társadalom

Több érzékenységre van szüksége magyar társadalomnak

Növelni kell a társadalom érzékenységét és befogadási hajlandóságát a fogyatékkal élő emberek iránt – hangoztatta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton Zalaapátiban.

Tiltakozás egy rágalmazó cikksorozat ellen

Hazai értelmiségiek tiltakoznak a Magyar Idők című napilap művészeket, intézményvezetőket támadó cikkei, cikksorozata ellen.

Bokros Lajos: „A szocializmusnak akkor van vége, amikor elfogy a másoktól elvehető pénz” - Városi Kurír

Margaret Thatcher brit miniszterelnök elhíresült mondatát ajánlom erősen mind a Fidesz-hívők, mind pedig a hazai demokraták figyelmébe.az Európai Unió a 2021-től kezdődő újabb hét éves pénzügyi tervben jóval kevesebb támogatást kíván adni az új tagállamoknak és azt is erősebben fogja a közös értékek egyértelmű...

A magyar társadalom kettészakad, és látványosan lehagynak minket a régióban

A jövedelemkülönbségek 2010 és 2016 közötti alakulását vizsgálta a G7, Magyarországon igazán csak a leggazdagabb 10 százaléknak volt oka örülni. Miközben a szomszédainknál sorra erősödött a középosztály.

Lendvai Ildikó: Civil beszéd - Tejjel-vérrel folyó Kánaán - Városi Kurír

Régen a Kánaán tejjel-mézzel folyt, és egy lángoszlop segítségével Mózes vezette oda a népet.

Videó: Csak így győzhető le a szegények és gazdagok közti szakadék

A szegények és a gazdagok között óriási szakadék tátong.

Parafaatomok

eszünkbe juthatnak azok a tömegek, akik sörhast düllesztve veregetik bottal a sosemvolt humanizmusuk nyomát. Hatalmas vággyal, hogy mást is veregethessenek bottal. Vagy bármi mással. Lehetőleg úgy, hogy ne kelljen tartaniuk a pofon visszakapásától. Lelkesen csatlakozva a sakálhordákhoz. Valószínűleg maximálisan megelégedve magukkal....

Nemzedékexport

Az, hogy a jelenlegi kormányt nyugodtan nevezhetjük a gazdasági exodus kormányának, az jól látszik a kivándorlási adatokból. Az, hogy a kivándorlás hosszabb távon felér a társadalom szociális abortuszával szintén felmerült már korábban. Amikor tehát a HVG oldalain megjelent egy beszélgetés összefoglalója Makay Zsuzsanna...

Szijjártó: a civilek nem a magyar társadalmat képviselik

A magyar embereket csak azok képviselhetik igazán, akiket megválasztottak – mondta Szijjártó Péter egy, a Hír TV által felvett sajtótájékoztatón. A külügyminiszter szerint soha nem volt még olyan szavazás, ahol a civil szervezetek közül választhattak volna, ezért hazugság azt állítani, hogy ezek képviselik az embereket.

Hatvanszor több muszlimot képzelünk Magyarországra, mint ahányan vannak

Sokkal több muszlimot vizionálnak a világ nem-muszlim többségű országaiban, mint ahányan ténylegesen ott laknak – ez derült ki az Ipsos MORI 40 országban, összesen 27250 ember megkérdezésével végzett vizsgálata során.

A magyarok 61 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok

A választások közeledtével egyre fontosabbá válik, hogy Magyarországon kik elégedettek az élettel és kik nem, na meg az, hogy az elégedetleneket milyen pártok fogják tudni megszólítani. Ezzel kapcsolatban készített felmérést a Policy Solutions, a Závecz Research és a Friedrich-Ebert-Stiftung.

„Borzasztó, amit a néppel csinál” – kifakadt Orbánra az átvert sofőr

Horváth Zoltánnak hívnak, munkanélküli vagyok, mert 2013-ban elbocsátottak az állásomból.

Alkoholistákkal vannak tele a kórházak

Minden este lecsúszik egy-két sör a tévé előtt? Előfordul, hogy leissza magát? Tóth Miklós , a szigetvári kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezetője, a Minnesota-modell egyik meghonosítója szerint a kórházakban kezelt emberek több mint fele valójában alkoholista, és ha a fentiek igazak önre, néhány év múlva...

