Lázár János gondolt egyet, és napi 40 ezer embert megszívatott legújabb döntésével

Lázár János lefújta a HÉV és a 2-es metró összekötésének előkészítését, aminek sok ember nem fog örülni.

Lázár János -a TramTrain-siker után (?)- minden közlekedéssel kapcsolatos téma ura lett

Hétfőn jelentették be a kormány strukturális átalakítását Palkovics László lemondása és az önálló energiaügyi minisztérium felállítása után.

Botrány! Nem robog a Lázár-TramTrain, egy szerelvényt Budapesten próbálnak megreparálni

Azt már korábban tapasztaltuk, hogy a több, mint 70 milliárd forintba került Hódmezővásárhelyt és Szegedet összekötő vasútvillamos üzembe helyezését sürgető Lázár János csak diadaljeneltéseket posztol.

Belesüppedt a hódmezővásárhelyi tramtrain árkába egy busz

Menetrend szerinti busz ragadt bele az árokba.

Pár év és használható lesz a tramtrain

Jól halad a Hódmezővásárhelyt és Szegedet összekapcsoló tramtrain építése, 2020 késő nyarán elkezdődhet a próbaüzem, 2021-ben, tanévkezdéskor pedig már használhatják az utazók a szerelvényeket – közölte Lázár János az MTI-vel.

Húsz percre rövidülhet a menetidő Hódmezővásárhely és Szeged között

A villamos és a nagyvasúti pályát is használó tramtrainnel húsz percre rövidülhet a menetidő Hódmezővásárhely és Szeged belvárosa között – közölte Almási István hódmezővásárhelyi polgármester szerdán az alföldi városban.

Uniós támogatással készítik elő a Hódmezővásárhely-Szeged tramtrain-beruházást

Uniós támogatással készíti elő a hódmezővásárhelyi önkormányzat az alföldi város és Szeged központját közvetlenül összekapcsoló, a nagyvasúti és a villamospályát is használó tramtrain-beruházást - tájékoztatta az önkormányzat pénteken az MTI-t.