Lemondása után megszólalt Süli János, a paksi bővítésért felelős államtitkár

Novák Katalin köztársasági elnök neve alatt jelent meg kedden este az a határozat a Magyar Közlönyben, amely szerint lemondott posztjáról Süli János, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

Tizenhat államtitkár bruttó 3,3 millió forintot keres

Orbán Viktor, 52 százalékkal emelte 16 államtitkár fizetését, ez majdnem 700 ezer forintos emelést jelent személyenként.

Rekordösszegű végkielégítést kap két miniszter is, akik nem lesznek tagjai az új kormánynak

Mager Andrea és Süli János 30-30 millió forintos végkielégítésnek örülhet.

Rogán Antal fizette a legnagyobb szja-t a kormánytagok közül

Nyilvánosak a miniszteri és államtitkári vagyonnyilatkozatok, ebből derült ki, hogy Rogán kereste a legtöbbet a kormánytagok közül.

A kormányt sem kíméli a koronavírus: kórházba került az atomminiszter

Március közepén jelentette be a kormánytag Süli János miniszter, hogy karanténba került a vírus miatt, most derült ki, az utóbbi heteket kórházban töltötte.

Kiszabadult az atomminiszter a karanténból

Süli János miniszternek a második tesztje is negatív lett, így elhagyhatja a karantént. 

Koronavírus: Süli János miniszter karanténba, Aradszki András KDNP-s politikus kórházba került

Süli János atomerőbővítési tárca nélküli miniszter egyik közeli munkatársa lett koronavírusos, ezért került karanténba a politikus. Az első tesztje negatív lett. Aradszki András KDNP-s országgyűlési képviselő viszont pár napja elkapta a fertőzést, most kórházba is került. 

Süli János: a paksi bővítés "bonyolultabb kérdés, minthogy azt a lakosságnak fel lehessen tenni"

Az atomminiszter elárulta: a tavalyi Putyin-Orbán találkozó adott lendületet a Roszatomnak, de átadási határidőt már nem ígért. A bizottság szocialista tagjának, Bangóné Borbély Ildikónak a népszavazást firtató kérdésére Süli úgy reagált, hogy még az országgyűlési képviselőknek is eltérő tudása van egy atomerőmű...

Atomminiszter: a legkorszerűbb blokkok épülnek meg a Paks II. projekt keretében

A Paks II. projekt keretében a legkorszerűbb blokkok épülnek meg, nemzetközi együttműködésben – mondta Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezésért felelős tárca nélküli miniszterrel kedden, a Roszatom vezérigazggatójával tartott közös sajtótájékoztatón Pakson,...

Atomminiszter: a növekvő energiaigény miatt szükség van a Paks II.-re

A 2008-as válság óta folyamatosan nő a villamosenergia-igény Magyarországon, emellett az európai erőműpark öregedése is indokolja Paks II. megépítését – mondta az erőmű tervezéséért, kivitelezéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Dombóváron.

Atomminiszter: a klímapolitikai célkitűzéseket atomenergia nélkül nem lehet végrehajtani

Süli János szerint az energiaellátás biztonságát, valamint a gazdaságossági és klímavédelmi szempontokat figyelembe véve Magyarországnak nincs más alternatívája, mint az új reaktorblokkok megépítése.

Atomügyi miniszter: hozzáigazítják az uniós és magyar előírásokhoz az orosz terveket

A két új paksi atomerőművi blokk megépítésénél elsőbbséget élvez a nukleáris biztonság – mondta a két új blokk tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden Pakson, sajtótájékoztatón.

Süli János: korszerűek és biztonságosak lesznek az új paksi blokkok

Süli János, a paksi atomerőmű-bővítésért felelős tárca nélküli miniszter mindenkit megnyugtatott miniszteri meghallgatásán. 

Botrány! Kocsmában kampányolt az atomminiszter! - Városi Kurír

Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter úgy gondolta nem árt ha kocsmába is elmegy kampányolni.

Varga Mihály máris cáfolta a paksi bővítésért felelős minisztert

Hétfőn Süli János arról beszélt, jobb hitelt keresnek az oroszok által kínáltnál, kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter cáfolta.

Paks polgármestere megerősítette, ő lesz az atomerőmű-bővítési miniszter

Süli János, Paks polgármestere megerősítette, hogy felkérték a paksi atomerőmű-beruházást felügyelő miniszteri posztra, a városvezető kedden az MTI-nek elmondta, ha kinevezik miniszternek, Pakson időközi választásokat kell tartani, mert a két tisztség összeférhetetlen.