Willkommenskultur – Nagyjából minden második potenciális terrorista Németországban tartózkodik

Nem csökken az iszlamista terror veszélye Németországban, továbbra is azzal kell számolni, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet nagyszabású támadást akar végrehajtani német földön – mondta a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke egy vasárnapi interjúban.

Tuzson: Terrorveszélyhelyzetben nincs idő politikai vitára

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint egy esetleges terrorveszélyhelyzetben mérlegelni kell és döntéseket kell hozni, politikai vitára nincs idő.

Kósa szerint muszáj teljhatalmat adni a kormánynak a terror miatt

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint konszenzus alakult ki a kormányoldal, valamint a Jobbik és az LMP között abban, hogy alkotmánymódosításra van szükség a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatban, a kérdés rendezésében pedig már csak jogdogmatikai nézeteltérések maradtak.

Gulyás elmondta, miért akar a Fidesz teljhatalmat

A terrorveszélyhelyzet bevezetéséről szóló alkotmánymódosítási javaslatnak az a lényege, hogy ne állhasson elő olyan helyzet, amikor a magyar állam nem képes szavatolni a polgárainak biztonságát – mondta az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke az M1 aktuális csatornán kedden.

A Fidesz szerint a Jobbik veszélyezteti a magyar emberek biztonságát

A Fidesz szerint a Jobbik szembefordul a magyar emberek érdekével, pártpolitikát akar csinálni a biztonsági kérdésekből és ezzel a magyar embereket veszélyezteti.

Terrorveszélyhelyzet: a kormány nem változtat a javaslaton

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kijelentette, hogy a kormány valószínűleg nem változtat az alaptörvény módosítását célzó javaslatán, annak ellenére, hogy azt az összes ellenzéki párt bírálja.

A kormánynak már megint a magyar emberek érdeke a legfontosabb

A dacos kis kormányunk kezd egyre idegesebbé válni. Csapkodnak a fiúk, kikérik maguknak, felszólítanak, kijelentenek, bejelentenek, feljelentenek.

A Jobbik szerint ők a józan, felelős párt

A Jobbik parlamenti frakciójának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a Fidesz alelnökének korábbi sajtótájékoztatójára reagáltak. Németh Szilárd közölte: a Fidesz-KDNP-frakció egyetért a kormánnyal abban, hogy a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, "ebben nem kötünk senkivel semmilyen kompromisszumot", ebből...

Németh Szilárd is az ellenzék szidásával töltötte drága idejét

A Fidesz szerint nem lehet pártpolitikai kérdéssé tenni a magyar emberek biztonságát: meg kell őket a védeni, ám az ellenzékre ebben sem lehet számítani.

Az ellenzék konstruktív semmittevése

A magyar társadalom memóriája vetekszik egy aranyhaléval. Nyilván más társadalmak is így vannak ezzel, de speciel engem kevéssé érdekel a norvég emberek emlékezőtehetsége, elég a magunk baja.

Tudod mit, Feri? Elmész te a pics*ba

Miközben a – ha nem is kétharmados, de még mindig – többségben lévő Fidesz folyamatosan megfeszített erőkkel támadja az ellenzéket azért, mert szembefordult a magyar emberek érdekeivel (“a következő napoktól hirdetésekben fogják felhívni az emberek figyelmét az ellenzék felelőtlen magatartására”) Gyurcsány Ferenc – jó...

A 6 éve teljhatalommal uralkodó Fidesz a maroknyi ellenzéket szidja

Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a kormány alkotmányt módosítana, hogy a terrorveszélyhelyzet önálló tényállás legyen az alaptörvényben.