Áder visszadobta a szélerőműveket hazavágó törvényt

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek pénteken a köztársasági elnök a villamos energiáról szóló törvény módosítását, amely szigorított a szélerőművek létesítésének szabályain. Áder János szerint a módosítások ellehetetlenítik az ilyen erőművek építését.

Az MSZP tévedésből nyomott igent, és megszavazta az adótörvények módosítását

Az MSZP nem támogatja a társasági adókedvezmények (TAO) felhasználását titkosító törvénymódosítást – olvasható a párt keddi közleményében.

Az MSZP jogállami garanciákat akar a terrorellenes csomagba

Az MSZP számára csak akkor lesz elfogadható a kormány terrorellenes intézkedési csomagja, ha abba a jogállami garanciák is belekerülnek – mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.

17 pontban finomítanának a NOK-on

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága módosításokat fogadott el a Nemzeti Otthonteremtési Közösségekről szóló törvényjavaslathoz.

Az illegitimitás közössége

A tiszteletre semmiképpen sem méltó „Ház” többségi szavazással elfogadta a postára és az MNB-re vonatkozó aljas „törvénymódosításokat”.

Titkosították a Nemzeti Bank és a Posta költekezését

Az ellenzéki pártok és civil szervezetek ezt alkotmányellenesnek tartják.

Titkosítanák a Nemzeti Bank költését is

Nemcsak Matolcsy György fizetésének emeléséről szól Bánki Erik fideszes képviselő törvénymódosítási kezdeményezése. A 444 arról ír , hogy a javaslat arra is kitér, hogy a Postához hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank adatait is tikosítanák.

Mici néni, Csabi bácsi és Lázár János, a magyar emberek igazságérzete

Az embereknek fogytán a türelme és a bizalma, az igazságérzetükkel ellentétes döntések pedig megrengethetik az igazságszolgáltatásba vetett hitüket – valami ilyesmit mondott az ő szájával Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter miután a Fidesz szolgálatos, újabban mindent megmondó embere, bizonyos Németh Szilárd...

Semjéntől antik fegyverekkel is lehetne lövöldözni

Módosítana a fegyvertörvényen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – mondta a KDNP vezére a Magyar Nemzetnek.

A kormány módosítja a számviteli törvényt

A számviteli törvény és a kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvénytervezet lehetővé teszi, hogy a magyar vállalkozások mintegy 97 százaléka a jövőben egyszerűsített éves beszámolót készíthessen – a tervezet hétfőn, a kormány honlapján jelent meg.

A Magyar Orvosi Kamara sem kér a legális hálapénzből

Az Igazságügyi Minisztérium által indítványozott törvénymódosító javaslat szerint ezentúl az orvosok elfogadhatnák a hálapénzt, ha ezt a kezelés után teszik. A hírre korábban a Magyar Rezidensszövetség úgy reagált, ez konzerválná a "szoftkorrupciós" rendszert . Most a Magyar Orvosi Kamara elnöksége is jelezte: elfogadhatatlan...

A közszféra dolgozóinak vádemelés esetén tájékoztatnia kell a munkáltatót

Minimális módosításokkal fogadta el az Országgyűlés az államfő által a Háznak megfontolásra visszaküldött jogállási törvénymódosításokat.

Törvényt módosítana a korrupció miatt az IM

Többek között a korrupció hatékonyabb felderítését célozza az a kormány honlapján olvasható nagy terjedelmű tervezet, melyben az Igazságügyi Minisztérium számos büntető tárgyú törvény módosítását kezdeményezi.

Nem nyugszik a Fidesz, betiltják a benzinkúti boltokat is

A Spar próbált kiskaput találni, hogy legalább részben megkerülje a vasárnapi zárva tartást. A benzinkutakhoz telepített üzletetekre ugyanis nem vonatkozott eddig a vasárnapi nyitvatartási tilalom. Ennek akar most véget vetni a kormány – írja a  hvg.hu .

Budapesten még többsége sem lenne a Fidesznek a régi választási rendszerben

A Fővárosi Közgyűlésben az októberi választások után 20 fideszes honatya foglalhatja el a székét, míg az ellenzéki pártok és a civil szervezetek összesen 13 főt delegálhatnak. Az eredményekből azonban kiszámoltuk: ha a Fidesz nem alakítja át saját érdekeinek megfelelően a választási törvényt, akkor még a jelen eredmény...

Gázkereskedésbe kezd az állam

Ma terjesztették elő azt a törvényt, ami lehetővé teszi a Magyar Fejlesztési Bank számára, hogy gázbizniszbe fogjon.

Robbanás Zalaegerszegen - Törvénymódosítást javasol a zalai kormánymegbízott

Törvénymódosítást javasol a Zala megyei kormánymegbízott: feljelentési kötelezettséget írna elő, ha valaki robbanóanyaggal, robbanószerrel kapcsolatos visszaélésről szerez tudomást.

Törvényalkotás Fidesz recept szerint

Az elhamarkodott törvények sámfára húzása alacarte Fidesz

Csütörtöktől hatályos a hobbiállatok tartását szabályozó rendelet

Csütörtöktől nem lehet halat, vagy hüllőt gömbakváriumban tartani, köralapú kalitkában pedig madarat, vagy más állatot, a társállatként tartott kutyák számára legalább 10 négyzetméteres területet kell biztosítani, négy méternél rövidebb eszközzel nem lehet tartósan kikötni az állatot: e szabályokat is tartalmazza a július...

JogIQ - Változik a közterület-felügyeletről szóló törvény

A közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII.

Sikamlós dolgok csak 18 év felettieknek

Zalaegerszeg - Eddig szinte bárki vásárolhatott szexuális ingerkeltésre alkalmas eszközöket, ám egy szeptemberi törvénymódosítás értelmében a 18 év alattiak már nem juthatnak hozzá az erotikus kellékekhez.

Nyílt levél Gyárfás Ildikó képviselőhöz

Arra szeretném kérni, hogy a Parlament soron következő ülésén, napirend előtt kérjen szót, a magán- és köztulajdon védelmében, kezdeményezzen törvénymódosítást, a jóval szigorúbb törvények érdekében.