Kiderült milyen vércsoportú embereknél alakul ki nagyobb eséllyel vérrög

Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen.

Úton a rák elleni védőoltás

Védőoltás a rák ellen?

Már a fenekelésnek is súlyos következményei lehetnek a gyermeki agyban

Egyre szélesebb körben elfogadott, hogy a gyerekverés ártalmas – bár vannak arra utaló jelek, hogy Magyarországon is csak egy bizonyos buborékon belül ez a felfogás, és valójában még mindig elég nagy lehet a gyereken alkalmazott testi fenyítés prevalenciája.

Hatalmas siker ez Elon Musk-nak, landolt a Nemzetközi Űrállomáson a SpaceX űrhajója

Négy asztronautával a fedélzetén érkezett meg Elon Musk cégének űrhajója.

A csernobili sugárzás okozta egészségkárosodást nem örökölték a szülők később született gyermekei.

A csernobili sugárzás okozta genetikai változásokat nem örökölték azon szülők később született gyermekei, akiknek egészsége súlyosan károsodott az atomerőmű 35 évvel ezelőtti felrobbanása nyomán keletkezett ionizáló sugárzásban – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport 1987-2002 között született 130 gyermek teljes...

Döbbenetes és rémisztő mellékhatását figyelték meg a koronavírus gyógyszernek – ez is lehet a favipiravir mellékhatása

Egy török tanulmány szerint a koronavírus ellen sikerrel használt gyógyszer fluoreszkáló körmöket és szemet eredményezett egyes betegeknél a Wood lámpa alatt – írja az Egészségkalauz.hu .

Fontos információ azok számára, akik a kínai vakcinát kapták – ezért lehet, hogy nem megfelelő az ellenanyag-szint oltás után

Már többen is kifejezték azzal kapcsolatos aggodalmukat, hogy a kínai Sinopharm vakcina nem ad védettséget, mivel az oltások után elvégzett antitestgyorsteszt nem mutat jelentős ellenanyag-szintet – írja az Egeszsegkalauz.hu .

Már embereken tesztelik a vakcinatablettát

A jelenleg használt oltóanyagokhoz képest a kapszulás vakcina nem a tüskefehérjét célozza, a kutatók szerint pedig emiatt akár hatékonyabb is lehet a mutációkkal szemben.

Nobel-díjat kap az idén Karikó Katalin? A díjkiosztó előtt meglesz már a válasz!

Vajon megfogadják Richard Dawkins evolúcióbiológus tanácsát a Nobel Bizottság jelölői? – teszi fel a kérdést a Ripost .

Ezért zuhan meredeken a férfiak spermaszáma

Világszerte meredeken zuhan a férfiak spermaszáma, és a trend egy ismert epidemiológus szerint lassan az emberi faj fennmaradását is veszélyeztetheti.

Új projektbe száll be a NASA

A NASA azt szeretné, ha 2035-ben már szolgálatba állnának az utasokat szállító elektromos repülőgépek írja a HVG .

Ennél mélyebb férfihang nem létezik a világon - TechWorld

Tim Storms amerikai énekes és Guiness-rekorder hangja nyolc oktávval alacsonyabban van a zongora legalacsonyabb G-hangjánál.

30 éve meghalt most amerikai tudósok támasztották fel

Egy veszélyeztetett faj egyik példányát támasztották fel, vagyis pontosabban újraalkották.

Hátborzongató videót készített a mesterséges intelligencia egy vershez - TechWorld

Bizarr videót készített a mesterséges intelligencia Christina Rossetti brit költőnő In the Bleak Midwinter című verséhez.  A verset ily módon a 2015-ben elhunyt Christopher Lee szavalta el, aki többek között A Gyűrűk ura című film Sarumanjaként lehet sokaknak ismerős. A Rosetti-vers és a mesterséges intelligencia párosa...

"Ez a leghumanistább tudomány"

„Ami engem a legjobban érdekel, az valójában az EMBER, így, csupa nagybetűvel.” Az idén 30 éves fennállását ünneplő pécsi Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszék vezetőjével, prof.

Izomfájdalom, fejfájás, hidegrázás, nyirokcsomó-duzzanat – ilyen mellékhatásai lehetnek a koronavírus elleni oltásnak

Főleg a második adag után érezhetünk hasonló mellékhatásokat. Az allergiára is oda kell figyelni.

