Földrengés volt Tolna megyében

Enyhe földrengés volt szombat kora este Tolna megyében – közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Kaposvárt és Pécset is durván elkapta a vihar – fotók, videók

A csütörtök délutáni felhőszakadás a Dél-Dunántúlon is alaposan otthagyta a nyomát, Tolnában tornádót, Kaposváron és Pécsett özönvizet kaptak lencsevégre.

Pénzt ígért, ha rá szavaznak – megsemmisítették a polgármester-választás eredményét

Az egyik jelölt tiltott kampányolása és szavazatvásárlási szándéka miatt a hétvégén a Tolna megyei Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét megsemmisítette a Területi Választási Bizottság.

Feloszlatta magát a képviselő-testület, nem tudtak együtt dolgozni a polgármesterrel

A Tolna megyei Pusztahencsén feloszlatta magát a képviselő-testület. Szerintük a polgármesterrel nem tudtak együtt dolgozni, ezért kellett oszlatni.

Harminc kilométer kerékpárút készülhet Tolnában

Közel harminc kilométer kerékpárutat építhetnek, illetve jelölhetnek ki Tolna megyei önkormányzatok a Terület- és településfejlesztési operatív program 1,9 milliárd forintos támogatásával.

Botrányos szavazáson döntöttek milliárdos fejlesztésekről Tolna megyében

Kikapcsolt szavazógép, a nyilvánvaló összeférhetetlenség ellenére is szavazó fideszesek, hülyére vett ellenzékiek.

A Tények megtalálta a földmutyi strómanjait

A Tények megtalálta a földmutyi strómanjait

78 éves bácsi gázolt el egy autó Tolnában

Halálos baleset történt kedd reggel a Tolna megyei Bölcskén – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Baleset miatt lezárták a 6-os utat Tolna megyében

Baleset miatt lezárták a 6-os számú főutat Kakasd és Szekszárd között, kerülni Zomba és Szálka felé lehet – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap reggel a rendőrség a honlapján.

Megverték a kormánymegbízottat egy paksi benzinkúton

László-Varga Zsuzsanna, a kormányhivatal volt főigazgatója és a férje a múlt csütörtökön Pakson egy benzinkútnál konfliktusba került dr. Horváth Kálmánnal, Tolna megye kormánymegbízottjával – számolt be a teol.hu .

230-an megbetegedtek egy szekszárdi iskolában

A diákok több mint fele megbetegedett, így tanítási szünetet rendeltek el a Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium szekszárdi Bezerédi tagintézményében.

Szarvascsordát gázolt az InterCity Tolnában

Szarvascsordával ütközött Tolna megyében egy intercity vonat.

Bonyhádon épül a világ legnagyobb tengervizi akváriuma alatti luxusszállodája

A bonyhádi képviselő-testület elvi hozzájárulását adta a Trimp Holding Zrt. korábban Kiskunhalasra tervezett víz alatti luxusszállodájának beruházásához.

Harmadfokú árvízvédelmi készültség Tolna megyében

Harmadfokú árvízvédelmi készültség van Tolna megyében is.