„Katasztrófa lesz” – mindennapos a lövöldözés szerb határnál

A szerbiai Horgos melletti Királyhalomnál az elmúlt hónapokban növekedett a bevándorlók száma.

Tömegbalesetet okozott Szabadka és Topolya között a porvihar

Súlyos közlekedési baleset történt kedden 14.15 óra körül a Szabadka és Topolya között régi úton, Nagyfény előtt.

Szerbia déli részén is gondot okoz a havazás

A viharos erejű szél viszont az egész országban érezteti a hatását.

Üzent Orbán Viktor a határon túli magyaroknak – óriási sikert értek el Szerbiában

Tartományi szinten a VMSZ lett a harmadik legerősebb párt.

Történelmi a szerbiai választás eredménye a VMSZ elnöke szerint

Történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a vasárnapi szerbiai választásokon: a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett – hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Szabadkán.

Szakértő: a legfontosabb tét megtartani a mgyar vezetésű önkormányzatokat a szerb választásokon

Magyar szempontból a szerbiai választás egyik legfontosabb tétje megtartani a magyar vezetésű önkormányzatokat – mondta Ördögh Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) adjunktusa az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A Bácskai-Dunamellék az UNESCO új bioszféra-rezervátuma. - Berek

Az UNESO Ember és Bioszféra Programja nemzetközi koordinációs bizottságának határozata alapján a Bácskai-Dunamellék természetvédelmi terület felkerült a világ bioszféra-rezervátumainak hivatalos listájára.

Húsvéti hagyományok őrzése Vajdaságban - Interjú Zemkó Évával, egy zentai-szabadkai barátnővel

Húsvéti hagyományok őrzése Vajdaságban - Interjú Zemkó Évával, egy zentai-szabadkai barátnővel

Pénteken indul a szabadkai Desiré színházi fesztivál

Ma kezdődik Szabadkán a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál, amelyen tizenhat előadást és egy koncertet, kilenc ország produkcióját láthatja a közönség december 1-ig.

Szakértő: a legnépesebb kisebbség Szerbiában a magyarság

A legnépesebb kisebbség – 250 ezer fővel – Szerbiában a magyar – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Befejeződött a kisebbségi önkormányzati választás Szerbiában

Bezártak a szavazóhelyiségek vasárnap 20 órakor, ezzel lezárult a nemzeti kisebbségi önkormányzati választás Szerbiában. A délvidéki magyarok két lista jelöltjei közül választhatták ki a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) leendő 35 tagját.

Ma tárgyalnak arról, hogy a vajdasági és kárpátaljai magyarok is szavazhassan az EP-választáson

Az Országgyűlés ma tárgyalja a Miniszterelnökség vezetőjének azon javaslatát, amely az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak is aktív választójogot adna a jövő évi európai parlamenti választáson.

Még sok mindent kell tenni a Vajdaságban, hogy megbékélés legyen

Még sok mindent meg kell tenni, sok mindent le kell róni az áldozatok emléke előtt, hogy itt egyszer nyugalom és béke legyen – hangsúlyozta Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke vasárnap Csúrogon, ahol az 1944-1945-ben ártatlanul kivégzett áldozatokra emlékeztek.

Legalább két magyar listára szavazhatnak a vajdasági magyarok a közelgő választáson

Legalább két magyar lista indul a nemzeti tanácsi választásokon Szerbiában, miután a Magyar Mozgalom (MM) nevű civil szervezet is átadta listáját a köztársasági választási bizottságnak kedden.

A kínai színház áll a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál középpontjában

Kína és a kínai színház kerül a fókuszba szeptember 16. és 21. között a 25. szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon, de Magyarországról, Brazíliából, Ausztriából, az Egyesült Királyságból, Törökországból és Lengyelországból is érkeznek előadások a hat napon át tartó rendezvényre.

Vajdasági családoknak házvásárlási támogatás, magyar családoknak kilakoltatás

Több mint 350 vajdasági magyar család nyert házvásárlási támogatást A támogatást falusi ház vásárlására lehetett elnyerni a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében.

Szombaton indul a palicsi filmfesztivál

A Lazzaro Felice (Boldog Lazzaro) című olasz film nyitja meg szombaton az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválját Palicson, amelyen – július 14. és 20. között – több mint száz filmet mutatnak be 12 kategóriában.

Rossz ómenű dátum lesz Vajdaság napja, a magyar pártok egyike mégis megszavazta

November 25-ét nyilvánította a szerbiai Vajdaság napjának a vajdasági tartományi képviselőház kedden, a döntés a történelmi vonatkozások miatt több pártot is felháborított.

Szijjártó: a magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük!

A magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük, a gazdasági megerősödés pedig megállítja az asszimilációt és megerősíti a kétoldalú kapcsolatokat – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Zomborban, ahol megnyitotta a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának...

Orbán Viktor: A magyar veszélyeztetett fajta

Orbán Viktor hétfőn vajdasági látogatása során exkluzív interjút adott a Pannon RTV-nek.

Nőtt a szerbiai és romániai magyarok szavazókedve

Meghozta gyümölcsét a határon túli aktivisták áldozatos tevékenysége.

Az idei választásokról is egyeztetett Orbán a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével

A magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozóról, a gazdaságfejlesztési programokról és a magyarországi választásokról is egyeztetett egymással hétfő délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSz) elnöke az Országházban. 

Közzétették a felvételt, amin Orbán egyik határon túli szavazója egy olasz kocsmában lövöldöz

A szabadkai születésű Fehér Norbert 5 embert ölt meg. Spanyolországban fogták el. A bolognai rendőrség nyilvánosságra hozta azokat a felvételeket, amelyeken a szerb állampolgárságú, de magyar származású Fehér Norbert lelő egy kocsmárost az olaszországi Budrióban.

A Vajdasági Magyar Szövetség is a magyar választási regisztrációra buzdítja a helyi magyarokat

A jövő évi magyarországi választásra regisztráltak számát akarja növelni a Vajdasági Magyar Szövetség.

A Szent László- és Arany-emlékév jegyében rendezik az idei Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat

Október elején indul a hagyományos Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok, amelyet idén a magyarországi Szent László- és Arany-emlékév jegyében rendeznek meg.

Levél Orbánnak a Vajdaságból - Nem teszi ki az ablakba

A delhir.info a Vajdaság magyar nyelvű portálján jelent meg egy délvidéki asszony válaszlevele Orbán Viktornak.

Felborult egy lengyel busz a Vajdaságban, egy halott

Egy gyerekeket szállító lengyel busz borult fel a Vajdaságban, a balesetben az egyik sofőr életét vesztette, több mint húszan megsérültek.

Rekordáron vettek a magyar állam pénzéből egy szabadkai villát

Önti a magyar kormány a támogatásokat a Vajdaságba, pontosabban a Vajdasági Magyar Szövetség körüli szervezetekhez.

Lecsaptak a vajdasági maffiára

A Vajdaság legerősebb és legbefolyásosabb bűnbandáját leplezte le a szerbiai rendőrség, amikor több különálló akcióban tizenegy gyanúsított fogott el – közölte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter pénteki belgrádi sajtótájékoztatóján.

Attól, hogy valaki EU-n kívüli magyar, még tolhatja teljes lelkesedés a magyar kormány migránsellenes álláspontját

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) magyarországi kvótareferendumra vonatkozó kampánya semmilyen módon nem áll ellentétben a szerb kormány migránsokra vonatkozó hivatalos álláspontjával - hangsúlyozta Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke a Politika című szerb napilap keddi számában megjelent interjúban.