Augusztus 20-i tűzijáték: 48 mentőegység vigyáz majd a közönségre

Az Országos Mentőszolgálat idén sem bízza a véletlenre a tűzijáték biztosítását.

6 éves kislányt talált el egy tűzijáték szilveszterkor, súlyosan megsérült

Egy 39 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy szilveszterkor súlyos sérüléseket okozott tűzijátékkal egy hatéves kislánynak – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

„Kilőtték a lakásunkat!” – Egy 16 éves fiú tűzijátéka miatt égett porrá Erikáék otthona

Ugyan csak a valóban életveszélyes petárdázással riogatnak szilveszter idején, most egy teljesen legális tűzijáték egyik rakétája okozott döbbenetes tragédiát és több tízmilliós kárt, ami egy élet munkáját tette tönkre az év utolsó napján Miskolcon.

Eltévedt petárda találta el a budapesti Ritz-Carlton szállodát, sérülés nem történt

Míg Miskolcon egy lakás gyulladt ki egy eltévedt tűzijátékot követően, addig Budapesten a The Ritz-Carlton szállodát találták telibe.

37 helyen okozott tűzet a szilveszteri tűzijátékozás

Az év utolsó napján 197 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 137 esetben a tűzoltókat riasztották. 48 alkalommal tűz miatt, 89 esetben pedig műszaki mentést igénylő balesethez hívták őket – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Rekordot döntött az tűzijáték

Rekordot döntött az tűzijáték (itt visszanézheti a tűzijátékot) – Tűz és fény játéka címmel rendezték meg idén az augusztus 20-i tűzijátékot. Az eredmények alapján az eddigi év legnézettebb eseménye volt a közvetítés.

OMSZ: a tűzijáték "esőnapján" viharos szélre és jégesőre is számíthatunk

Az "új seprő jól seper" vezetése alatt álló Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) kiadta előrejelzését a szombati napra, akkorra, amikor a pót-tűzijátékot tervezi a kormány Budapesten.

Bátor húzás: az OMSZ a póttűzijáték napjára is rossz időt jósol

Mindenki lélegzetvisszafojtva figyeli a szombati, a póttűzijáték napjára meghirdetett időjárást . Nos, nem lennénk most a meteorológusok helyében. 

Karácsony keményen beszólt a kormánynak, amiért az a háborús veszélyhelyzet miatt akar spórolni a tűzijátékon

Karácsony a Klubrádió Esti Gyors című műsorában akadt ki, miután kiderült, hogy a kormány úgy döntött, nem fizet közterület-használati díjat a tűzijáték miatt lefoglalt fővárosi területek után, annak ellenére sem, hogy egy héttel eltolták a tűzijáték idejét.

„Ünnepeljük meg, hogy összetartozunk!” – Már készítik elő a budapesti tűzijátékot

Zajlanak az augusztus 27., szombatra halasztott Szent István-napi fővárosi tűzijáték előkészületei – adta hírül az MTI.

A Fehérvár szurkolói hajnali 2-kor tűzijátékkal ébresztették a Köln focicsapatát – videó!

Valószínűleg nagyon örült a német csapat, hogy ez a tűzijáték meg lett tartva.

Erre számítson, ha közlekedni akar a pót-tűzijáték napján Budapesten!

Az augusztus 27-ei tűzijáték miatt forgalomkorlátozásra és lezárásokra kell készülni a belvárosban, amelyek érintik a közösségi közlekedést is - tájékoztatott a BKK.

Az OMSZ szerdán kinevezett új vezetőjének nincs szakirányú, meteorológus végzettsége

Szerdán derült ki, hogy a Palkovics László vezette minisztérium Hanyecz Lászlót bízta meg a feladatokkal, neki azonban nincs meteorológus végzettsége. 

A kormány hozott egy rendeletet, hogy ne kelljen fizetnie a közterületekért a tűzijáték pótnapján

A főváros egy forintot sem fog látni.

Közlöny van róla: a kormány ingyen használhatja a közterületet a pót-tűzijáték előtt-alatt és után is

Amíg Orbán Viktor nyaral, addig is működik a gépezet.

Ritka, mint az egyszeri tűzijáték...

Lényegében a tűzijáték egyhetes elhalasztás volt a legrosszabb döntés az operatív törzs, illetve a kormány részéről.

Így járatja le a közmédia az OMSZ-t, miközben átmossák az emberek agyát

A vezetők kirúgása nem volt elég.

„Az OMSZ nem politikai, hanem szakmai intézmény” – A Szolgálat kiállt a leváltott vezetők mellett

Közleményt adtak ki, melyben politikai nyomásgyakorlásról írnak.

Tűzijátéknak lennie kell, és punktum. Meghosszabbítják Bicskéig - Vasárnapi Lendvaiság

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját.

A kormánymédia szerint súlyos tévedés történt! Ez vezetett az augusztus 20-ai tűzijáték elhalasztásához

A meteorológusok hibáztak az Origo szerint.

Augusztus 27-én lesz a tűzijáték

„Az ünnepi tűzijáték elhalasztásáról döntött szombat déli ülésén a várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs”

Figyelem! Lefújták a budapesti tűzijátékot

Az előre jelzett időjárási körülmények között nem biztonságos a tűzijáték megtartása – írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye. Operatívék döntöttek -

Hivatalos: elmarad a tűzijáték

Az is megvan, mi lesz a sorsa.

Ezért érdemes volt operatívtörzsködni! Döntöttek: mindenki az csinál, amit akar.....

"Jelenleg a rendezvények folytatását és megrendezését lehetetlenné tevő körülmények nem állnak fenn, ezért a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs úgy döntött, hogy azokat az egyes helyszínek szervezőinek mérlegelése alapján engedi folytatódni, illetve elkezdeni a fővárosban.

Traktorokkal jönnének Budapestre a tüntetők: "Válság idején tűzijátékot rendezni felesleges költekezés"

Szabó Bálint az agrárdemonstráció szervezője beszélt arról, hogy augusztus 20-án 1800 traktor és 2200 személyautó indul el az ország különböző pontjáról Budapestre – írja a napi.hu .

Kibabrál az időjárás az időjárás az augusztus 20-i tűzijátékkal? Itt van, mit mondanak a szakértők

A légkör pontosabb, alaposabb feltérképezésére extra szondákat enged fel a következő napokban az Országos Meteorológiai Szolgálat, hogy segítsék a hétvégi ünnepi programokra készülődőket, írja az MTI.

Új munkacsoport alakult az augusztus 20-ai időjárás figyelésére

Az operatív törzsön belül.

Hétfőtől indulnak a lezárások az augusztus 20-ai tűzijáték miatt a fővárosban

A budai és pesti alsó rakpartot, a Lánchíd környékét és a budai vár területét érintik a lezárások, amik miatt a tömegközlekedés járművei is terelve fognak közlekedni.

Márki-Zay meglépte! Nem lesz tűzijáték Hódmezővásárhelyen sem

Szomorú szemű gyerekek néznek majd az ég felé.

Kovács Zoltán: tűzijáték, az nem lesz, hiszen ez már egy fesztivál!

A nemzeti összetartozás tudata, az egymásra való figyelés és a gondoskodás is tükröződni fog a programokban - hangsúlyozta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.