Kiakadémia

Kíváncsiak vagytok, milyen is lesz a magyar tudományos kutatás helyzete pár év múlva? Palkovics miniszter és gazdája álláspontja „változatlan”…A hír csupán annyi, amennyit az innovációs miniszter elmondott az atv.hu-nak, már kedden

Törvény készül Moszkvában az orosz internet stabil autonóm működtetéséről

Megszavazta az orosz parlament alsóháza kedden első olvasatban azt a törvénytervezetet, amely biztosítani kívánja az orosz internet stabil autonóm működtetését a világhálóról történő lekapcsolása esetén.

A kijevi parlament törvényben tiltotta meg orosz megfigyelők részvételét az ukrajnai választásokon

Az ukrán parlament csütörtökön első olvasatban törvénymódosítási javaslatot fogadott el, amely megtiltja, hogy orosz állampolgárok megfigyelőként részt vegyenek Ukrajnában az elnök-, a parlamenti és a helyhatósági választásokon.

DK: a felfegyverzett biztonsági őröknek is kelljen igazolniuk magukat

A DK törvénymódosítást nyújt be, amiben azt kezdeményezi, hogy a rendőrökhöz hasonlóan a felfegyverzett biztonsági őröknek is igazolniuk kelljen magukat az intézkedéseik előtt.

Szabó Tímea saját fegyverükkel tenné nevetségessé a sorosozó Orbánékat

Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti képviselője olyan törvényjavaslatot nyújtott be, ami könnyen kiverheti a biztosítékot a kormánynál.

Lex Tiborczot nyújt be az LMP, az EU-pénzeket elcsalók úgynevezett „korrupciós finanszírozási illetéket” fizetnének

Komplett új törvényjavaslatot nyújt ma be a Parlamentnek a korrupciógyanús ügyek feltárására szakosodott Hadházy Ákos LMP-s képviselő. A 444 által megszerzett törvényszöveg újfajta büntetőadót vezetne be, az úgynevezett

Törvényjavaslat a Stop Soros törvénycsomagról - Városi Kurír

A törvényjavaslat itt érhető el. 

Több mint kétszáz törvényjavaslatot fogadott el a parlament idén

Az Országgyűlés összesen 208 törvényjavaslatot fogadott el idén, 18 százalékkal kevesebbet, mint négy évvel korábban, ugyanakkor ötödével többet, mint 2009-ben.

Komoly fizetésemelés vár a parlamenti tisztségviselőkre

Három fideszes képviselő – Gulyás Gergely, Hende Csaba és Répássy Róbert – nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatot.

Törvény lesz a közigazgatási szankciókról

Nem olyan régen került benyújtásra a T/17313. számú törvényjavaslat, amely a közigazgatási szabályszegések szankcióról címet viseli.

Le a fenekekkel: törvényjavaslat készül a szexista reklámok ellen

Erősen szexire vett óriásplakátok reklámozták a Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos fővédnökségével megrendezett balatongyöröki I. Országos kerékpáros-találkozót és fesztivált, melynek a szlogenje is rájátszott a szexuális töltetre: „Érezd nyeregben magad” is. Szabó Tímea, a Párbeszéd...

Megszavazták a pénzügyi szabályozás lazítását Amerikában

Az amerikai képviselőház csütörtökön megszavazta a pénzügyi szabályozás lazításáról szóló törvényjavaslatot.

Sebestyén Balázs: a CEU ügye a Rákosi-rendszert idézi

Sebestyén Balázs a Rádió 1 Reggeli Show című műsorában azt mondta, ugyan ők pártpolitikával nem nagyon szoktak foglalkozni, de úgy gondolják, hogy ez inkább közélet.

Szigorítottak a CEU elleni törvényjavaslaton

A külföldi egyetemek működéséhez szükséges nemzetközi szerződés föderatív államokat érintő pontosítására fogadott el változtatásokat a felsőoktatási törvény módosításához az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége hétfő esti ülésén. A változtatás szigorít az előterjesztésben...

