Kezdődik! Balatonbogláron terrorveszélyre hivatkozva nem lehet autózni

Próbaüzemben a nemzeti terrorveszély-program.

Balatonboglár polgármestere nem ÚGY gondolta azt a terrorfenyegetettséget

Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere terrorveszélyre hivatkozva tiltott ki kocsikat a hamarosan kezdődő Boglári Szüreti Fesztiválról, de miután ez a hír reggel körbejárta a hazai sajtót , úgy érezte, pontosítania kell. Mint a Hírbalaton.hu -nak nyilatkozva mondja, konkrét fenyegetések nem érkeztek a rendezvénnyel...

Willkommenskultur – Nagyjából minden második potenciális terrorista Németországban tartózkodik

Nem csökken az iszlamista terror veszélye Németországban, továbbra is azzal kell számolni, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet nagyszabású támadást akar végrehajtani német földön – mondta a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke egy vasárnapi interjúban.

Terrorveszélyre figyelmeztették a brit repülőtereket és atomerőműveket

A brit biztonsági szolgálatok terrorveszélyre figyelmeztették a brit repülőtereket és atomerőműveket, és a biztonsági intézkedések fokozására szólították őket, mert nőtt az elektronikus biztonsági rendszereiket fenyegető veszély – értesült a The Telegraph című brit lap.

Bakondi: Magyarországon nincs terrorveszély

Nincs olyan információ, amely Magyarországon készülő konkrét terrorcselekményre vonatkozna – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 reggeli műsorában.

Komoly szigorítások jönnek Németországban a terror ellen

Németországban az utóbbi hetek támadásai nyomán terrorellenes intézkedési csomagot készít a szövetségi kormány, szerdai lapértesülések alapján az orvosi titoktartási kötelezettség lazítása is szerepel a tervek között.

Német helyettes kormányszóvivő: a menekültek nem jelentenek fokozott terrorveszélyt

A menekültek körében nem nagyobb és nem kisebb a terrorveszély, mint a lakosság más csoportjaiban – mondta Ulrike Demmer német helyettes kormányszóvivő hétfőn Berlinben az előző napi reutlingeni és ansbachi támadással kapcsolatban.

Rogán szerint minél több bevándorló érkezik Európába, annál nagyobb lesz a terrorveszély

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint Európának szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy minél több bevándorló érkezik Európába, annál nagyobb lesz a terrorveszély.

Terrorveszélyt jelent az Orbán-kormány ellen tüntető 83 éves néni – videó

Erzsike néni egy éve minden nap felutazik Kiskunlacházáról Budapestre. A hölgy a metrókijáratnál ölti magára a táblákat, és azokkan vonul végig az utcán.

Nőtt a terrorveszély Franciaországban az utóbbi két napban

Titkosszolgálati információk szerint növekedett a terrorveszély Franciaországban – hívta fel a figyelmet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Riadó volt Brüsszel központi pályaudvarán két csomag miatt

Két gyanús csomag miatt rövid időre lezárták vasárnap kora délután Brüsszel központi pályaudvarát – írta a La Libre Belgique belga napilap internetes kiadása.

Kossuth-díjas csinált hülyét a Fideszből

Spiró György „egyéni képviselői javaslatot” írt. Kormánypártit.

Megszavazták a terrorellenes alkotmánymódosítást, mutatjuk mi változott

Elfogadta a parlament kedden a Belügyminisztérium (BM) terrorellenes csomagját, amely alapján létrejön a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK). A törvénymódosítás szabályozza a kódolt telefonos szolgáltatások korlátozását is.

Nekiesik a Fidesz és a KDNP az alaptörvénynek

Tavaszi ülésszakának utolsó ülésébe kezd az Országgyűlés hétfőn. A képviselők kedden dönthetnek az alaptörvény hatodik módosításáról, amely új különleges jogrendként létrehozná a terrorveszélyhelyzetet, valamint ekkor szavazhatnak a belügyminiszter terrorizmus elleni hatékonyabb fellépést szolgáló javaslatcsomagjáról...

90 ezer fős személyzet vigyázza a franciaországi foci EB-t

A terrorveszély miatt több mint 90 ezer embert: 42 ezer rendőrt, 30 ezer csendőrt, valamint 10 ezer katonát és 13 ezer biztonsági őrt mozgósítanak a francia hatóságok a közelgő franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság biztosítására – jelentette be szerdán Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.

