Csalók! 700 ezer forintjába került a házaspárnak a pénzváltás

A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon lopás bűntett gyanúja miatt nyomozást indítottak annak a két ismeretlen tettesnek a felkutatására, akik november 19-én, pénteken délelőtt becsöngettek be egy nyugdíjas nagykanizsai házaspárhoz azzal a történettel, hogy fiuknak tartoznak 25 ezer forinttal, s azt jöttek megadni.

Nem fizeti Alföldi Róbert a közös költséget?

Közel van az egymillióhoz az a tartozás, amelyet Alföldi Róbert halmozott fel azzal, hogy nem fizeti a lakásához tartozó közös költséget-írja a Blikk a Helyi Témára hivatkozva.

Hamarosan kiderül mi lesz a nem fizető lakáshitelesekkel

Hónapok óta csak általánosságokat lehet tudni az új kormány által létrehozni tervezett Nemzeti Eszközkezelőről, mely a bajba került lakáshiteleseket lenne hivatott megsegíteni – egyelőre azonban még nem tisztázott módon.

Döbbenetes: Húszezer forint miatt halt meg

Kigúnyolták, többször megalázták, majd arra kényszerítették, hogy ugorjon be a jéghideg Gébárti-tóba.

Több mint 100 milliárddal tartoznak a budapesti társasházak a közüzemeknek

Minden negyedik, csaknem 10 ezer fővárosi társasház adósság-csapdában vergődik.

Durva! Maradona fülbevalóira lecsapott az adóhatóság

Mintegy 25 ezer euróért (6,7 millió forint) árverezett el csütörtökön egy pár Diego Maradonától lefoglalt fülbevalót az olasz adóhatóság, hogy csökkentse az egykori futballsztár tartozásait.

178 milliárddal tartoznak az APEH-nek - Ismert nevek a listán

Az adóhatóságnak szeptember végén 1.506 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 2.820 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal 180 napon túl.

Hét erős ember lakoltatta ki Pista bácsit - A Hivatal csak tette a dolgát?

Aznap hajnalban talajmenti fagy volt...

"Szia Istvánka vagy kiss köcsög" Hogyan hajt be egy kintlévőséget egy webkettes magyar ember

A magyar filmekben az épkézláb sztorik hiánya mellett az életidegen dialógusok szokták megkínozni a közönséget.

Állami tartozásai miatt vizsgálódnak az INA-nál?

Horvát sajtóhírek szerint pénzügyőrök és vámosok vizsgálják az INA üzleti ügyeit, mert a nagyobbrészt a Mol tulajdonában lévő horvát olajtársaság legalább kétmilliárd kunával (mintegy 76 milliárd forinttal) tartozik az államnak.

136 milliárdos adókötelezettség magánszemélyektől a Nyugat-Dunántúlon

A legnagyobb összegű jövedelmet kimutató adózó Nyugat-Dunántúl 1 milliárd 871 millió forintot bevételre tett szert tavaly, ami után 468 millió forint adót fizetett - közölte az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága.

Mindenki egyért, egy mindenkiért! - VÉSZ

Kűzdelem a kilakoltatások ellen...

Autó hitelestül eladó!

Hiába törlesztettek vissza több százezer forintot a banknak, „ingyen” is odaadnák kocsijukat a devizahitelesek, csak valaki vállalja át kölcsönüket.

Egy 450 éve halott matematikuson szeretnék behajtani az elmaradt televíziószámlákat

A németországi televíziós adások díjbeszedésére létrehozott hivatal a GEZ egy 450 éve halott német matematikuson szeretné behajtani az elmaradt televíziós számlatartozásait írja a Reuters.

Ismerős nevek az adóslistán

Az APEH közzétette a magánszemélyek és egyéni vállalkozók listáját, akik a legnagyobb tartozást halmozták fel.

Nagy adósokat szorongat a Nyírtávhő

A Nyírtávhő elárverezteti a lakást az óriási távhő-tartozást felhalmozók feje fölül.

Négyszáz forintért gyilkolt

Jogerősen 13 év fegyházzal sújtotta a Debreceni Ítélőtábla azt a 49 éves sátoraljaújhelyi férfit, aki 400 forint tartozás miatt halálra vert egy hajléktalant.

Közel 25 ezren tartoznak a vízdíjjal Békésben

A Békés Megyei Vízművek Zrt. 150 ezer ügyfelének több mint tizenhat százaléka tartozik a szolgáltatási díjjal.

Halálos méreg a körbetartozás

Legrosszabb helyzetben az építőipari vállalkozások vannak: nagy értéket kell „hozomra„ befektetniük, s mostanában egyre bizonytalanabb, hogy meg is kapják a járandóságaikat a fő-, vagy a sorban előttük lévő alvállalkozótól.

Agyonlőtte hitelezőjét, és annak kislányát egy ózdi férfi

Néhány millió forint tartozás miatt végzett aljas módon hitelezőjével egy 23 éves ózdi férfi még szerdán.

Megrázó felszólítás az E.ON-tól

Európa vezető adósságbehajtó cégétől kapott levelet nemrégiben a Császárszálláson élő Pozsonyi család az E.ON megbízásából.