Ha jót akar a pénztárcájának, tankoljon péntekig – Megint drágul az üzemanyag

Ismét drágulni fog péntektől a tankolás, ami leginkább a forint romlásának és a Brent típusú olajár emelkedésének köszönhető.

Te döntesz: eszel vagy vezetsz! Jelentősen drágul szerdától a benzin ára!

A Holtankoljak.hu szerint a brent olajár 3,5 százalékkal emelkedett a múlt héten, mely során 80-ról 83 dollár fölé drágult. A forint pedig 359-ről 363 forintra gyengült a dollárral szemben.

Január legyen az országos tankolás-bojkott hava! - javasolja a politikus

Tankolás-stop: „az ilyen társadalmi akciók tudják elindítani azt, hogy a társadalom ráébredjen, igenis van lehetőség és hatalom a kezében” – magyarázta Herényi Károly, az MDF politikusa akcióötletét a januártól érvényesített cirka 40 forintos üzemanyagáremelésre válaszul.

Szinte minden környező országban jobban megéri tankolni, mint nálunk

Hiába fenyegeti Orbán a hazai kúthálózatokat.

Ha jót akarunk magunknak, ne halasszuk holnapra a tankolást

Szerdán jelentősen emelkednek az üzemanyagárak.

Ha tankolni akar, még szerda előtt tegye meg!

Újabb drágulás jön a magyarországi kutakon.

Ma már ne tankoljon, zuhan az üzemanyagár

Tovább folytatódik az üzemeanyagárak csökkenése itthon is. 

Bizonytalanságban az autósok: szerdától bármi megtörténhet

Lehetetlen volna megjósolni, milyen átlagáron tudnak majd tankolni a hét közepétől.

Ravasz trükkel tankolnak a magyar autósok külföldön, így több benzin fér a tankba

Több benzin – több megtakarítás: ennek jegyében ravasz trükkel tankolnak a magyar autósok Romániában.

Megrohamozták a magyarok a külföldi országok benzinkútjait, mert ott olcsóbban lehet tankolni

A szomszédos országokban olcsóbban lehet üzemanyaghoz jutni, mint nálunk.

Változnak az üzemanyagárak – A hét közepétől már ennyiért tankolhatunk

Szerdától állhatnak be a változások.

Itt egy app, ami megmutatja, hol van benzin Magyarországon!

Mondjuk lehet, hogy sokra nem megyünk vele a következő hetekben.

Üzemanyag-(hiány)helyzetjelentés Pécsről: elfogyott, nem tudni mikor lesz....

Arról már többször beszámoltunk, hogy országszerte bizonytalanná vált, hogy egy-egy kútnál van-e nafta a tartályban, de olyan még nem történt, -egyszer minden először esik meg- hogy egy magyarországi nagyvárosban egyáltalán ne legyen üzemanyag.

Soha nem látott szintre emelkedik szerdán a gázolaj ára

Kellemetlen annak, akit nem véd a hatósági ársapka. 

Váratlan fordulat: hamarosan nagyot esik az üzemanyagok piaci ára

Szerdától változnak az árak.

Így próbálják meg kijátszani az orbáni törvényt – Máris megvan az első bűnelkövető

Vádat emeltek Nagykanizsán egy szlovák férfi ellen, aki júliusban hamis magyar rendszámmal próbált olcsóbb üzemanyagot tankolni a járművébe – adta hírül az MTI.

Figyelem: szerdán megugranak az üzemanyagárak

A benzin és a gázolaj ára sem lesz már a régi.

A benzin-para vámszedői - Nem, ezúttal nem a regnáló kormány.....

A benzinpánikot és az emberi hiszékenységet kihasználó csalás terjed a Facebookon: a napokban sokan futhattak össze a Mol nevével visszaélő hirdetéssel, amelyet egy kamu közösségi profil működtet.

Vajon a mentőszolgálat MOL kártyája engedélyezi a prémium üzemanyag tankolását, mert alapból az olcsóbb üzemanyagra van beállítva?

Hétfőn délelőtt tankolni próbáltam, gondolom nem voltam egyedül ezzel a kisérlettel.

A Mol szerint naponta csak egyszer lehet tankolni, hatósági és piaci áron összesen

A Lukoil kútjainak egy részén már csak napi 20 litert lehet tölteni a járművekbe.

2 X 10, több mint ötven! - Unortodox Mol-matek!

Több benzinársapka-károsult jelezte, hogy az új tankolási renddel kapcsolatban valami nem stimmel Kiderült valami, aminek kihirdetésére nem fektettek hangsúlyt a rendeletkiötlői.

A holtankoljak.hu ügyvezetője szerint az augusztusi hétvégeken, főleg a huszadikai, az állami ünnep környékén, a Balatonon szinte biztos, hogy nem lehet majd tankolni

A Balatonra ki lehet tenni a "teltház" táblát, azonban hazajutni már nem olyan egyszerű onnan: egyre több helyen találkozhatnak az autósok azzal, hogy nincs üzemanyag, nem lehet tankolni. 

Mostantól még többet autózhatnak a képviselők közpénzen

Megemelték az egyéni képviselőknek járó üzemanyagkeretet.

Veszélyezteti a mentők munkáját az 50 literes tankolási limit

Az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) is érvényben van a Molnál múlt pénteken bevezetett üzemanyagvásárlási korlátozás – válaszolta a 24.hu kérdésére a szolgálat.

Hatalmas bajban vannak a hazai autósok, júliusban minden eldől

A hatósági ár sem segít a helyzeten. 

A mentők életet mentsenek, vagy tankolásért álljanak sorba? - Rájuk is érvényes az "egyszerre 50 lityi" elve!

Az a kormányrendelet, miszerint egyszerre 50 liter benzint-gázolajat lehet tankolni az árstop által biztosított áron első látásra ugyan rosszízű üzenet, de, ha jobban belegondolunk, hogy a naponta 300 - 800 kilométert futó életmentőkre is érvényes a rendelkezés, akkor már életbevágó lehet a korlátozás.

Kártalanítja a MOL azokat, aki véletlenül többet tankoltak az autójukba, mint 50 liter

A Mol benzinkútjain péntektől már csak maximum ötven litert lehet tankolni a hatósági áras benzinből, és ha valaki annál többen tölt bele a tankban, az egész tankolásért a piaci árat kell kifizetnie.

Folytatódik az őrület! Már az OMV is korlátozza a tankolást

Június 24-én, péntek 11:00-tól kezdődően megváltozik a kisnyomású kútoszlopokon egyszerre kiadható hatósági áras üzemanyagok mennyisége – tájékoztatott az OMV a tankolási szabályok változásáról.

Itt vannak az első tapasztalatok a Mol-kutak ársapkás tankolásáról

Még nem működik olajozottan a rendszer.

A nyár miatt állandó benzinhiány jöhet a kutakon

Bujdosó Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője rámutatott, a nyáron megnövekedett üzemanyag igényt már nem biztos, hogy ki tudják szolgálni a kutak.