Már szakad a cérna az egyébként békés professzornál is?

Gábor György filozófus általában sem szokta kímélni Orbánt és rendszerét, de úgy látszik, már nála is szakad a cérna, legalábbis erre utal az alábbi bejegyzése, amit közösségi oldalán vettünk észre. Orbáni aljaska csúsztatás -

Hozzányúlna a közbeszerzésekhez a kormány – meg is leptek mindenkit

Módosítaná a közbeszerzésekre vonatkozó előírásokat a kormány, ám valójában megszünteti a magyar eljárások feletti ellenőrzést – írja az e heti HVG.

Brókerbotrány: így büntetne a Fidesz

Benyújtotta a Fidesz hétfőn a parlamentnek azt a törvénymódosító javaslatát, amelynek célja, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett a vállalatok vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.

Törvényhozás az üzleti érdekek szolgálatában 2.

Hol vannak már azok az idők, amikor Orbán Viktor azt ígérte, hogy a Fidesz véget vet a szocialisták „uram-bátyám” típusú kormányzásának, és lezárja azt a korszakot, amelyet csak és kizárólag a hatalmon lévő politikai erő üzleti érdekei mentén alakítottak ki?A szép választási ígéretek után kormányra kerülve a Fidesz...