Öt év börtönt kapott a győri diák, aki megkéselte a tanárát

Az eset még 2019-ben történt.

Polgári engedetlenség miatt rúghattak ki négy tanárt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból

Pálya Tamás, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára a 444.hu-nak mesélt arról, hogy éppen elkezdődött az órája, amikor az igazgató magához kérette.

Újabb gimnáziumokban virrasztanak a tanáraikért a diákok vasárnap éjszaka

Két budapesti iskolában. 

A pedagógusok segélykiáltása az ENSZ-nek: "ítéljék el a magyar kormány oktatással kapcsolatos felelőtlen intézkedéseit"

Azt kértük az Oktatási Világszervezettől, hogy az ENSZ oktatás átalakításáról szóló csúcstalálkozójának idején tegyék közzé ezt a nyílt levelet – írja a PDSZ. 

Feketeruhás tüntetéssé vált a tiltakozás - A tanároknak megtiltották, hogy nyilatkozzanak, de a srácokkal nem tudtak mit kezdeni

A regnáló "hatalom" még mindig úgy tesz, mintha nem 2022-őt, hanem 1960-at írnánk: kirúg, betilt, némaságra kötelezi a tanárokat.

A tankerület üzent: ha "polgári-engedetlenkedsz", kirúglak - Ön mit üzenne vissza?

Ma reggel névre szóló fenyegető leveleket kaptak a polgári engedetlenkedő tanárok!

"A legrosszabb férfi tanár is jobb, mint a legjobb női" - Vitassuk meg, indítványozza Perintfalvi Rita

A következő elképesztően szexista gondolatokat olvastam egy az "Egyház és közélet" oldalán megjelent cikkben, ami az Állami Számvevőszék jelentésére reagált, ahol ugye a diplomás nőket tették felelőssé a házasságok és a termékenységi mutató csökkenése miatt - írta közösségi oldalán Perintfalvi Rita teológus.

„Egy fiút nem nevezek lánynak” – Letartóztattak egy tanárt, mert nem volt hajlandó lánynak nevezni transznemű diákját

Börtönbe küldtek Írországban egy tanárt, mert nem volt hajlandó gendersemleges névmással szólítani az egyik, magát transzneműnek valló diákját.

A tankerületi központok vezetői nem a Vodafone-bevásárlás profitjából kapnak "motivációs" jutalmat?

Gulyás Gergely a Kormányinfón az RTL kérdésére, ami a kormány milliárdos Vodafone-bevásárlását firtatta, többek között azt válaszolta, hogy "egy távközlési cég megvásárlása pedig profitot hoz, a Vodafone nyereségéből pedig akár a pedagógusbéreket is lehet emelni."

4 gimnázium előtt virrasztanak a tanárokért a diákok - Most már az oktatókon a sor!

Tizenéves tanulók tartanak virrasztást több fővárosi gimnáziumnál, hogy kiálljanak tanáraikért, akiknek egy része hétfőn polgári engedetlenségbe kezd.

A diákok nemi identitásának eltitkolására akarták kényszeríteni a tanárnőt a szülők előtt

Pert nyert az a kansasi tanár, akit az iskola arra akart kényszeríteni, hogy csapja be a szülőket a gyermekek nemi identitásával kapcsolatban.

"Kivéreztetett pedagóguskarral indul a tanév" – petíció aláírásra buzdít az LMP

Nagy arányú pedagógusbéremelést és az iskolaépületek energetikai korszerűsítését sürgeti az LMP, valamint azt, hogy a kormány többlettámogatásokkal védje meg a pedagógusokat a rezsiemelő politikától.

A sztrájk folytatódik! Sok tanár már szeptember elsején megtagadta a munkát

Már a tanév első napján, csütörtökön újrakezdődtek a tiltakozások az iskolákban.

Már megint izzad a tenyerem… – kezdődik a felvételifrász!

