A politika játékszerévé vált a színháztámogatási rendszer

Tao nélkül indult meg a színházi évad, az új helyzetben van, aki a pénzénél maradt, és van, aki egy fillért sem kapott.

Nemzeti Színház: 150 millió mínusz - Rétvári államtitkár: na, bumm!

Mint arról beszámoltunk, Vidnyánszky Attila vezetése alatt a Nemzeti Színház igencsak gyenge évadot tudhat a háta mögött, számszakilag 150 közmilliót bukott.

"Intézményesen megloptak a törvénykezők" - kitálalt a mecénás, Polgár András

A hirtelenjében kerítésen belül közpénzből előállított "gazdasági elit" ugyan számszakilag létezik, de a valódi polgári attitűdöt elfelejtették beléjük programozni.

A narancssárga mióta "sokszín"?

Biztosan lesznek olyan színházak, amik megfelelnek Kásler minisztere "sokszínűség"-nézetének, de mi lesz azokkal a társulatokkal, amelyek nem férnek bele az oly táglátókörű közszolga szerint a nemzet felvirágoztatását szolgálók közé?

19 milliárd TAO forintot kapott Orbán akadémiája

Állami tulajdonú cégek majdnem 3 milliárd forint közpénzzel támogatták az Orbán Viktor által alapított felcsúti fociakadémiát társasági adófelajánlásokkal.

Hegyi Barbara: össze kell fogni a jó ügyekért

Hegyi Barbara, a Vígszínház színművésze kapta meg az idén Makó városától a település szülöttjéről, Páger Antalról elnevezett díjat. 

Závada Pál: a nyolcvanas években szabadabb volt a hazai kulturális élet, mint ma

Radnóti Zsuzsa évtizedekig volt a Vígszínház dramaturgja, 2017-ben kapott Kossuth-díjat.

Lovasi András: Tök vicces végignézni, hogy akiből KISZ-titkárok lettek volna annak idején, azok mivé váltak mára

A popzene közönsége alapvetően apolitikus, tehát a kultúrharccal a rendszer csak ellenségeket szerezhet, míg megnyerni valójában nincs is mit.

Készüljünk! Az állam belép a nyugdíjpiacra

Már elkészültek az első tervek az állam nyugdíjpiacra történő belépéséhez – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön az Echo TV Napi aktuális című műsorában.

Hódmezővásárhely nem kap több TAO támogatást?

Hódmezővásárhely legutóbbi közgyűlésén Lázár János és Márki-Zay Péter vitájából az körvonalazódik, hogy békejobb nyújtása helyett a csatabárdokat ássa elő a volt polgármester, jelenleg képviselő Lázár János.

Lázár mindenkiért, mindenki Lázárért? - a kispados ex-főminiszter kiáll harcostársáért

Lázár János melle teljes szélességével kiállt a szerinte Márki-Zay kipécézettjéért, Fekete Ferenc (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselőért, sporttanácsnokért.

Iskoláknak, kórházaknak is juthatna taopénz

MINDEN IDŐK LEGBORNÍRTABB ÖTLETE!!!

A svédeknél is van tao, csak ott nem a haverok meg a kormányfő kedvtelését szolgálja

Az Európai Statisztikai Hivatal legutóbb 2014-ben mérte fel, hogy melyik a legsportosabb ország az öreg kontinensen. Nem az olimpiai érmek és pontok számát nézték, hanem azt, hogy a lakosság mekkora hányada sportol rendszeresen. A győztes Svédország lett.

A kormány már rég bevallotta Brüsszelben, hogy a tao is közpénz, amikor Orbán belehazudott a kamerába

Az Európai Bizottsággal kötött megállapodásból kiderül, hogy Brüsszelben félrenéznek, amikor a kormány egészen mást csinál az adómilliárdokkal, mint amit megígért nekik.