Gyanú sem kell a lehallgatáshoz, ha rábólintanak az igazságügyi tárca tervére

"Előzetes felderítés", "előkészítő eljárás" – ilyen elnevezésekkel rejtik a megfigyelésre és titkos adatgyűjtésre felhatalmazó javaslatot.

14 millióan is elveszthetik egészségbiztosításukat Trump javaslata miatt

A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) nevű, pártsemleges amerikai szakértői testület szerint akár 14 milliónyian is elveszíthetik az egészségbiztosításukat az Egyesült Államokban, ha a jelenlegi formájában fogadják el az ágazat reformjára tett republikánus törvényjavaslatot.

Lázár és Semjén olyan törvényt nyújtott be, ami börtönnel fenyegeti a Heineken forgalmazóját

Még korábban bejegyzett védjeggyel is tilos lenne vörös csillagos csomagolással árulni termékeket.

Magyarellenes törvényjavaslatot vetett el a román képviselőház

Elvetette a bukaresti képviselőház kedden azt a törvénykezdeményezést, amely "Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napjává" nyilvánította volna június 4-ét, és börtönbüntetés terhe mellett megtiltotta volna a trianoni békeszerződés jogosságának nyilvános megkérdőjelezését Romániában.

Sose tudjuk meg, ha lopnak az állami cégektől, ha ez a törvényjavaslat átmegy

A kormány kedden a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatba betett egy olyan részt is, amely módosítaná a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvényt – írja a hvg.hu .

Benyújtották a jövő évi büdzsét megalapozó törvényjavaslatot

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a 2017-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot kedden.

Tönkreteszi az Ubert a kormány, hogy csak a drága taxi maradjon

A kormány kedden benyújtotta a parlamentnek az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről szóló törvényjavaslatot, amelyet tárgysorozatba vett az Országgyűlés.

Már csak Áder János fúrhatja meg a vasárnapi nyitást

Ma délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke aláírta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot – olvasható a parlament honlapján .

Korán örültünk a vasárnapi boltzár megszüntetésének

Hiába menne át gyorsan a parlamenten a vasárnapi boltzár megszüntetését célzó törvényjavaslat, más jogszabályok miatt egyelőre még nem nyithatnának ki a boltok most vasárnap – írja az BLOKKK.com .

Börtönnel büntetnék a román nemzet vagy állam gyalázását

Ismét börtönbüntetéssel sújtanák a román nemzet vagy állam nyilvános gyalázását Romániában annak a törvénytervezetnek az elfogadása esetén, amelyet több mint hatvan, többségükben szociáldemokrata honatya terjesztett a szenátus elé – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.

A "magyar emberek védelmében" turkálna a kormány a bankszámláinkban

A kormány úgynevezett "terrorizmus elleni intézkedéscsomag" alkotásáról döntött - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter csütörtök délelőtt.

Jó hír az autóhiteleseknek: itt a kormány javaslata

A nemzetgazdasági miniszter pénteken benyújtotta a parlamentnek a fogyasztói devizahitelek – köztük a pénzügyi lízing – forintosításáról szóló törvényjavaslatot.

Tállai: a közterhek vagy csökkennek, vagy nem változnak jövőre

A parlament elé csütörtökön benyújtandó adótörvény-javaslat különlegessége, hogy az elmúlt tíz év legrövidebb adócsomagja, alig több mint 30 paragrafusból áll, s az adócsökkentés költségvetését megalapozandó nem tartalmaz új adót vagy adóemelést, a közterhek vagy mérséklődnek vagy nem változnak – mondta Tállai...

Rogán benyújtotta törvényjavaslatát a Quaestor-károsultak kárrendezéséről

Rogán Antal (Fidesz) péntek este benyújtotta törvényjavaslatát a parlamentnek a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról.

Brókerbotrány: Rogánék magánvagyonokat is zárolnának

Rogán Antal közlése szerint a brókercégeket érintő pénzügyi csőddel kapcsolatos eljárásra nagyon szigorú törvényjavaslatot fogalmazott meg a Fidesz, hasonlóra Magyarországon még nem volt példa.