Trump azzal fenyegette a palesztinokat, hogy megvonja a támogatásukat

Donald Trump amerikai elnök felháborodott, hogy a palesztinok nem hajlandóak az izraeliekkel tárgyalni, ezért belengette, hogy megvonja a támogatásukat.

Az elemző szerint csak később érik be a családoknak nyújtott támogatás

Csath Magdolna közgazdász szerint bár a kormány jelentős összeggel támogatja a családokat, az eredmények csak idővel jelentkeznek.

Trump lecsökkentette az ENSZ támogatását Jeruzsálem miatt

Az amerikai elnök beígérte, hogy ha az ENSZ-ben nem támogatják azt, hogy Izrael fővárosa Jeruzsálem legyen, akkor ő csökkenti a világszervezet támogatását. Megtette.

Fidesz frakció: Soha nem összesítették az adományokat, és nem is fogják

Soha nem összesítették az adományokat, és nem is fogják – írja a Hír TV kérdésére a Fidesz frakcióvezetője.

Harrach Péter: kiemelt támogatás a fiataloknak, megbecsülés az időseknek

A fiatalok kiemelt támogatását és az idősek megbecsülését, a biztonság megteremtését hangsúlyozta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a kormány szociális intézkedéseit áttekintve csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kétséges a Jobbik indulása a jövő évi választásokon?

A jelenlegi helyzetben kérdésessé vált, hogy a Jobbik részt tud-e venni a jövő tavaszi országgyűlési választáson – közölte az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Orbán szerint Nagykanizsa irigylésre méltó! Vagy mégsem? Hová tűnt 35 milliárd? - Városi Kurír

Harmincötmilliárd, vagy ha úgy emberközelibb, 35.000. 000.000 millió forint nem tud kámforrá válni!

Még mindig rendkívül népszerű a CSOK

Közel 240 ezer ember igényelte eddig a csok szolgáltatásait.

Tízmilliárd forint fölé emelkedik a nemzetiségek támogatása jövőre

Balog Zoltán emberi erőforrásminiszter szerint 2018-ban 10 milliárd forint fölé növekedik a magyarországi nemzetiségek támogatása.

Államtitkár: azért fogyott el a hospice ház pénze, mert rosszul gazdálkodtak

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár szerint a hospice háznak is ki kell jönnie abból a támogatásból, amit az államtól kaptak.

6000-en pályáztak az Otthon Melege Program támogatására

Az Otthon Melege Program fűtéskorszerűsítési pályázatára jelentkezők fele már megkapta az igényelt összeget az NFM nyilatkozata szerint.

5-5 állatmenhely és ebrendészeti telep korszerűsítésére ad pénzt a kormány

Öt állatmenhely és öt ebrendészeti telep korszerűsítésére ad 15-15 millió forintot a kormány.

Durva: Brüsszel pénzéből épül a fideszes politikus üzeme. Szóval ezért kéne megállítani Brüsszelt?

Horváth István fideszes képviselő köre harmadszorra kap pénzt az elnyomó brüsszeli bürokratáktól, most éppen 157 milliót. Szerinte mindenki pályázhat, az EU-s pénz pedig jár "a magyar embereknek".

Jól kitömik pénzzel Orbánék kedvenc egyetemét

Négyszer annyi fejlesztési és költségvetési forrás jut egy NKE-diákra, mint egy átlagos magyar hallgatóra.

Csütörtöktől igényelhető támogatás az elavult gázkonvektorok cseréjéhez

Szeptember 21-től elsőként budapesti és Pest megyei magánszemélyek igényelhetnek támogatást az elavult gázkonvektorok cseréjéhez az Otthon melege program alprogramjában, a pályázaton legfeljebb 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást lehet nyerni – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel csütörtökön.

Tisztelt Kormány! - a burgenlandi magyar nem határon túli?