Milyen szavakra figyelnek fel a kutyák?

Annak ellenére, hogy a kutyák hallása kiváló, mégsem figyelnek a szavak közötti különbségekre, ha azok csak egy beszédhangban térnek el.

Zsarolják az Magyar Tudományos Akadémia dolgozóit: vagy megalkusznak vagy mehetnek

A Fidesz-kormány az élet minden fontos területén uralkodni akar a közélettől, a kultúrán át a magánéletig. Ugyan a tudomány nem áll kifejezetten közel Orbánékhoz, de velük sem tesznek kivételt.

Agymosott lakájtudósokról és balkáni mutyimocsárról beszél a járványról is többször nyilatkozó magyar biológus

A tihanyi szakértők csomagolnak, de az oligarcháknak lesz vitorlásbeállójuk – panaszolja Jordán Ferenc hálózatkutató biológus.

Újrateszteli vakcináját az AstraZeneca, egy gyártási hiba miatt nem kapta meg mindenki a teljes adagot

A hibák miatt újra klinikai vizsgálatoknak fogják alávetni az oltóanyagot. 

A paraziták elterjedtségének hirtelen megugrása várható

A klímaváltozás hatására már most növekedés tapasztalható a vadvilágot érintő betegségekben és az emberek meg is fertőződnek a vadvilági eredetű betegségekkel, ahogy az a Covid-19 esetében is látható.

Szétválasztott bangladesi ikrek: Elvégezték a koponyarekonstrukciós műtétet Rabeyán a magyar orvosok Bangladesben

Végrehajtották a koponya-helyreállító műtétet Rabeyán, a szétválasztott sziámi ikerlányok egyikén a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosai kedden Bangladesben.

Német kutatóknak sikerült megállítania a fényt

A fényt már sok mindenre rávettük, amit korábban lehetetlennek tartottunk. Meghajlítottuk, visszavertük, lelassítottuk, és a kutatók most annak is megtalálták a módját, hogy csapdába ejtsék, fizikailag tetszés szerint mozgassák, majd újra elengedjék.

24, a Földhöz hasonló bolygót találtak

Amerikai és német asztrobiológusok a Naprendszeren kívül 24 Föld-szerű bolygót fedeztek fel - állítja az Astrobiology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány.

Koronavírus: Új fertőzési mechanizmust fedeztek fel szegedi kutatók

A koronavírus új fertőzési mechanizmusát fedezték fel a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatói, ami lehetőséget biztosíthat a kórokozók sejtbe jutásának gátlására – tájékoztatta a cég pénteken az MTI-t.

Megszólalt a virológus: A járvány dinamikája hasonlít a futótűzhöz, a tavaszinál komolyabb, nagyobb betegszámot produkáló hullám jöhet – Üzent a maszktagadóknak is

A szakértő szerint ez a mostani hullám egészen más lesz, mint az előző volt.

Válságban van a modern tudomány

Hibás kutatási eredmények, replikációs krízis, SHARKing, közlési kényszer, ragadozó kiadványok ezrei: milyen problémákkal küzd napjainkban a tudományos élet, és hogyan lehet megoldani őket? Mindenki arra hajt, hogy újdonságot jelenthessen be, és ezeknek az újdonságoknak a nagy része, ha valaki mégis megpróbálja megismételni a...

Emberi májat ültettek egy patkányba

Extrém kísérletet hajtottak végre.

Giga összeg jött össze a londoni vakcinacsúcson

Bill és Melinda Gates Alapítvány a csütörtöki londoni vakcinacsúcson úgy fogalmazott: a koronavírus-világjárvány legyőzéséhez nemcsak tudományos, de nagyvonalúsági áttörésre is szükség van, és ez a londoni vakcinacsúcson megtörtént.

Pécsi Tudományegyetem: alkalmas lehet a japán Avigan gyógyszer a fertőzöttek gyógyítására

Korai fázisban adagolva a Japánban törzskönyvezett Avigan nevű, favipiravir összetevőjű gyógyszer alkalmasnak látszik arra, hogy eltüntesse az új típusú koronavírust a garat- és orrváladékból – közölte a gyógyszer hazai klinikai vizsgálatát koordináló konzorciumot vezető Pécsi Tudományegyetem (PTE) vasárnap az MTI-vel.