Már Trump is beszállt a saját kiírásán való röhögésbe

Legalábbis reméljük, kellő öniróniát sejtett, amit most kirakott.

Netezők segítségével talált haza az elhagyott plüssnyuszi

Ki ne hagyta volna el gyerekként egy kedves játékát, hogy aztán fájó szívvel gondoljon vissza rá? Az internetnek hála ma már jó eséllyel visszaszerezheti az elhagyott kedvencet.

Donald, ezt ne! – ügyvédek fogják leállítani Trumpot, ha újra őrjöngene a neten

Sajtóértesülés szerint a Fehér Házban a napokban változik néhány dolog, melyből az egyikre nagyon kíváncsiak vagyunk: ügyvédek felügyelnék, mit ír ki Donald Trump amerikai elnök a Twitterre.

A Twitter napi 24 órás hírszolgáltatást indít

A Twitter közösségi portál folyamatos, napi 24 órás videós hírszolgáltatást indít.

Twitter harca a zaklatások ellen

A Twitter néhány új funkcióval szeretné elhallgatattni azokat a kritikákat, amelyek szerint a fejlesztő cég nem foglalkozik azokkal a felhasználókkal, akiket folyamatosan zaklatnak a trollok.

Kínos: élő adásban szembesítették hazugságával a politikust

Épp nagyban cáfolta egy tévéműsorban korábbi állítását Liam Fox brit nemzetközi kereskedelmi miniszter, amikor az említett állítás kivetítve megjelent mögötte – épp úgy, ahogy Twitteren közreadta egy évvel azelőtt.

Trump: Nevetséges az ítélet, felül fogják vizsgálni

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren ment neki annak a seattle-i szövetségi bírónak, akinek az ítélete miatt ideiglenes felfüggesztették a beutazást tiltó rendeletét az USA egész területén.

Már legjobb barátja, a Twitter is támadja Trumpot

Donald Trump kedvenc elfoglaltsága közismerten a Twitterezés, sokan úgy vélik, tulajdonképpen a közösségi oldal segítette őt az elnöki székbe. Most azonban már a 140 karakteres villámposztokat megosztó oldalnak is betelt a pohár, és keményen odaszóltak a legismertebb felhasználónak:

Ezért ne igyál soha ismeretlen eredetű "teát"

Csúnyán megszívatta testvérét az a brit lány, aki beáztatta a sminkszivacsát, és egy kicsit állni hagyta egy bögrében.

Rejtélyes Twitter-üzeneteket posztolt a Fehér Ház sajtótikára

Titokzatos Twitter-üzenetet tett közzé, majd törölt a Fehér Ház sajtótitkára, Sean Spicer csütörtökön, a karaktereket azóta is próbálják megfejteni – olvasható a Mashable.com cikkében.

Álhír miatt esett egymásnak Izrael és Pakisztán

Feszült szóváltás alakult ki a Twitteren Izrael és Pakisztán között egy hamis, az utóbbi országra mért izraeli atomcsapás fenyegetéséről szóló hír miatt.

Aleppó: szívszorító üzenetekkel búcsúznak a halált váró aktivisták

A Twitteren vettek búcsút azok a szír aktivisták, akik Aleppó bombázás sújtotta keleti részében rekedtek.

Közösen küzd a terrorizmus ellen a Facebook, a Microsoft és a Google

A Facebook, a Google, a Microsoft és a Twitter vezetői bejelentették hétfőn: új technológiákat fejlesztenek ki a gyűlöletbeszéd és a terrorista szövegek, képek azonosítására és kiszűrésére. Korábban az Európai Unió erőteljesen bírálta az amerikai közösségi médiát, hogy nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd...

Ideért a nagy amerikai netkimaradás

Amerikai idő szerint péntek reggel óta tart a Dyn DNS amerikai internetes cég szerverei ellen intézett túlterheléses támadás. Semmi nem utal arra, hogy csillapodna a hevessége – írja a nuus.hu.

Tömeges hackertámadás: leállt a Yahoo, a Twitter, a Spotify, az eBay

Tömeges hackertámadás érte az Egyesült Államokban több internetes világcég és médium szervereit.

Botok segítségével tarolhatta le Trump a Twittert

Egy oxfordi tanulmány azt állítja, az első elnökjelölti vita során a Trumpot támogató tweetek egyharmada posztoló programoktól származott, ugyanakkor Clinton javára is posztoltak botok.

Martin Schulz magyarul üzent a Twitteren

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke előbb német, majd magyar nyelvű Twitter üzenetében arra figyelmeztetett, hogy a Népszabadság hirtelen bezárása "aggasztó precedenst" teremt. "Szolidaritásomat fejezem ki a Kossuth téren tüntető magyarok mellett" – fogalmazott Schulz. 

Eladó, lopott Twitter fiókok

Több, mint 32 millió Twitter bejelentkezési azonosító és jelszó került áruba bocsátásra az interneten.

A Twitter már a rövid Spotify-audiókártyákat is támogatja

Most már rákoppinthatunk a Twitter-felhasználók által belinkelt Spotify-dalokra, és 30 másodpercig belehallgathatunk a számba.

A rendőrség felfedezte a Twittert

Újonnan indult Twitter-oldalának használatára buzdít a rendőrség.

Bocsánatot kért a Microsoft a náci, szexista robot Twitter üzeneteiért

A Microsoft múlt héten szabadította rá az internetre legújabb mesterséges intelligencia próbálkozását, a Tay nevű chatbot-ot.

Ma 10 éves a Twitter

Tíz évvel ezelőtt, március 21-én egy tweettel kezdődött.

Az Anonymus már 5500 ISIS-hez köthető twittert tört fel - 444

Az Anonymus hackercsoport hétfőn videóüzenetben tett ígéretet arra, hogy visszavágnak a párizsi merényletekért az ISIS-nek.

Halló, itt Edward Snowden, egyenesen Moszkvából!

Emlékeznek még az emberre, aki kiszivárogtatta az NSA nevű amerikai titkosszolgálat lehallgatási és adatgyűjtési technikáit, majd egyenesen Moszkvába, Putyin orosz elnök karjaiba menekült?

Csúnyán beszóltak Deutsch Tamásnak

Kovács Kokó István tegnap azt a meglepőt állította, hogy ő valójában sosem volt fideszes. Ezt a fideszes Deutsch Tamás nem hagyta szó nélkül, de nem járt jól vele.

Félmillió poszt és 20 ezer tweet születik naponta a magyar weben

Rekordszámú, több mint 1100 látogató volt kíváncsi a közösségi média, az online reklám illetve a mobil- és smart technológia legforróbb újdonságaira az Evolution & Mobile Hungary 2015 konferencián.

Megérkezett a Samsung legfrissebb Galaxy S6 videója

A dolgok csak most kezdenek majd igazán érdekesek lenni, hiszen csupán 8 nap választ el attól, hogy végre a Samsung lerántsa a leplet a legújabb csúcskészülékéről, amin az elmúlt időkben ügyködött és csiszolt a tökéletességig.

Így búcsúzott tőlünk Goodfriend twitterén

Magyarul is elköszönt.

Szent Istvánnal vágott vissza Goodfriend Orbánnak

Szent István intelmeit tette közzé Twitter-oldalán André Goodfriend, az amerikai nagykövetség budapesti ügyvivője hétfőn.

Ecclestone: A tökömre léptek a közösségi média miatt

"Megnéztem ezt a Twitter dolgot, de nem látok ott semmit, kivéve Toto Wolffot és az egyik lányomat."