Róna Péter: ez egy velejéig korrupt rendszer - A közgazdász évek óta mondja a magáét

Holnap önkormányzati választás lesz Magyarországon öt évre megválasztjuk a települési önkormányzatok vezetőit, nagy tét, minden rajtunk múlik.

Mik vannak, Medgyesegyháza helyett véletlenül Békéscsabán épült meg egy szerelőcsarnok!

Uniós támogatásból Medgyesegyházán kellett volna felépítenie a Simonka György fideszes politikushoz tartozó cégnek egy szerelőcsarnokot, de végül Békéscsabára került az egész. Az is kérdés, hogy egyáltalán megépült-e.

Újabb összeg érkezik februárban a gazdákhoz

Az alaptámogatások előlegét a legtöbb gazda már megkapta, a zöldítés után járó hozzájárulást február közepén dömpingszerűen fizeti majd ki ügyfeleinek az MVH.

Ilyenkor bezzeg jó: novemberben ömlik hozzánk az uniós lóvé

Novemberben további, több mint 300 milliárd forintnyi uniós támogatás beérkezésével számol a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ami jelentősen csökkenti a pénzforgalmi hiányt és az államadósságot is – mondta Banai Péter Benő, a szaktárca államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön.

Mi az a zöldítés?

Mindenhol arról hallani, hogy milyen szabályoknak kell megfelelniük a gazdáknak, milyen rendelkezéseket kell betartani, de mit jelent igazából a zöldítés, mint fogalom?