Elkezdték vegzálni a rendőrök a hajléktalanokat

Eddig 79 embert állítottak elő a rendőrök Budapesten azon rendelet alapján, amely szerint jogellenes az életvitelszerű tartózkodás egyes közterületeken – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken az MTI megkeresésére.

300 ezres büntetést kapott az öntudatra ébredt fideszes

Háromszor százezer forintra büntette a Fidesz-frakció Bencsik Jánost a hétfő-keddi kiszavazásokért,  értesült a VS.hu .

Eldőlt, zárva lesznek a boltok vasárnap

Megszavazta a parlament kedden a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben.

Innen vannak kitiltva a hajléktalanok Budapesten

Módosította a hajléktalanokra vonatkozó rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Dolgoztatná a nyugdíjasokat a Fidesz

A Fidesz szerint akár adójogi szabályokat is módosítani kell, hogy ösztönözzék a nyugdíjasok munkavállalását a hiányszakmákban – mondta Tuzson Bence kedden Budapesten az Országgyűlésben napirend előtt.

PM: a forintosítás nem a valóban rászorulókon segít

A Párbeszéd Magyarországért meggyőződése szerint a devizahitelek forintosításáról szóló, kedden elfogadott törvény éppen azokon nem fog segíteni, akik erre a legjobban rászorulnak.

Elfogadta a parlament a jövő évi adócsomagot

A képviselők 128 igen szavazattal, 30 nem ellenében hagyták jóvá az adócsomagot, amely az adórendszer alapjain nem változtat, ugyanakkor több fontos változtatást is hoz.

Itthon szabályoznák a drónok használatát

Törvényben kell szabályozni a drónok használatának magánszférát érintő adatvédelmi kérdéseit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság témában kiadott állásfoglalása szerint.

Bevezetnék a földadót?

Rosszul járhatnak a nagybirtokosok: jövőre az önkormányzatok földadót is vethetnek ki rájuk – írja a Világgazdaság .

A Fidesz most a dohányipart ütné

Rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezné 2015-ben a dohányipari vállalkozásokat a Fidesz. Jó, nem nagyon, a reklámadóhoz képest például éppen csak egy jelképes mértékben adóztatnának.

Tovább fingatná az RTL-t a kormány

A kormány 40-ről 50 százalékra javasolja emelni a reklámadó legmagasabb kulcsát – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén.

Az alkotmánybíróság nem áll a devizahitelesek megmentésének útjába

Nem ütközik alaptörvénybe a devizahiteles banki kölcsönszerződéseket egyoldalúan módosító tisztességtelen kikötések következményeit meghatározó törvény, amely alapján az állam és a pénzintézetek közti ezzel kapcsolatos perek folynak – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden.

Nem évülnek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények

Elfogadta az Országgyűlés kedden a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását, hogy ezentúl ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények.

Rászállt a kormány a Tescóra

A kormány újabb különadót vetne ki a hipermarketekre, a javaslatcsomag a Tescót érintheti a legsúlyosabban – írja az FN24.hu.

Visszavonták az internetadó javaslatát

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén a kormány kérésére visszavonta a jövő évi adóváltoztatások közül az internetadó javaslatát.

Emmi: családtámogatási akcióprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek és ezzel fenntartható demográfiai fordulat álljon be, ezért családtámogatási akcióprogramot indít – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Mostantól kényelmesebben elférnek majd a rabok

Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisített egy fogvatartottak elhelyezésére vonatkozó rendelkezést, amely lehetővé tette, hogy a cellákban még az egy ember számára minimálisan előírt mozgásteret se biztosítsák – közölte honlapján az Ab kedden.

Ennyi közpénzt költünk a képviselők lakásaira

Az Országgyűlés Hivatal honlapján közzétették a parlamenti képviselők számára már megkötött lakás- és irodabérleti szerződések adatait – írja a Napi.hu .

Tilos közterületen élni Pécs egyes részein

Pécs belvárosában és a baranyai megyeszékhely több városrészében nem lehet életvitelszerűen a közterületen tartózkodni október közepétől – döntött csütörtöki ülésén a pécsi közgyűlés.

Ab: nyilvánosságra hozható a rendőri intézkedésről készült fotó

A rendőri intézkedésről készült képfelvétel az érintett rendőr hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható, ha az nem öncélú – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) abban az ügyben, amelyet az Index hírportál kezdeményezett azért, mert egy perben a bíróság jogsértőnek minősítette fotók közlését.

Törvénnyel tiltanák, hogy pénzt kérjen az RTL és a TV2

Továbbra sem kérhet pénzt januártól az RTL Klub és a TV2 a tartalomterjesztésért a kábeltévé-szolgáltatóktól – az erről szóló módosító javaslatot a kormány pénteken terjesztette az Országgyűlés elé.

Rogán: negyedével is csökkenhetnek az átlagos adós terhei

Rogán Antal szerint még a forintosítás nélkül is a negyedével csökkenthetnek egy átlagos devizahiteles terhei a bankokat elmarasztaló jogerős ítéleteket követően az elszámolási törvény nyomán; erről a Fidesz frakcióvezetője szerdán beszélt a M1 Ma reggel című műsorában.

Törvénypróba, nem kell visítani (1.)

Tisztelt Országgyűlés! Orbán Viktor miniszterelnök! Képviselő hölgyek, urak!

Elfogadták a devizahiteleseket megsegítő törvényt

Az Országgyűlés elfogadta a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényt a Kúria pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatban.

A Fidesz volt, aki okozta a hitel problémát. És megint mással fizettet!

Veri a mellét a lakossági hitel megoldás miatt az évszázad első számú tolvaj kormánya, akinek a megválasztása óta az ország államformája stadion lett.

Átírják a reklámadót, hogy fizessen az RTL

Alig fogadták el, máris módosítják a reklámadót.

Hogy ne akadjunk fenn a rostán

Külföldi nyaralás előtt érdemes tájékozódni célországunk vámtörvényeiről.

Áder aláírta a reklámadóról szóló a törvényt

Aláírta Áder János köztársasági elnök a reklámadóról szóló törvényt, amelyet múlt szerdán fogadott el az Országgyűlés – derül ki az Országgyűlés honlapjáról. Az államfő még hétfőn szignálta a törvényt, az kedd délutánig még nem jelent meg a Magyar Közlönyben.

Áder János aláírta az önkormányzati választási törvényt

Aláírta Áder János köztársasági elnök a főként a Fővárosi Közgyűlést érintő önkormányzati választási törvénymódosítást – derül ki az Országgyűlés honlapjáról.

Megalázó helyzetbe kerül több száz polgármester

Rengeteg falu vezetőjének állását veszélyezteti az új törvény, amely meghatározza, hogy az 500 lakónál kisebb településeken 150 ezer forintra csökken a polgármesterek fizetése – írja a hir24.hu .