Ma lehetett (volna) pályázni az uniós támogatásra – Összeomlott a rendszer

Több pályázó is jelezte, hogy esélye sem volt beadni az anyagát, mert a rendszer túlterheltségbe miatt nem tudtak belépni, és mire már be tudtak, elfogyott a keret – írja a 444.hu.

Dől a lé! 125 milliárd forint lesz újra a csapatsportágak tao-támogatása

Elfogadta a kormány a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát, amely szerint a látvány-csapatsportágakat érintő tao-támogatás jelenlegi 100 milliárd forintos összegét vissza kell emelni a korábbi 125 milliárd forintra – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden az operatív...

Tízmilliárd forinttal támogatja a kormány az egészségügyet Budapesten – Ennyit kapnak a kerületek

A fővárosi vezetés és a kormány között született egy megállapodás, amelynek köszönhetően idén még 10,2 milliárd forintos fejlesztési támogatást kap Budapest.

Magyar György: a kormány megtalálta a receptet arra, hogyan tegyék tönkre a civil szervezeteket!

Névtelenül senki nem adományozhat civil szervezeteknek a kormány csütörtöki rendelete szerint, mert azok a támogatók személyét kötelesek nyilvánosságra hozni.

Megy a mutyi – Ráckeresztúron 277 milliós EU támogatásból nem történt semmi, majd adott a kormány még 650 milliót

Hadházy Ákos Facebook oldalán számolt be Tessely Zoltán két Facebook-posztjáról és a kettő között eltelt négy évről, illetve egymilliárd forintról.

Mészáros Lőrinc volt felesége 820 milliós támogatást kapott egy baráti alapítványtól

Kelemen Beatrix, Mészáros Lőrinc volt feleségének médiavállalkozása tavaly kétmilliárd forintos bevételt hozott össze, de ebben van 564 millió forint támogatás, írta meg a hvg.hu.

A Jobbra párt vezetője az egységkormányt támogatja

Naftali Bennet, a jobboldali Jobbra (Jamina) párt vezetője televíziós beszédben bejelentette, hogy egységkormányt alakít Jaír Lapiddal, mert jobboldali kormányra Benjámin Netanjahu vezetésével nincs lehetőség.

ITM: eddig 3500 elektromos kerékpár megvásárlását segítették az erre kiírt pályázattal

Ez közel 376 millió forintba került eddig.

Ellenzéki politikusok támogatják adománnyal Áder Jánosék alapítványát

A köztársasági elnök és felesége a koronavírus miatt árván maradt gyerekek számára hozott létre egy alapítványt, ehhez csatlakozott Őrsi Gergely II. kerületi MSZP-s polgármester és Varga Előd alpolgármester.

Ha menet közben bukjuk a CSOK-ot, brutálisan megnőhet az államnak visszafizetendő összeg!

A lakosságnak szóló állami támogatások egy részével valamilyen lakáscél valósítható meg.

23 milliárdot kap Demeter Szilárd könnyűzenei programja

Öt éven belül lesz egy popkulturális központ is.23 milliárd forintos támogatást kap Demeter Szilárd könnyűzenei programja, és öt éven belül egy popkulturális központot is felhúznak Óbudán, derül ki az interjúból, amit a Mandinernek adott a könnyűzenéért felelős miniszteri biztos.

És aki nem tudja felvenni az otthonfelújítási hitelt? - Ekkora a törlesztője most egy hatmillió forintos személyi kölcsönnek

Mire számíthat az, aki a lakásfelújítási támogatáshoz nem az állami ingatlanfedezetes otthonfelújítási hitelt hívná segítségül, hanem egy szabad felhasználású személyi kölcsönnel teremtené elő az önerőt? Kétségkívül 2021 egyik legnépszerűbb állami támogatása

Ők kapnak támogatást az újabb koronavírus-zárlat miatt - megjelent a Közlöny!

A kormány csütörtöki bejelentésével összhangban péntek este megjelent a közlemény arról, hogy pontosan mely ágazatokra terjeszti ki az állami bértámogatást a március 8-án életbe lépő kényszerű bezárás miatt.

"Az éhhaláltól mentettek meg bennünket" - Igaz történet Futbóliából

A koronavírus járvány tombol a világunkban.

