Vágjuk át a lúzer turistát, izomból!

Budapesti lakos taxiba ül. Na nem úgy, mint Te vagy én egy görbe este után, hanem egy kis rafinériával. Megcsillogtatja idegen nyelvtudását, benyögi egy parádés belvárosi hotel nevét, turistásdit játszik és egy nap ötször teszi meg ugyanazt az utat. Négy különböző taxival és egyszer Uber-rel.

Ismét üzent a kormány az Ubernek

A kormány nem betiltani akarja az Ubert, hanem "beállítani a sorba", amely egyenlő versenyfeltételeket teremt a Magyarországon működő egyéb taxis cégekkel – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden, az Uber képviselőivel folytatott egyeztetés után. 

Nyomoznak a NAV ellenőröket bezáró uberes ellen

Nyomozást rendelt el az ügyészség adóellenőrök sérelmére elkövetett erőszak miatt kedden – közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

Hatalmas meglepetés Uber-fronton

A Fidesz egyetért a kormánnyal. Illetve azzal a kormányzati törekvéssel, hogy rendet kell tenni a személyszállítás piacán, és elfogadhatatlannak tartja, hogy egyesek "feketén taxiznak", míg mások legálisan szállítják az utasokat és megfizetik az adót. Hihetetlen ez a nagy egyetértés...

Ismét demonstráltak egy jót a taxisok

Véget ért a taxisok demonstrációja a fővárosban, a résztvevők elhagyták az Erzsébet hidat kedden kora délután, így megindulhatott a forgalom az összes sávban.

BKIK: Az Uber-soforoknek nincs engedélye

Az Uber-sofőrök nem rendelkeznek a személyszállításhoz és annak speciális formájához, a taxiszolgáltatás nyújtásához szükséges hatósági engedélyekkel - mondta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Közlekedés, Szállítás, Szállítmányozás Osztályának elnöke az MTI-nek...

Kedden betilthatják az Ubert

Kedden és szerdán folytatja eddigi tavaszi ülésszakának leghosszabb ülését az Országgyűlés. A képviselők egyebek mellett vitát indítanak az Uber betilthatóságáról is.

Kiakadtak a taxisokra, jön a hatalmas ellentüntetés

Ne utazz taxival június 1-én! – hangzik a felhívás, amelyet a Facebookon tettek közzé nemrég, megelégelve, hogy az Uber és más magánszemély-szállítási szolgáltatások miatt tüntető taxisok időről időre megbénítják Budapest életét.

Rejtett kamerával buktatták le a háromszoros tarifával fuvarozó taxis hiénát

A HVG szúrta ki azt a videót, amelyben egy magát külföldi turistának kiadó személy először egy hagyományos sárga taxival, majd Uberrel teszi meg ugyanazt az utat.

Már a taxis szakszervezet is balhézás befejezését kéri a taxisoktól

A Magyar Taxisok Szakszervezete arra kéri a budapesti taxisokat, hogy hagyjanak fel a lakosságot a taxis társadalom ellen hangoló, heti rendszerességgel megtartott forgalomlassításokkal, gondjaik megoldására válasszák inkább a tárgyalásos megoldást.

Fityiszt mutat a taxisoknak az Uber: ma féláron viszi az utasokat a reptérre

A taxisok ismét lassítják a forgalmat Budapesten, erre lecsapott az Uber és fél áron viszi az utasokat.

Tesla taxik! (Nem nálunk...)

Hamarosan 167 (!) Tesla model S taxi áll szolgálatba Amszterdam Schiphol repülőterén. Nyilván, a barbár hollandok még nem tudják, hogy a Lada a tuti, mert osztat abban van zanyag...

Pár tucat taxis tartja sakkban Budapestet – az Uber szerint

Az Uber szerint Budapestet sakkban tartja néhány tucat taxis, aki be akarja tiltani versenytársait.

Tönkreteszi az Ubert a kormány, hogy csak a drága taxi maradjon

A kormány kedden benyújtotta a parlamentnek az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről szóló törvényjavaslatot, amelyet tárgysorozatba vett az Országgyűlés.