Gallóné: Most már tényleg tanár-sztrájk lesz

A hazai pedagógia körülményei, illetve az oktatáspolitika nem különösebben látszottak megváltozni az utóbbi időben. S ez akkor is igaz, ha néhányan „na most jólmegaszon’tuk” állapotba kerültek a tüntetések és az egy órás, és a kormány újabb diktatúraépítésének média-árnyékot nyújtó, giga-sztrájk hatására. Amely...

Magyarország esélyt sem ad a nyugodt időskorra

Kegyelmi állapot, hogy a magyar nyugdíjrendszer nagyjából egyensúlyban van.

Már nem szenvedünk

Szülőként elfogadjuk, hogy a gyermekeink elmennek, amikor annak eljön az ideje. Ha úgy alakul, azt is tudomásul vesszük, hogy nem a szomszéd utcába, nem is a szomszéd városba költöztek, hanem ezer kilométerekre. Ma ezt sok szülőnek kell feldolgoznia és fájhat a távollét, de enyhíti a fájdalmat a tudat: biztonságban van.

Kockásingesek

Remélem, de hiszem is, hogy sok-sok ilyen pedagógus van ebben az országban.

Csupán a magyarok 15%-a szerint fog javulni az anyagi helyzete

A megkérdezettek többsége borúlátó saját háztartása várható anyagi helyzetével kapcsolatban: kevesen vélik úgy, hogy anyagi helyzetük a következő egy évben javulni fog – derül ki a Tárki 2015/2016. évi Omnibusz kutatásaiból, melyet az MNO idéz .

Horda-vélemény a legitimációról, ellenzékről és hatalomról

Az ellenzéki ideológusok, és támogatóik jó része egyszerűen nem ismerte fel azt a tényt, hogy verítékszagú kínlódásuk, ott „alul”, nem több a társadalmi alfa-szerepért vívott, a világtól elrugaszkodott csata porfelhőjénél. Beleértve azt is, hogy sokak számára, ameddig nem a sógort lövik tarkón, a szélsőjobb ténykedése...

Zacher: 800 ezer alkoholista van az országban

Zacher Gábor toxikológus szerint akár egy emberöltő is kell ahhoz, hogy igazolódjon egy alkoholstratégia.

Csak Saul fia?

Az ember éjszaka általában alszik, de ha nem tud, akkor gondolkodik.

Ezek a mai fiatalok!?

Az utóbbi években sem maradtak kritika nélkül a fiatalok.

Gondolatvilágban: Anti-Karácsony 2015

avagy: Túlélhető Karácsonyt a kilépetteknek

Kövér: a NER óvszerfelelőse

egy Facebook-csoport akarja-e negatív terhességi tesztekkel flood-olni a házelnököt, vagy sem.

Vélemény - Ne magyarozz!

„Volt egyszer egy rádió, ez egy reggel a világ összes nyelvén bemondta, hogy szégyelljétek magatokat.

Újabb tízezrek eshetnek el az ellátástól

Jövő évtől tovább emelik a házi segítségnyújtás jogosultsági küszöbét. 132 ezer időst vizsgálnak meg újra.

Medián: a magyarok harmada hermetikusan lezárná a határokat

Rendkívül erőssé vált a magyar társadalomban a menekültekkel szembeni idegenkedés, a legtöbb magyar egészségügyi és terrorveszélytől tart a menekültáradat miatt, és nagy többségük a migránsokat inkább erőszakosnak és követelőzőnek, mintsem békésnek és együttműködőnek látja – derül ki a Medián Közvélemény- és...

A családnak „…ha nem is mindig az idealizált képében, de hosszú jövője van”

2015. augusztus 14-16. között került megrendezése a zánkai Erzsébet Üdülőközpontban a Magyar Történelmi Társulat „A család a történelemben” című konferenciája, amely a nagy múltra visszatekintő vándorgyűlések hagyományának megújításaként értelmezhető.

A sínekre lökött anyától a kidobott májkrémekig

Úgy tűnik, lassan leülepszik a káosz. Ez jó a menekülteknek, jó a civileknek, jó Európának. Nem jó a kormánynak.

Magyarország problémája nem a menekültek, hanem önmaga

Orbán miniszterelnök a legkártékonyabb magyar politikus a magyar rendszerváltás történetében.