Zárófutam Visontán

Elérkezett a 2020-as versenyszezon zárófutama.

Szezonnyitó kettős győzelemmel

Júniusi kezdéssel ugyan, de elindult a Magyar Szlalom Bajnokság.

Az év utolsó futama

Utolsó futamához érkezett a Magyar Szlalom Bajnokság.

Dobogóra ugrott a Tigris

Augusztus 19-én a szlalomosok többsége igen messze utazott: az ország dél-nyugati csücskébe, Nagyatádra.

Tigris a porondon

Idén június közepén látogatott el a Kamion Európa-bajnokság mezőnye a Hungaroringre.

Szlalom és gyorsulás egy helyen

Október 1-én a Magyar Szlalom Bajnokság utolsó előtti futamára érkeztek a versenyzők és a nézők Kiskunlacházára.

Ferari Racing Days ismét Magyarországon

Június 23-25 között két év után ismét a Hungaroringre látogatott a Ferrari Challenge. 

Elindult a Magyar Szlalom Bajnokság 2017-es szezonja

Április elsején kezdetét vette a Magyar Szlalom Bajnokság első futama.

Bérelt dobogó

A Magyar Szlalom Bajnokság harmadik futama a Közép-európai szlalom bajnokság versenye is volt egyben, amelynek idén először a kecskeméti Gokart Ring adott otthont.

Szlalom nyitófutam Lacházán

Idén első alkalommal láthattuk a Magyar Szlalom Bajnokság mezőnyét.

„A részvétel volt a fontos…”- a 2014-es szlalom versenyszezon összegzése

A 2014-es versenyszezon a Track Racing csapat versenyzőinek nem a megszokott csapatfelállással és indulással kezdődött.

Stabil ezüst

A második futammal folytatódott az Országos Szlalom Bajnokság Kakucson.

Ezüstbe burkolt arany – Oszak díjkiosztón a Sződy fivérek

November 29-én, két év után ismét a kecskeméti M+F Toyota szalonban tartották az Országos Szlalom Bajnokság év végi díjkiosztó gáláját.

Kiélezett küzdelem Lacházán

Egy hosszabb, 8 hetes nyári szünet után Kiskunlacházán folytatódott az Országos Szlalom Bajnokság idei sorozata. A hatodik fordulót szeptember 7-én rendezték a lacházi repülőtéren. 44 nevező érkezett a versenyre.