Hajóbaleset: egy darut várnak, hogy megkezdjék a Hableány kiemelését

Már csak a 200 tonna emelésére képes Clark Ádám darut várják a dunai hajóbaleset helyszínére a mentés vezetői – közölte a mentés koordinálásával megbízott Terrorelhárítási Központ főigazgatója.

A Fidesz már el is ítélné terrorizmusért Hassan F.-et – a görög titkosszolgálat szerint erre nincs bizonyíték

A kormány tagjai és a Fidesz képviselői következetesen terroristavezérnek vagy hóhérnak nevezik a Budapesten elfogott Hassan F.-et. A görögök szerint azonban semmi nem támasztja alá terrorizmus vádját.

Anoním bankkártyája volt a feltételezett ISIS-hóhérnak

Az Európai Unióba érkezése után név nélküli bankkártyát kapott az a szír férfi, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetője volt.

Rabolt droggal kereskedtek

Dílert és vásárlót is elfogott a TEK szombat éjjel, amikor rajta ütöttek egy olyan drogbandán, amely nem egyszer rablással jutott a terjesztett anyaghoz.

Öt településen csapott le TEK és a rendőrség drogkereskedőkre – videó

Tíz gyanúsított közül négyet őrizetbe vettek a Pest megyei rendőrök, velük szemben kábítószer-kereskedelem a gyanú. Domonyvölgyben egy droglabort is felszámoltak az akció során.

500 gramm kokain, na meg 320 gramm hasis - Ugrott a buli, ezt már nem veszi meg senki

Fél kilogramm kokaint és 320 gramm hasisgyantagyanús anyagot találtak a rendőrök egy irodában Budapest XIX.

Havi átlag 100 titkos megfigyelést engedélyeztek idén az országban

Attól, hogy valaki paranoiás, még követhetik – tartja a régi mondás.

Jelentős változások várhatók a hazai kibervédelem területén

Egy jelenleg társadalmi vita alatt álló, egyelőre tehát csak tervezett kormány rendelet-csomag szerint a (kiber)biztonsági események – akár az észlelés hiánya, akár a bejelentés elmaradása miatt – nem, vagy késedelmesen válnak ismertté a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) számára. Emiatt az NBSZ jelenleg nem képes hatékonyan...

Vasárnaptól keddig - ha teheti - ne TEKetóriázzon, maradjon otthon!

A Terrorelhárítási Központ pénteki közleménye szerint a török köztársaság elnöke, Recep Tayyip Erdogan 2018. október 8-9-i budapesti látogatása során – a belügyminiszter kijelölése alapján – a személyvédelmi feladatokat TEK látja el.

RTL Klub: a TEK laktanyájától nem messze folyik a drogüzlet a Hős utcában

Az RTL Klub Házon kívül című műsora rejtett kamerával vette fel a drogbizniszt a Hős utcai "gettóban", miközben az utcában ott álltak a rendőrök.

Illegálisan volt több lőfegyvere, el is kapta a TEK – videó

Négy engedély nélkül tartott lőfegyvert és mintegy száz lőszert találtak egy dombóvári férfinál a Kaposvári Rendőrkapitányság és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.

Tiltott állatviadal Mohácson

Lecsapott a TEK és véget vetett a vágóhídon tartott kutyaviadalnak.

Sportkomplexum lesz a Hős utcai "gettó" helyén

A TEK, a Nemzetvédelmi Egyetem és a Készenléti Rendőrség használhatja majd a területet a hírek szerint.

Éjféltől Budapesten a TEK az úr! - Városi Kurír

Budapest belvárosának nagy részében a TEK veszi át a hatalmat.

Lezárja a fél belvárost a TEK a Parlament alakuló ülése miatt

Hatalmas területen lesz a TEK az úr hétfő éjféltől kedd délelőtt 11-ig – itt a terrorelhárítók lakásokba mehetnek be, embereket zárhatnak be vagy küldhetnek ki bárhonnan, általuk veszélyesnek vélt tárgyakat és anyagokat kobozhatnak el.

Kordon védi majd a Parlamentet az alakuló ülés napján – kint lesz a TEK is

Kedden lesz a parlament alakuló ülése, lezárják majd az összes környező utcát.