Lezárás az Erzsébet hídon is az Uber ellnes taxis demonstráció miatt Budapesten - itt vannak a részletek

A közösségi személyszállítás betiltásáért kezdtek ismét demonstrációba kedd délután taxisok Budapest belvárosában.

Délutáni dugóval akarják kinyírni az Ubert a taxisok

A közösségi személyszállítás betiltásáért kezdtek ismét demonstrációba kedd délután taxisok Budapest belvárosában. Terveik szerint több útvonalat lezárnak a fővárosban.

Uber vs. taxi: ma délután lezárják a Lánchidat a taxisok

Több fővárosi közlekedési járat menetrendje módosul kedd délután, mert a taxisok demonstrációja miatt útlezárások várhatóak a belvárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A hétfő délutáni csúcsforgalomra időzítették a taxisok az új vonulásukat

Ismét vonulásos demonstrációt tartanak a taxisok, az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozva. A demonstráció miatt jelentős forgalomkorlátozás lesz Budapest belvárosában ma délután, lezárják egyebek mellett az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több híd sem lesz járható. 

Új fogalom: az Uberező taxis - brutálisan szigorú szankciók jönnek, itt vannak a részletek

Az engedély nélkül taxizók az eddiginél súlyosabb szankciókra számíthatnak a jövőben - jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A kormány teljesen kicsinálja az Ubert

Az engedély nélkül taxizók az eddiginél súlyosabb szankciókra számíthatnak a jövőben – jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Így üríti a mocskát az utcára az a drága jó taxis

Tegnap volt ez az újabb taxistüntetés a változó világ ellen, ahol félművelt fuvarosok olyanokat kurjongattak, hogy " tiltsák be az illegális tevékenységeket ". Egy ország találgatta azóta, hogy mire gondolhatott a tábla készítője, hiszen ami illegális az eleve tiltott, az Uber meg se nem illegális, se nem tiltott – mindegy.

Exkluzív: drónnal követik a taxis tüntetést - itt megnézheti

Így néz ki a taxis tüntetés a magasból: drónnal készítettek exkluzív légifelvételt a Hősök terénél a ma reggeli taxis demonstrációról. 

Itt a kedd, indul a taxis tüntetés Budapesten

Útlezárások várhatók ma 9 órától a Belvárosban a taxis szervezetek demonstrációja miatt - közölte az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az Uber személyszállító szolgáltatás ellen tüntető taxisok a Hősök tere-Dózsa György út-Thököly út-Rákóczi út-Erzsébet körút-Teréz körút...

Taxis tüntetés miatt lesz káosz Budapesten

Útlezárások várhatók ma 9 órától a Belvárosban a taxis szervezetek demonstrációja miatt – közölte az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Brutális: 1000 autóval fognak tüntetni a taxisok az Uber ellen amíg végleg be nem tiltják

Taxisdemonstráció béníthatja meg a jövő héten Budapest belvárosát – értesült a Népszabadság.

A Taxisok ismét az Uber ellen tiltakoznak

Taxisdemonstráció kezdődött csütörtök reggel a fővárosban, a szervezők közlése szerint a januári demonstráció után ismét az Uber közösségi személyszállító működése ellen tiltakoznak.

A média érdeklődéssel figyeli az újabb taxisdemonstrációt

Taxisdemonstráció kezdődött csütörtök reggel a fővárosban, a szervezők közlése szerint a januári demonstráció után ismét az Uber közösségi személyszállító működése ellen tiltakoznak.   

Újra tüntetnek a taxisok az Uber ellen

Lezárnak a fővárosi Deák téren egy sávot csütörtökön a taxisok, mert elégedetlenek a minisztérium és a hatóságok eddigi munkájával, az Uber sofőrjeinek többsége pedig szerintük változatlanul engedély nélkül dolgozik – írja a HVG.hu .

NAV: Az Uber nem sértett törvényt

Bűncselekmény hiányában elutasította az Uber-ügyben költségvetési csalás miatt tett feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A Green Taxi a világ első taxitársasága, amely az Uber mellett demonstrál

A zöld taxivállalat a mai napon indítja el a „Nem mindenki irigy, aki sárga: adj teret az innovációnak” című kampányát.