Guller Zoltán a turisztikai szektornak üzent: a magyar kormány mindenkit támogat

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán a turisztikai szektornak szánt videós üzenetében kiállt a kormány mellett.

Nem jár alanyi jogon a magyarországi támogatás a kárpátaljai magyaroknak

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Jótékonysági Alapítvány 2020-ban több mint 38 000 pályázatot fogadott be.

Siófok polgármesterénél betelt a pohár

Dr. Lengyel Róbert, Siófok ellenzéki pártok támogatásával megválasztott polgármesterénél betelt a pohár és helyretette Németh Zsoltot, a helyi cigány önkormányzat vezetőjét.

800 milliós ingatlant kaphat Magyarországon egy kínai egyetem

A kínai Fudan Egyetem budapesti elhelyezéséhez a kormány komoly segítséget nyújt, ugyanis egy 800 milliót érő épületet ad nekik a kezdéshez.

Indul a frissített otthonteremtési program, már igényelhető a felújítási támogatás is

Új év, új lehetőségek a magyar családoknak, indul Magyarország eddigi történetének legnagyobb otthonteremtési programja – mondta a családokért felelős tárcanélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

Januárban jöhetnek az újabb EU-s támogatások a munkavállalóknak

Jó lenne pályázni.

Novák Katalin előállt a farbával - Új részletek a felújítási ingyenmilliókról

A december 22-én megjelenő kormányrendelet nemcsak a felújítási hitel részleteit tisztázta, hanem számos ponton módosította, pontosította az otthonfelújítási támogatás korábban ismert feltételeit is.

Ungár: a kormány csak a házasságban született gyermekeket ismeri el

Az LMP álságosnak tartja, hogy a kormány csak a házasságban született gyermekeket ismeri el és csak utánuk ad kedvezményeket – mondta a párt országgyűlési képviselője szombaton a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Felrázhatja az ingatlanpiacot az állami lakásfelújítási támogatás

Az új támogatás révén akár hárommillió forintot is visszakaphat a feltételeknek megfelelő lakástulajdonos. Az Otthon Centrum felmérése szerint várhatóan Budapesten és környékén, valamint a megyei jogú városokban élnek majd a legtöbben a lehetőséggel.

Privát kampány-nyitó (4.) - Az igaz út talán kevés a győzelemhez, de csak az járható

Pivát kampány-nyitó sorozatunk záró részéhez érkezett.

Milliós bukó is lehet a lakásfelújítási támogatás vége!

A lakásfelújítási támogatás összegénél is többet veszíthet, ha valaki a támogatásra alapozva hitelből finanszírozza a felújítását, majd mégsem tudja igénybe venni az állami pénzt – derül ki a Bank360.hu közleményéből.

Szijjártó bejelentette: 61 milliárd forintot osztanak szét – Ám van egy feltétel

Ehhez kötik a cégek támogatását.

Európának fel kell lépnie

Magyarország és Lengyelország megvétózta az Európai Unió által javasolt 1,15 billió eurós (1,4 billió dolláros) hétéves költségvetést és a 750 milliárd eurós európai helyreállítási alapot.

Bánki Erik fideszes képviselő ex-felesége is kapott az állami turizmusfejlesztési támogatásból

Nagy Ágnes Laura lovasklubja önkormányzati területen működik, és jelentős uniós támogatás is jutott már a fejlesztésére az állami előtt.------------Panzió és lovasklub fejlesztésére kapott 31, 5 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől Nagy Ágnes Laura, a fideszes...

Félmilliárdos pályázat indul a nemzetiségek kulturális tevékenységének támogatására

A nemzetiségek kulturális kezdeményezéseinek 2021-es költségvetési támogatására hirdetett pályázatot 500 millió forintos keretösszeggel a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága – jelentette be az államtitkár vasárnap Tatán, a felújított Kálvária-szoborcsoport átadásán.

Koronavírus - Von der Leyen: az Európai Bizottság 220 millió eurót mozgósít a betegek határon átnyúló szállítására

Az Európai Bizottság 220 millió eurót (mintegy 79,2 milliárd forint) bocsát rendelkezésre a koronavírussal fertőzöttek tagállamok közötti áthelyezésének finanszírozására - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben csütörtökön.