A tüntetés szervezői üzentek a TEK-nek - Városi Kurír

A TEK körbezárja a Kossuth teret a keddi tüntetések napján.

Lesz tüntetés a Parlamentnél, még ha a TEK le is zárja a területet

Mint ismert, miután a bíróság zöld utat adott, hogy május 8-án élőlánccal vegyék körbe a Parlamentet, a TEK nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kordonokkal zárja le a Kossuth teret. A civilek szerint ugyanakkor megpróbálják a Parlamentnél megtartani a tüntetésüket, vagy esetleg a közelében.

A TEK is körbezárja a Kossuth teret a tüntetések napján egy időre

Gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban került fel a TEK honlapjára egy 2018. május 4-én keltezett személy- és létesítménybiztosítási intézkedésről szóló dokumentum, aminek értelmében

Ki kerít be kit? A TEK sem akar kimaradni - Városi Kurír

Ki kerít be kit? Lassan már követhetetlen, hogy ki a bekerítő és ki a bekerítő kerítője. Nincs ez egy kicsit túlparázva? Nem 2006-ot írunk, most a demokratikus oldal készül demonstrálni! Gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban került fel a TEK honlapjára egy 2018. május 4-én keltezett személy- és létesítménybiztosítási...

Mire készül a TEK? - páncélmonstrum a láthatáron - Elrettentés, vagy használati tárgy? - Városi Kurír

A Terrorelhárítási Központ (TEK) legújabb beszerzéséről azt lehet tudni, hogy Ellenáll a géppuskatűznek, a repeszeknek és valamennyire az alatta robbanó aknának, összkerékhajtású, gumikerekes, defekttűrő abroncsokkal szerelt monstrum. 

Aktív évet zárt a NAIH a titkosszolgálatok vonatkozásában

Általában meglehetősen unalmasak a különböző állami intézmények éves beszámolói, azonban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), egyelőre még csak bizottsági véleményezésen levő 2017-es beszámolója rácáfol minden előítéletre.

Sikerült megtalálni a gyengémet! - Levélféle Pósán Lászlóhoz - Városi Kurír

Ez igen!

Fegyveres rablóra csapott le a TEK – videó

Fegyveres rablót fogtak el a rendőrök a TEK segítségével, a férfi Pestszentlőrincen rabolt ki egy autókereskedést még januárban.

Akciós harcászati páncélozott kamiont vegyenek! - és vettünk! - Városi Kurír

Mondjuk, én örülök, hogy a TEk-nek – tudják az a csapat, akik betöltik Orbán gyerekkorából fennmaradt, tátongó űrt, amit az ólomkatonásdi hiánya mind a mai napig jelent!

Páncélozott szuperkamiont vett magának a TEK

A mozgó irányítási központként használható Scania kamion értéke a speciális felszerelései nélkül, alapáron, több mint 50 millió forint. A járműről készült fotók januárban szivárogtak ki. Az Egyenruhában blog akkor azt állította, hogy a képeken egy szupertitkos, páncélozott kamion látható.

Páncélozott kamiont vett magának a TEK

52 millió forintért vett magának egy Scania páncélozott kamiont a TEK még januárban, de most vallották be.

Mobil CT a kórház udvarán, az új szolgáltató korábban a TEK-nek szállított ruházatot

Mobil CT-t állítottak be a Bajcsy-Zsilinszky Kóráhz udvarára, a kamionba a hóesésben egy csúszós rámpán viszik fel a betegeket. A régi cég helyére lépő új vállalkozás korábban a TEK-nek szállított ruhaneműket.

Magyar alezredes tolja az orosz propagandát és a konteókat - Városi Kurír

A TEK tudományos folyóiratában jelent meg Szénási főtiszt tanulmánya, amelyben azt állítja, hogy a Kennedy-gyilkosság a titkosszolgálatok műve volt, és titokzatos erők Trumpot is megölethetik. Meglepő, ha egy NATO-tagország haderejének főtisztje azt írja a szövetséges USA elitjéről, hogy „öngyilkos, parazita jelleget...

UZSORA: 1 millió forint 10 évre súlyos kamatokkal

Elfogását követően őrizetbe vették a rendőrök azt a miskolci férfit, aki csaknem 10 éven át heti rendszerességgel követelte vissza súlyos kamatokkal megnövelt kölcsönösszegét egy helyi férfitól.