Tűz ütött ki a MOL-nál Százhalombattán

Egy ember megsérült a balesetben – írta meg a 24.hu

Tűz volt egy sorházban Soroksáron

Hat embert kellett veszélyes körülmények között kimenteni.

Videó: Lángolt egy raktár a Blaha Lujza téren, majdnem egy egész ház felgyulladt

A raktár melletti lépcsőházat és a felette lévő lakást is ostromolták a lángok.

Mi történik? Ismét felcsaptak a lángok Moszkvában

Újabb tűzvész sújtotta Moszkva közelét, mindössze négy nappal az előző üzemrobbanás után – írta meg az Index.

Ezer négyzetméteren ég a hulladék

Egy nyíregyházai szeméttelepen borult lángba a hulladéktömeg, a katasztrófavédelem már a helyszínen van.

Raktárépület égett Nyíregyházán, eloltották a lángokat

Egy faszerkezetű, háromszáz négyzetméteres raktárépület gyulladt ki, melyben fanyagokat tároltak.

Négy kisgyerek halt meg Szerbiában egy tűzesetben

A gyerekek a füsstől fulladtak meg.

Kigyulladt egy társasházi lakás Szigetszentmiklóson, ketten haltak meg a tűzben

A gyors tűzoltói beavatkozás ellenére sem sikerült a lakásban tartózkodó két ember életét megmenteni.

Nemcsak a gazdáit, de 60 másik kutyát is megmentett Mini, a törpe pincser Miskolcon

Mini vakmerő bátorsággal terelgette a többi kutyát kifelé a lángra kapott kazánházból, miután a gazdáit felébresztette a tűz miatt.

Lángoló, vezető nélküli mozdony szabadult el Németországban – videó

A dízelmozdony elszabadult a lejtős pályán, több kilométeren át haladt, míg végül egy oldalvágányon meg tudták állítani és neki tudtak kezdeni az oltásnak a német-osztrák határtól nem messze.

A burgonyaköret gondatlan elkészítésével több mint 36 millió forintos kárt okozott egy idős nő Parádon

A családi ebédhez felszolgált burgonyaköret gondatlan elkészítésével több mint 36 millió forintos kárt okozott egy idős nő a mátrai településen, ahol a helyi önkormányzat azóta már helyreállíttatta a Palóc Ház Múzeum épületét - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség.

Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete Kőbányán, tűzoltók fojtották el a lángokat

Ketten maguktó hagyták el az épületet, három embert a túzoltók menekítettek ki.

Balesettel és tűzesetekkel indult a kedd

Éjjel két lakástűzhöz is riasztották a tűzoltókat, kora reggel pedig Pusztaszabolcs és Szabadegyháza között sodródott le egy autós az útról az árokba, ahol egy vasoszlopnak ütközött. A fővárosba vezető utakon már most torlódik a forgalom.

Karambolokkal és tűzesetekkel indult a hétfő

A fővárosba bevezető főbb utakon már néhol torlódik a forgalom.

Balesetekkel, fakidőlésekkel és épülettűzzel indult a szerda

Több főúton is baleset történt szerdán kora reggel, több vasútvonalon pedig fakidőlés akadályozza a forgalmat. Ajkán kigyulladt egy épület, jelenleg is zajlik még az oltás.

Háztüzekkel indult a kedd

A fővárosban pedig egy karambollal.

Balesetekkel és tűzesetekkel indult a vasárnap

Több helyen autók ütköztek össze, vagy borultak fel, Pécelen és a XIX. kerületben épületekben keletkezett tüzeket oltottak el a tűzoltók.

Halálos tűzeset történt a fővárosban

A kedd hajnali zuglói lakástűzben halt meg egy ember.

Balesetekkel és háztüzekkel indult a november

A katasztrófavédelem hírei szerint Győrújfaluban, Bátonyterenyén, Zuglóban és Halmajugrán voltak épületben keletkezett tűzesetek.

Még tart az oltás Mezőtúrnál, de már helyreállt a vasúti forgalom

Szombat délután keletkezett nagy kiterjedésű tűz Mezőtúr térségében a 460-os főút közelében, egy ideig a vasúti közlekedést is le kellett zárni a békéscsabai fővonalon.

Erdőtűz lett a villámcsapásból Pilisszentlászló határában – videó

Jelenleg is folyik még az oltás.

Negyven hektárnyi tarló és egy trafóház égett le Berettyóújfalu és Bakonszeg között

Késő éjjelre sikerült eloltani a tüzet.

Teljes terjedelmében ég egy 18 lakásos sorház tetőszerkezete a IX. kerületben – frissítve!

A tűzoltók körülhatárolták a lángokat, eloltották a tüzet. 17 lakót, két kutyát és egy macskát mentettek ki a társasházból.

Hétfő estére sikerült eloltani a hortobágyi pusztatüzet

Mintegy kétszáz hektáron égett a nádas és az aljnövényzet Hortobágyon, a Faluvéghalma major közelében.

Családi ház gyulladt ki hajnalban a fővárosban, egy ember meghalt

A tűz egy II. kerületi családi házban ütött ki, az oltást nehezítette több gázpalack is, az egyik fel is hasadt.

Két lakás gyulladt ki Pécsen, még mindig oltják a lángokat

Kiégett két lakás Pécsen, miután tűz ütött ki egy nyolclakásos társasház garázsában a Zsinkó István utcában – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel szerda hajnalban.

Üzemcsarnok gyulladt ki Pécsen, folyik az oltás

A tűzhöz a pécsi és komlói tűzoltókat riaztották, de siklósi egységek is csatlakoztak az oltáshoz.

Kigyulladt egy kunyhó Újpesten szombat éjjel, egy ember meghalt

Az újpesti ipari park mögötti területen állt a kigyulladdt kunyhó.

Kigyulladt karácsonyfa miatt 37 embert menekítettek ki egy társasházból Zalaegerszegeen

A lakók egy része a közeli tűzoltósági épületben tudott melegedni.

Betegstop van a Szent Imre kórházban

A helyreállítás már zajlik, az intézmény más osztályai a tűzesetben nem voltak érintettek, a betegek közvetlen veszélyben nem voltak, a sajnálatos eseményben nem érintettek.