyarázást és elkerüld annak csapdáját is, hogy a hallgatásodat a gyerek úgy értékeli, hogy a téma tabu.

Vekerdy Tamás: kizárólag a szülő joga megszabni, hogy milyen nevelést kíván adni, vagy adatni gyermekének!

Egyedül a szülő joga megszabni, hogy milyen nevelést óhajt adni vagy adatni gyermekének - mondja Vekerdy Tamás pszichológus a Társaság a Szabadságjogokért legújabb videójában, amelyet a köznevelési törvény módosítása miatt forgattak.

Ezek az El Gustos fiúk tudnak valamit.....!

Mit ennél, Kicsim? Nem tudom! Semmit! Nem vagyok éhes! Hányszor fordult már elő az ilyen és hasonló trécs gyerek és szülője között? Jó hír, hogy ez mind van az étlapon! Na nem mindenhol, de ezeknek a skacoknak biztos van kisgyerekük!

Sok érdekességet megtudhatsz gyermekedről, ha lefekvés előtt felteszed neki ezeket a kérdéseket!

Mindenhol máshogy zajlik az esti fektetés, külön rituálét alakítanak ki a családok.

Ön szerint hány napot igazolhassanak a szülők az iskolában?

Petíció indult azért, hogy a kisebb betegségek, ügyes-bajos dolgok miatt ne kelljen orvoshoz rohangálni a szülőknek, hanem igazolhassanak ők is jóval több napot az iskolának, mint eddig. Vélemény.