tömegverekedés

Nem hagyhatja el a lakhelyét 9 fradista a stadionbeli verekedés miatt

Ez elég enyhe intézkedés, többen azonban így is pórul járnak, mert nincs hol lakniuk.:(

Kitört a tömegverekedés az ugandai parlamentben – videó

A székek is repültek és tömegverekedés tört ki, miután a vízügy minisztert azzal vádolták meg az ellenzékiek, hogy fegyvert vitt magával a terembe.

Elkapták a kolozsvári magyarverő fociultrákat

A Kolozs megyei rendőrség azonosította és előállította a múlt szombati kolozsvári sportrendezvényen kitört tömegverekedés 15 résztvevőjét – írja a helyi rendőrség honlapjára hivatkozva az MTI.

Botokkal és láncokkal csaptak össze a román és magyar fociultrák Kolozsváron

Egy a hét végén Kolozsváron történt, román és magyar futballszurkolók közötti tömegverekedésről jelentek meg cikkek kedd este kolozsvári hírportálokon – írja az MTI.

Gázpisztollyal és késsel támadt egymásra két banda Budapest belvárosában

Gáz-riasztófegyverrel és késsel támadt egymásra egy három- és egy négyfős társaság szerdára virradó éjjel Budapest belvárosában – közölte a rendőrség a honlapján.

Egymásnak estek a helyiek és a budapestiek – tömegverekedés Siófokon

A Kaposvári Járásbíróság hét ember előzetes letartóztatását rendelte el a siófoki Petőfi sétányon pénteken történt bűncselekmény kapcsán.

Tömegverekedés volt a kiskunhalasi befogadóállomáson

Tömegverekedés volt migránsok között vasárnap este a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfő reggel az MTI-vel.

Agyba-főbe verték egymást az ukrán parlamentben

Tömegverekedés tört ki az ukrán parlament szerdai ülésén a képviselők között, ezúttal egy olyan felszólalás váltotta ki az összetűzést, amely a Lemberg (Lviv) melletti szeméttelep súlyos természeti katasztrófával fenyegető égésével foglalkozott.

Tömegverekedés volt Jézus szíve érdekében Mezőkövesden

Vasárnap rendezik a Jézus Szíve búcsút Mezőkövesden, a vallási eseményhez pedig mindig kapcsolódik vásári mulatság is, amelyet hagyományosan a Vásártéren rendeznek. Idén viszont ezzel problémák adódtak, hiszen a vidámparkos vállalkozók összeverekedtek, szerdán délután és este is állt a bál. A helyszínen csak családi...

Tömegverekedés volt Ercsiben

Ercsiben több személy összeverekedett. A rendőrök megakadályozták a további jogsértés elkövetését – írja a police.hu .

Agyba-főbe verte egymást a zalai család – 9 embert állítottak elő

Kilenc embert fogtak el és állítottak elő a rendőrök szerdára virradóra a Zala megyei Miháldon, miután egy családi összejövetel tömegverekedéssé fajult – közölte a rendőrségi honlapon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Grillezés közben összevesztek, majd falécekkel verekedtek a migránsok egy menekültszálláson

Tömegverekedés történt egy menedékkérőket befogadó állomáson a németországi Vetschauban, a helyi rendőrség hétfői közleménye szerint az összecsapásban hat ember megsebesült.

Tömegverekedés volt több német menekülttáborban

Több menedékkérőt letartóztattak Berlinben, miután a befogadóállomássá alakított egykori Tempelhof repülőtéren verekedés tört ki.

Tömegverekedés tört ki Berlinben egy menekültszálláson

Tömegverekedés robbant ki szombat este Berlinben egy menekültszálláson, a német rendőrség és a tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.

Verekedés és vér a Vörösmarty téri H&M-ben

Volt, aki már hajnali négykor sorba állt a Vörösmarty téri H&M üzleténél, mivel ma került boltba az a speciális kollekció, melyet a párizsi Balmainnel, de H&M-áron dobott piacra a lánc.

Fémrúddal ütötték egymást a migránsok egy német menekültszálláson

Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal a Szászország tartományi Niederauban, ahol vasárnapra virradóra nagyjából 100 menedékkérő esett egymásnak.

Tömegverekedés volt a kiskunhalasi menekülttáborban, könnygázt is bevetettek

Tömegverekedés tört ki a kiskunhalasi meghallgató ponton illegális bevándorlók között vasárnap délután, a készenléti rendőrség a két csoportot könnygázzal tudta szétválasztani – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Tömegverekedés volt a Nyugatinál hajnalban

Külföldiek estek egymásnak kedden hajnalban a Nyugatinál. Hárman megsérültek, nyolc embert pedig előállítottak – írja a hvg.hu .

Tömegverekedés tört ki a Rákay Philip által megálmodott tűzgyújtáson

Az egyik beszámoló szerint a polgármester részegen szidta a helyi cigányokat, de a polgármester szerint csak le akarják járatni, akik a székére pályáznak.

Tömegverekedés Zalában:nyolc embert állítottak elő

Egy családi rendezvényről hazafelé tartó vendégeket kísértek a buszra azok a helyi lakosok, akik szóváltásba keveredtek egy zalakomári férfivel és annak élettársával.

Fejszével, lapáttal verték a Steaua szurkolóit Szelindeken

Tömegverekedés a Szeben megyei Szelindeken: a Steaua Bukarest 50 fős szurkolói csoportja összetűzésbe keveredett a helybeliekkel, amelynek következtében két drukkert kórházba kellett vinni.

Tömegverekedés a svájci rangadón

A Grashoppers - Zürich rangadón óriási tömegverekedés tört ki, miután a zürichi csuklyás huligánok a Grashoppers szurkolók közé rohantak, hogy így torolják meg egy zászló ellopását.

Verekedés egy törölköző miatt?

Justin Bieber éppen pitssburgi koncertjét tartotta, amikor egy szokásos 'rituáléjához' híven, bedobta összeizzadt törölközőjét a nézők közé, mely hatására őrült tömegverekedés tört ki a tinilányok között.

Tömegverekedés volt Miskén

Nem csak Orgoványon, hanem Miskén is tömegverekedés volt az elmúlt hétvégén – jelezték olvasóink.

Tömegverekedést akadályoztak meg a rendőrök - bilincsben vittek el nyolc embert

Összesen tíz járőr, hét kommandós és három nyomozó sietett Pécs-Kertvárosba csütörtök este, miután valaki telefonon jelezte, hogy az utcán tömegverekedés készülődik.

Részeg verekedés – egy férfi életveszélyben

Tömegverekedéshez hívtak rendőrt kedd este Pécsett, többen egymásnak estek a Füst utcában.

Életveszélyben a tömegverekedés során hátba szúrt fiatalember

Életveszélyes sérülést szenvedett az a fiatalember, akit egy szórakozóhely közelében kialakult tömegverekedés során szúrtak hátba a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon.

Véres hétvége Zalában: szúrás, bántalmazás, tömegverekedés

Az elmúlt hétvégén több esetben riasztották a rendőröket: Nagykanizsán többen összeverekedte, Keszthelyen egy nő a saját testvérét szúrta meg, Zalaegerszegen egy férfi bántalmazta a barátnőjét.

Csoportos garázdaság Ercsiben: Dulakodást követően tömegbe hajtott kocsijával

Csütörtök délután szóváltásból verekedés lett egy nő, valamint öt férfi és egy nő között Ercsiben.