Az iskolák, és a kórházak nem kaphatnak a TAO pénzből. Rohadjanak meg ott ahol vannak, üzeni a Fidesz - Városi Kurír

Nyugodtan ki lehet mondani a gazdasági bizottság kormánypárti többségéről, ők bizony már nem emberi lények, megrekedtek az evolúció olyan zsákutcájában ahol nem feltétel a gondolkodás, a józan ész, a szolidaritás.

Nem akarja a Fidesz, hogy iskolák és kórházak is kaphassanak tao-támogatást

Tárgysorozatba sem vették a szocialisták javaslatát.Kedden a Hír TV arról számolt be, hogy a szocialista Varga László törvénymódosítást kezdeményezett annak érdekében, hogy a cégek a nyereségadójukat a sport mellett kórházaknak és iskoláknak is felajánlhassák.

Lendvai Ildikó: Önző okokból kérlek, ne add fel. Ügyetlen vagyok a szkájpolásban. - Városi Kurír

Most, hogy végre szót értett az MSZP és a DK, - legalábbis képesek voltak közös listát a választók elé tárni - lehetőséget kínálnak azoknak a hazánkfiainak arra, hogy választhassanak. 

Lendvai Ildikó: Hajrá teakonyhák! - Nemzeti TAO-lélektan - Városi Kurír

A TAO egyedülálló tündöklése és ….

5,4 milliárdnyi taopénzt kaphat a felcsúti akadémia

A korábbi hírekkel ellentétben nem 2,3, hanem 5,4 milliárd forint taopénzt kaphat a felcsúti fociakadémia – derül ki az MLSZ adatbázisából.

Lázár János és a tao - FüHü

„Érdekes döntések születnek a Kúrián a taóval kapcsolatban” – jelentette ki Lázár János a csütörtöki kormányinfón.

Törvényesen kap zsebbe fizetést, aki focizik

Pár napra rá, hogy a Kúriának megengedték, hogy a TAO pénzről kimondja a frankót, máris megteremtik a pót-kiskaput.

Te tahó, közpénz a TAO! - döntött a Kúria, lőttek Orbán házipénztárának?

A Kúria döntése TAO - ügyben mondhatni remek, de nehogy azt higgyük, hogy ezzel megálljt parancsoltak a herda-gépezetnek, csupán nyilvánosságra kell hozniuk - utólag - hogy mely szervezet mennyit és kitől kapott.

Orbán Viktor tévedett: mégis közpénz a tao

A Kúria jogerősen is kimondta, hogy nyilvánosak azok a pénzek, amelyekkel a vállalkozások támogatják a sportegyesületeket, elsősorban az Orbán Viktor számára kedves labdarúgást – írja a hvg.hu .

Orbán elszólta magát, Áder csak egy báb

A DK folytatja a pert a TAO-pénzek nyilvánossá tételéért - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Ráczné Földi Judit, a Demokratikus koalíció elnökségi tagja.

A NAV már nyílt diktatúrának megfelelően dolgozik

Minősíthetetlen önmagában is a nyílt korrupció, ahogy Tállai András NAV-elnök focicsapata kapja a Felcsút utáni második legnagyobb TAO-támogatást, azoktól a cégektől, amelyeket a NAV adóügyi ellenőrzése érint(hetne). Ez a második legprimitívebb korrupció, amely valaha volt a világon, ez egyértelműen büntetőjogi kategória....

Új kedvezmény az idei társasági adóban – Számvitel

Kétszeresen is jól járhatnak azoknak a vállalkozásoknak a vezetői akik energiamegtakarítási célú beruházásba kezdenek.

A TAO, a korrupció melegágya

A Fidesz kormány 2011-ben vezette be, hogy a cégek a társasági adójuk egy részét sporttámogatási célokra felajánlhatják.

Brüsszel is segít Felcsútnak: maradhat a tao-rendszer

Változatlan formában további hat éven keresztül működhet a társaságiadókedvezmény-rendszer (TAO), Brüsszelben ma engedélyezték a folytatást - jelentette be Rétvári Bence.Az államtitkár úgy fogalmazott, a sportot, kultúrát és filmművészetet támogató, hat éve működő rendszer "jó és hasznos", új forrásokat teremtett és...