A Kormány az Országgyűlés felhatalmazásával az eltelt évek alatt számtalan esetben nyújtott jelentős szellemi és anyagi támogatást a határon túli magyarságnak, kivéve az Osztrák Köztársaság Burgenland tartományában élő honfitársainkat.

1 millió forintot is kaphat hektáronként, aki dohányt termeszt

A kormány 2020-ig az eddig megszokott módon továbbra is támogatja a dohánytermesztők munkáját Magyarországon – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Dohánytermesztők Országos Szövetsége (Madosz) által szervezett dohánytermesztési nyílt napon pénteken a...

Kiakadtak az emberek: lakást és állást kapnak a terroristák

A kormány szerint így lehet a leghatékonyabban segíteni a hazatérő harcosok visszailleszkedését.

Orbán Viktor királyként kormányoz - a Die Zeit beszámolója

Steffen Dobbert, a Die Zeit újságírója szerint Orbán hét éves kormányzása alatt úgy megváltoztatta az országot, ahogyan előtte egyetlen választott politikus sem.

21 milliárdot kap a Szegedi Tudományegyetem

Az egészségügyi szolgáltatásainak fejlesztésére, az oktatási infrastruktúra korszerűsítésére 21 milliárd forintot kap a Szegedi Tudományegyetem.

240 milliót kapnak idén a fővárostól a sportegyesületek

Idén 240 millió forinttal támogatják a kiemelt budapesti sportegyesületeket – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Ellenzéki válaszokat a masszatolás helyett

Holott a támogatások, pénzelfolyatások kapcsán valószínűleg csak egy dolgot kellene megértetni az emberekkel.

Kicsit zűrös, kicsit kínos, de az övék: Gyere haza milliárd, avagy egy elszámoltathatatlan képződmény!

Ismét megtömték milliárdokkal a kormány fiatalok elérésére gründolt szervezetét, az Új Nemzedék Központot.

Fiatalokat segítene Mészáros Lőrinc

Három napos konferenciát tartott Mészáros Lőrinc alapítványa, a Mészáros Alapítvány Mészáros Lőrinc hoteljében, mint arról Mészáros Lőrinc csatornája, az Echo TV hírt adott.

Migránsok

Egy zsidó embert hallgattam a rádióban, aki arról beszélt, hogy ki alkalmas segítségnyújtásra?

Cseh uniós biztos: a támogatásokat a jogállamiság biztosításához kellene kötni

Vera Jourova, az unió jogérvényesülésért felelős biztosa szerint a jövőben a tagállamok támogatását a jogállamiság elveinek biztosításához kellene kötni.

Megerősítették: a CIA tényleg befejezte a szír lázadók támogatását

A CIA elvileg befejezte a szír kormányellenes lázadók támogatását, legalábbis erről beszélt a Különleges Műveleti Főparancsnokság parancsnoka.

Csekkben a terror

A pénzmosási törvény elvárja a csekk feladásakor is az ügyfél azonosítását. A terror ellen fellépni valóban fontos és lényeges állami feladat. De Orbán beszédei nyomán azért gondolkodóba eshetünk. Csekken, akár anonim módon, sokszor támogatnak civil szervezeteket. Szegényeknek ételosztókat, bohócdoktorokat, és hasonlókat....

Rétvári : minél több étterembe akar cigányzenét a kormány

A kormány szerint az éttermi élő cigányzenével nemcsak a hangulatot, hanem a foglalkoztatottságot is feldobnák, és a közös éneklés amúgy is a nemzeti identitást erősíti.

Az MVM fő sajtósa az Origónak adott benyalós PR-interjúban véletlenül elárulta az igazságot a CÖF támogatásáról

Az Origo Bentzik Rékát az állami tulajdonú MVM kommunikációs igazgatóját szólaltatta meg, nyilvánvalóan nem függetlenül az MVM körül kipattant legutóbbi botránytól, ami amiatt tört ki, hogy a 100 százalékban állami, közpénzből működő vállalat több, mint félmilliárd forinttal finanszírozta a kormányközeli, a...