Ortodox papokkal haverkodott Orbán – angolul próbálkozott, de nem járt sok sikerrel

Bulgáriai látogatása során egy ortodox templomot is megcélzott a magyar miniszterelnök.

Hétvégi firkarcolat- Habonyizált közéleti szerencselovagok Armani öltönyben - Városi Kurír

Habonyizált jelző jelentése: Magyar közéleti magatartásforma, mellyel a külsőségek kirakatdíszeivel felcicomázott személy, vagy politikai irányvonal, megtéveszti az embereket, látványtervezéssel eltakarva a bennük rejlő ürességet.

Unortodox gazdaságpolitika -Egy soha sem volt tanulmány részletei - Városi Kurír

Szerkesztőségünk levélszekrényében találtuk a Hír-Kacsa álhírgyár egyik anyagát: „Az unortodox gazdaságpolitika célja és eszközei” című szigorúan bizalmas és szűk kormányzati körökben terjesztett MNB tanulmány egyik példányát – a következőkben ebből idézünk érdekes részleteket.

Közös szégyenünk, az őszödi botrány - mai magyar tragédiánk bölcsője

Ma 11 éve a közrádióban valakik felrobbantották az őszödi beszéd vágott anyagának időzített bombáját, ami nemcsak Gyurcsányt söpörte el, de egyben utat is nyitott az unortodoxia borzalmának.

Unortodox megoldásokat ajánl a kormány az EU-nak

Az Európai Unió mentalitásának megújulását szorgalmazta egy szerdai konferencián Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, szerinte ugyanis az unortodox megoldások tehetik erősebbé Európát a válság utáni világban. Az Antall József Tudásközpont által szervezett think.BDPST elnevezésű fővárosi...

Kínos: a román GDP eközben 3,7 százalékkal nőtt

Itt a válasz a magyar GDP-adatra : a román bruttó hazai termék (GDP) 3,7 százalékkal nőtt az első kilenc hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet. A gyorsjelentés szerint a növekedés a kiigazított érték szerint is 3,7 százalék volt a vizsgált időszakban.

Matolcsy az unortodoxiát magyarázta a Lámfalussy-konferencián

Európának új narratívára van szüksége azután, hogy az Európai Központi Bank elindította monetáris politikai programjait – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn a Lámfalussy konferencia megnyitóján.

6 fideszes kifejezés, melyekről tudni szeretnéd, hogy mit jelentenek...

...de soha nem merted megkérdezni senkitől. Munkaalapú társadalom, unortodox gazdaságpolitika, rezsicsökkentés, nemzeti burzsoázia, nemzeti együttműködés rendszere, nemzeti konzultáció. Mindig csak karcolgattad, mit is jelenthetnek ezek a kifejezések, de soha nem merted felfedni a tájékozatlanságodat, nehogy idegen testként kezeljen a...

WSJ: a brit és a magyar gazdaság a legjobban teljesítők közé tartozik

Az EU két országa, Nagy-Britannia és Magyarország büszkélkedhet azzal, hogy szembeszállt a költségvetési fegyelmen, az inflációellenes központi banki politikán és a gazdaságba történő korlátozott kormányzati beavatkozáson alapuló uniós "ortodoxiával", és most az EU legjobban teljesítő országai közé tartozik mindkettő –...

Az elmúlt 8 év és az amszterdami 8-1

A Bajnai-Mesterházy-Gyurcsány tengely az EU balliberális pedofiljaival írták a taktikát, amivel a hollandok nyertek a nemzeti válogatott ellen.

Fejezetek a honi labdarúgás nagy pillanataiból

Következhetett hát a mindent eldöntő, utolsó meccs, melynek tétje a nemzetközi kupaszereplés volt!

Londonból biztatónak látszik a magyar gazdasági helyzet

Felülsúlyozásra javította a magyar befektetésekre szóló ajánlását több londoni befektetési szolgáltató elemzési részlege.

Korlátlan lehetetlenségek

Az Egyesült Államok a korlátlan lehetőségek országa, Magyarország a korlátlan lehetetlenségeké.

Matolcsy amnéziás?

Kusza Szemnek elment az esze, ezt mondogatjuk rég.

Nemzetgazdasági korlátoltság

Az unortodoxia koronázatlan királya nemzetgazdaságunk kiszámíthatatlanságát azzal magyarázza, hogy „világunk nem ésszerű, nem normális, döntéseink hatásai nem számíthatók ki előre, ezért nem hozhatunk racionális döntéseket”.

Keresse már meg valaki azt a kulcsot!

"Drága Fred, bocs, hogy 100 évet késtünk a távcsővel, de jobb későn, mint soha!