Mindenkitől elveszik az okostelefont a badacsonyi túrán

Újfajta túrázási lehetőséget szerveznek a Balaton mellett: a túrázóktól elveszik mobiltelefonjukat, hogy jobban figyeljenek egymásra és a természet szépségeire, írja a streetkichen.hu. A hét órás túrákon a mobiltelefont elveszik a résztvevőktől, amit csak vészhelyzet esetén kapnak vissza.

Elvarázsolt világ 38 kilométeren, kalandos kerekezés Wachau völgyében II. rész – Bécsi fekete

Errefelé szinte egymást érik az apró falvak, alig tekertünk egy keveset Weissenkirchen, ami egyébként magyarul fehér templomot jelent, már előttünk is termett.

Tizenegy magyar túrázó tévedt el az erdélyi Királykő-hegységben

Nyolcórás mentés eredményeként tizenegy eltévedt magyarországi túrázót hoztak le szombat hajnalban a Királykő-hegység lábaihoz a román csendőrök és hegyi mentők – közölte a Mediafax hírügynökség.

Hordozható vízszűrő készülékek kempingezéshez és vészhelyzetekre

Érdekesség azoknak, akik igazán szeretik járni a természetet, és azoknak, akik szeretnek felkészülni a váratlan helyzetekre: Már hordozható vízszűrő készülékek is léteznek kempingezéshez és vészhelyzetekre.

Hol libegőzhetünk Magyarországon?

Magyarországon összesen négy ülőszékes felvonó található.

Ötezer méterig jutott fel Lilu a Mount Everesten

Hálás azoknak, akik rábeszélték a nagy útra, Lilu ugyanis tele energiával és lelkileg feltöltődve érkezett vissza az Everest Expedícióról.

Már a halálra készült a lány, aki eltévedt a Grand Canyonban

Öt napig bolyongott elveszetten a Grand Canyonban egy 24 éves lány, miután telefonos alkalmazása letérítette a helyes útról. Már búcsúvideót is rögzített magáról, mire megtalálták.

Macska "mentette meg" az eltévedt magyar túrázót

Néhány napja egy magyar túrázó kalandjáról beszél az internet, főleg a macskákat kedvelő része.

Túrázzunk kutyával – ezúttal egy kicsit másképp - Kutyabarát.hu - Hírek

Sétálni, kirándulni, túrázni a legjobb kutyánkkal együtt. Friss levegő, napsütés, körülöttünk boldogan szimatoló eb, kell ennél több? Mi van azonban akkor, ha négylábú barátunk úgy dönt, hogy egy tapodtat sem hajlandó tovább menni?

Ott egy templom, menjünk be! – Mi is az a vallási turizmus?

A nyárra emlékeztető áprilisi tavasz rohamléptekben közelíti a turizmus főszezonját.

Centauri világgá megy - Mondd meg, merre tartson!

A Centauri álnéven alkotó íróról sok mindent nem tudunk, de azt igen, hogy mindig kész előállni valami meglepővel. Most világgá megy, üres kézzel, de bízva az olvasókban, akik az interneten keresztül irányíthatják az útját. Kalandra fel!

Újra farkasok járják a hazai erdőket

Az utóbbi években megjelentek azok a nagyragadozók – farkas, medve, hiúz, vadmacska –, amelyek évszázadokon át rettegésben tartották az őzet, a szarvast, muflont, még a vaddisznót is – írja a Hirado.hu .

Tavaszköszöntő túra Benedek Tiborral

Egy 16 és egy 28 kilométeres táv közül lehet választani a szombati Óbudai Tavaszköszöntő Teljesítménytúrán.

Virtuális séta a tengerszemnél

Egy olyan oldaláról mutatjuk meg a tengerszemet, ahogyan még nem látta.

Budapest Kupa 2015

Úgy látszik, nem lehet elérni, hogy a Teljesítménytúrázók Társasága kivegye programjából a náci- és nyilasbarát csoportok kedvencét, a kitöréstúrát.

TúrApp – Mert túrázni jó!

Az évszakkal ellentétben idén is elég enyhe telünk volt, ha egyáltalán lehet ilyet mondani, a mínuszok és a havazás teljesen elkerülte hazánkat.

A Velencei-tó körül

Gyerekkel, bringával és kérdőjelekkel.

Csillagséták a magyarországi nemzeti parkokban

A távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolják az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján; a tizenegy tematikus csillagséták túrán szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot lehet tanulmányozni.

Szombaton kezdődik a Geoparkok Hete

A “terepi” látogatások is szerves részét képezik az idei Geoparkok Hete rendezvénysorozatnak – a Novohrad – Nógrád Geopark területén három alkalommal szerveznek vezetett gyalogtúrákat a Geoparkok Hete alatt 2014. május 24. és június 8. között.

XXXIII. Gerecse 50 Decathlon Teljesítménytúra

2014. április 19-én (szombaton) Rajt: 6.00 órától 8.30 óráig Tatabányán a Jubileum parkban

Triglav - hogyan lettem igaz szlovénné újra

Mivel tavaly (2012.) szeptember végi túránk alkalmával az időjárás annyira bevadult, hogy a csúcstámadásról lemondtunk, ott azon helyben szent ígéretet tettünk Olga mamának, az Alježev dom (turistaház) tündérének, hogy idén visszatérünk!

A Fehér Pokolban

Dél-Tirol és Lombardia határhegyeit járva a száz évvel ezelőtti háború legváltozatosabb emlékeivel találkozhat a hegymászó a 3000m-t meghaladó magaslatokon, a szögesdrót-akadálytól a többtonnás eldobott ágyúig.

Kalandtúra extrával : pitonnal harcolt a vezető

Több élményben volt részük a floridai turistáknak, mint amennyi az eredeti árban szerepelt a kalandtúra részeként: idegenvezetőjük váratlanul egy három méteres pitont fedezett fel a folyóban.

Túra a Júliai-Alpok tetejére - Triglav

Még márciusban felvetődött az ötlet, hogy szaladjunk fel a Júliai-Alpok legmagasabb pontjára, a Triglavra.

Budapest - Nordkapp futam, út a világ végére

Nordkapp a norvégiai Mageroya szigeten található.

Láthatatlan Kiállítás

A Láthatatlan Kiállítás Budapest egy különleges interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol látogatók csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán igazodhatnak el.

A Fiatalok az Emberi Jogokért 2011-es világtúrája

A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete minden évben körutat szervez azért, hogy elérje az emberi jogok ismerté válását a világ legtávolabbi helyein is.

Csokoládémúzeumi praliné túra

Tegyen velünk egy utazást a mennyei ízek világába, a finomságok városába.

Ha kirándulni indulunk...!

De az izgatott sürgés-forgás, nagy pakolás és készülés közepette bizony nehéz összeszedni mire is lehet szükségünk a túrázás során.