Terrorveszély fenyegeti a labdarúgó Európa-bajnokságot?

Támadásokat hajthatnak végre iszlamista terroristák a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) szerint – írta csütörtökön a Bild című német lap a BKA egy belső elemzésére hivatkozva.

Terrorveszély Indiából nézve - India Hangja

A párizsi és a brüsszeli merényletek új korszakot nyitottak Európában.

Puha, könnyen támadható célpontjai vagyunk a terroristáknak

"Magyarország az elmúlt évben még jobban elszigetelődött szövetségeseitől, emiatt is puha, könnyen támadható célpontok közé sorolható" – írja gyorselemzésében Tarjányi Péter.

Az Iszlám Állam fenyegetésén pörög a kormány

A kormány komolyan veszi az Iszlám Állam Magyarországra vonatkozó fenyegetéséről szóló információt – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány be akarja tiltani az új okostelefonokat?

Április 1-jére, péntekre hívta egyeztetésre a parlamenti frakciók vezetőit Pintér Sándor belügyminiszter az ország biztonsága érdekében szükséges lépésekről, a terrorizmus elleni intézkedésekről – közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hogy vakuljon a paraszt

És miután már Brüsszelben is csökkentették a terrorveszélyeztetettség biztonsági szintjét,Magyarországon a Bakondik továbbra is indokoltnal látják a népnemzeti paráztatás mindenféle eszközének lebegtetését.Igen,Magyarországon pillanatnyilag annyira van terrorveszély,amennyire az egészségesen kifizetődő a kormány számára.

Terror Brüsszelben: Kósa csípőből migránsozott rá egyet

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerint napnál világosabban kiderült: fokozza a terrorveszélyt az a folyamat, hogy illegális bevándorlók ellenőrizetlenül, tömegével áramlanak be az Európai Unió területére.

Készültségben a TEK, páncélosok Ferihegyen

A Magyarország területére ideiglenesen kihirdetett 2-es terrorfokozatnak megfelelően, a belügyminiszter utasítására Hajdu János főigazgató teljes készültségbe helyezte a Terrorelhárítási Központ (TEK) állományát – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

A külügy azt kéri a magyaroktól, kerüljék el a forgalmas helyeket

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata azt kéri a Brüsszelben tartózkodó magyar állampolgároktól, hogy ne menjenek a tömegesen látogatott, forgalmas és zsúfolt helyszínekre, pályaudvarokra, metróállomásokra, áruházakba, ne keressenek fel turisztikai nevezetességeket.

15 sérültje van a brüsszeli metróállomáson történt robbanásnak

Legalább tizenöt sérültje van a brüsszeli metróállomáson történt kedd reggeli robbanásnak – jelentette a belga média szemtanúkra hivatkozva.

Fokozott ellenőrzést rendeltek el a budapesti reptéren és a metrókban

A brüsszeli robbantások nyomán fokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a budapesti metróállomások területén. Erről Papp Károly számolt be az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülése előtt újságíróknak.

2-es fokozatú, magas terrorkészültséget rendelt el Orbán

A brüsszeli robbantások nyomán Orbán Viktor miniszterelnök ideiglenesen elrendelte a terrorkészültség kettes, magas fokozatát – jelentette be a belügyminiszter kedden a Parlamentben újságíróknak nyilatkozva.

Veszélykezelés, vagy hatalomkoncentrálás?

Napvilágot látott és irányított, félrevezető kommunikációval propagált egy olyan törvényjavaslat (lényegében alaptörvény korrekció), amelyhez hasonló ma normális államban nem létezik, és amely számos múltbeli emléket idéz fel bennem.

Bakondi: Fejleszteni kell a titkosszolgálatok közötti információcserét

Az európai titkosszolgálatok közötti gyors, valós idejű információcsere fejlesztése mellett érvelt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában a terrorveszéllyel összefüggésben.

Népszavazásba menekül a Fidesz az alaptörvény-módosításért?

A megnőtt terrorkockázat, terrorfenyegetés miatt további, a mindennapok biztonságát erősítő intézkedésekre van szükség – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szombaton egy budapesti konferencián.