Közeleg a tanévkezdés. Vele együtt lopakodik a középiskolai felvételi időpontja is egyre közelebbre. Augusztus közepén már alig több, mint 5 hónap. Aki felvételiző korba lépett gyereket nevel, már kezd aggódni a felkészülés és a felvételi miatt.

A tanársztrájk előtt három nappal le kell adni a résztvevők névsorát az iskolákban

A sztrájkra készülő tanároknak most még a korábbinál is nehezebb dolguk van ha legálisan akarják beszüntetni a munkát. 

Teljes a káosz! Kétségbeesve keresnek tanárokat az iskolák a szeptemberi sulikezdésre

Már csak néhány nap maradt hátra a nyári szünetből, de az iskolák a hagyományoknak megfelelően már augusztus közepén megkezdték a felkészülést a 2022–2023-as tanévre. 

Az Orbán-kormány belátta, hogy baj van: 400 milliárd forintot szánnak a tanárok bérének rendezésére

Vagy csak mindent megígérnek, hogy megkapják az uniós pénzt.

Tanárként állást keresel 2022 dübörgő Magyarországán? Ebben nem fogsz csalódni!

Téged keresünk, ha érdekel a versenyképes jövedelem, a három hónapos nyári szünet, a társadalmi megbecsülés, de le tudsz róluk mondani – ezzel a felhívással keres tanítókat és tanárokat a budapesti Vajk-sziget Általános Iskola.

Villanyszerelőnek álló matematika-fizika szakos tanár: „A tanári pálya már régen elbukott”

A havi 240 ezres fizetés mellett kénytelenek voltak új szakma után nézni.

A pécsi vállalkozók összeálltak, hogy segítsék a helyi tanárokat

Nemes gesztus. 

Németh Szilárd nem ereszti a "tanár bátyó"-feelinget, most hentesköpenyben fotózkodott az osztályteremben

Emlékeznek arra a finoman szólva sem túl sikeres Németh-bejegyzésre, amikor tantóbácsinak álcázva kívánt boldog pedagógusnapot a tanártársadalomnak pár nappal azután, hogy pártja előterjesztésére megszavazták a "bátrak" azt a javaslatot, amely állandóan fenntartaná az oktatásban dolgozók, a pedagógusok sztrájkját...

Egy szombathelyi tanár megsebesítette egy diákját, nyomozás indult ellene

Felfüggesztették állásából a szombathelyi Gothard Általános iskola egyik tanárát, akivel szemben a tankerület igazgatója kiskorú veszélyeztetésének gyanújával rendőrségi feljelentést tett, mert megsebesítette egy diákját – írta meg a vaol.hu.

Újabb pedofil tanárt fogtak el

Újabb iskolai botrány!

Gábor György: Hogy mi van? - Egy "hatóságilag" törölt poszt és ami mögötte lehet (van?)

Gábor György filozófus, jó szokásához híven most is elemelkedett a hétköznapok talajáról, amikor a nagyon is sárba ragadt Parragh László legújabb agymenésére reagált, a maga kesernyés, de nagyon élvezetes stílusában.

22 ember jelentkezett fizikatanárnak 2022-ben

Fizikatanárnak 22-en, kémiatanárnak pedig mindössze 25-en jelentkeztek idén a felsőoktatásba.

Afganisztánban betiltották a nyakkendőviseletet a diákok és tanárok számára

Az afganisztáni tálibok vezetése rendelettel betiltotta a nyakkendőviseletet az ország oktatási intézményeiben a diákok és tanárok számára – közölte vasárnap a közel-keleti kérdésekkel foglalkozó MEMRI amerikai médiakutató intézet.

A rabszolgaság szemléltetésére gyapotmagot szedetett diákjaival egy amerikai tanár

Egy amerikai tanár érdekes módon közelítette meg a rabszolgatartás tanítását, a diákjaival gyapotmagot szedetett. Az osztályba főként afroamerikai diákok járnak, nem fogadták jól az ötletet.