Talma az AMS Expo -n

Pénteken Talmácsi Gábor értékeli a 2013-as szezont, beszél súlyos balesetéről, a rehabilitációról, és, hogy mikor motorozhat megint versenyszerűen.

Gyutai Adrián: „Hatalmas élmény volt Talma mellett állni a dobogón”

A tavalyi, 125 GP-ben szerzett összetett bajnoki címe után idén az Alpok Adria Superstock 600-as sorozatában is letette már a névjegyét Gyutai Adrián.

Győzött Talma mentoráltja!

Talmácsi Gábornak köszönhetően Bódis Ricskónak lehetősége nyílt a hétvégén egy két napos extra motorozásra az országos bajnokság keretén belül az IMRC 600 kategóriában. A fiatal versenyző meghálálta mentora bizalmát. Minden alkalmat megragadott, hogy fejlődjön és minél több kilométert tegyen meg és gyűjtse a tapasztalatot....

Talma új pályacsúcsa

Talmácsi Gábor és csapata minden kitűzött cél teljesített a mai nap folyamán. Egy igazán remek és nagyon hasznos tesztnapon vannak túl, mely végén elmondható, hogy előreléptek. A tréningeken több setupot is kipróbáltak, illetve számos futóműbeállítást teszteltek, mely előremozdíthatja azt, hogy jövő héten Doningtonban...

Bódis Ricskó szomorú

BÓDIS RICSKÓ ELSZENVEDTE IDEI ELSŐ BUKÁSÁT (European Junior Cup) Olaszországban, Monzában.

Hatalmas bukások a start után

Már korán reggel óriási volt a nyüzsgés a paddockban, hatalmas érdeklődéssel várták a nézők, hogy kezdetét vegyék a bemelegítő edzések.

Talmácsi nehezen boldogul Monzában

Már korán reggel ragyogó napsütés volt, így eltűntek a nyitott esernyők a paddockból.

Talma és a piros zászló

Megállíthatatlanul robog előre az idei vb szezon, a hétvégén már a negyedik nagydíjra kerül sor. A pilóták Monzában gyarapíthatják pontjaikat, mindez nem titkolt szándéka Talmácsi Gábornak sem, aki szerdán utazott ki az olasz versenyhelyszínre.

Bódis Ricsi alatt megállt a motor

A fiatal magyar motoros mindennél jobban várta az asseni versenyt, hiszen tegnap sikerült egy remek rajtpozíciót kiharcolnia, ami azt jelezte, hogy nagyon egyben vannak a dolgok.

Talmácsi Gábor- elég bosszús vagyok

A szombati időjárással kapcsolatban annyi mindenképpen elmondható, hogy bár nem mutatott magasabb értéket a hőmérő higanyszála, mint pénteken, legalább az eső elkerülte az asseni pályát, így a tréningek száraz körülmények között zajlottak.

Pontszerzés Talmácsi célja Assenben

A hétvégén immár a harmadik nagydíj megrendezésére kerül sor a Superbike Világbajnokság keretén belül. Vasárnap a mezőny résztvevői a híres asseni pályán küzdenek majd a pontokért. Két hete még a spanyolországi nyárban motorozhattak a versenyzők, most azonban lényegesen zordabbak az időjárási körülmények. A hőmérséklet...

Talmácsi ütközött a második kanyarban

Az időjárásra a verseny napján sem lehetett panasz. A megszokott menetrend szerint zajlottak a bemelegítések. Talmácsiék 15 perces tréningjére 9:45 órakor került sor. Gábor az edzést végig a pályán töltötte és a 14. helyen végzett.

Talmácsi kemény versenyre számít vasárnap

Csodaszép időre ébredt a Superbike VB mezőnye, mely mindenkit jókedvre derített és már korán reggel nagy volt a mozgolódás a paddockban. Talmácsi Gábor kategóriája számára 10:45 órakor kezdődött a második szabadedzés. A magyar versenyző két boxkiállással teljesítette a tréninget, melyen 13 kört futott és 2:03:177-es idővel a...

Megvan 2012-es év paralimpikonja!

Lezárult a szavazás és végre kiderült, hogy a Felix Promotion Év sportolója szavazásán Tóth Tamás lett a 2012-es év paralimpikonja!

Talmácsi pontszerzéssel debütált a Supersport kategóriában

A Supersport 600 kategória versenye 13.30 órakor rajtolt. 33 versenyző várta a lámpa szabad jelzését és indultak meg egyszerre a 22 körös futamon.

Splashfesztivál az Aquaworldben

Május 26-án és 27-én megrendezésre kerül a Splashfesztivál, ahol a nagyközönség együtt versenyezhet, sportolhat a magyar Világ-, Európa-, vagy Olimpiai-bajnok sportolókkal.

Így vezet Talmácsi

Aki még nem látta gyorsasági motoros világbajnokunkat új szerepkörében, az most bepótolhatja!

Talma leszerződött a Maricsek Teammel

A Maricsek Team színeiben áll rajthoz Talmácsi Gábor az Országos Rally Bajnokság idei szezonjában.

A SpaTrend Talmácsi új partnere

A 2011-es esztendő legtöbb média-megjelenését generáló sportolója, Talmácsi Gábor és a SpaTrend között az idei évtől kezdetét vette egy hosszú távú együttműködés, mely az egészségmegőrzés és az egészséges életmódhoz szükséges kikapcsolódás népszerűsítése jegyében született.

Talma Rallye-ra vált!

Legalábbis 2011. december 29-30. között a Hungaroringen már hagyományosan megrendezésre kerülő Szilveszter Rallye-n.

Kovács Niki: Készen állunk a nemek párviadalára

Talmácsi Gáborék után négy csinos versenyző hölgy is összemérte a tudását a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban

Talmácsi előadást tartott

Talmácsi Gábor korábban már többször is látogatást tett a MAMI - Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakiskolában, de most egészen más célzattal ment az intézménybe.

A világbajnok nyerte az ügyességi vetélkedőt

Magyarország négy legjobb gyorsasági motorversenyzője, Talmácsi Gábor, ifjabb Tóth Imre, Németh Balázs és Győrfi Alen a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban megmérkőzött egymással, hogy ki a legjobb négy keréken.

Hungaroring: tehetséggondozás mindenekfelett

Úgy tűnik, a 26. Formula 1 ENI Magyar Nagydíj izgalmai meghozták a hazai motorosok és autósok kedvét ahhoz, hogy a mogyoródi pályán rendezendő nyílt napokon megtapasztalják, milyen is az immár legendássá vált aszfaltcsíkon körözni.

2007 nagy bajnokai újra egy pályán

Az Adrenalin H-Moto Team versenyzője, Győrfi Alen örömmel fogadta el Talmácsi Gábor meghívását a Hungaroringen tartandó Honda-Talmácsi Napra.

Antonio Banderashoz szerződött Talmácsi!

Jövőre is ott lehet a gyorsaságimotoros-vb mezőnyében Talmácsi Gábor, miután előszerződést írt alá a Jack & Jones by Antonio Banderas-istállóval.

MotoGp Valencia - második szabadedzés

Smith, Bradl és Lorenzo a leggyorsabb

MotoGp Portugália - verseny

Talmácsi nyolcadik lett.

Talmácsi indul az élről

Eső miatt törölték az időmérőt, a hétvége leggyorsabbja rajtolhat a pole-ból

MotoGp Portugália - második szabadedzés

A főszerepben Talmácsi Gábor!