Ferenc pápa cáfolta, hogy baloldali lenne

Ferenc pápa a Kubából az Egyesült Államokba tartó repülőgép fedélzetén újságíróknak nyilatkozva cáfolta, hogy baloldali beállítottságú lenne.

Több Európa = több muszlim, drámai jóslat az iszlám hódításáról

Brüsszelben 2030-ra muszlim többség lesz – jósolta egy akadémikus.

Döbbenet Dubajban: egy apa megakadályozta, hogy a lányát kimentsék a vízből

Egy 20 éves nő fürdött a családjával a strandon Dubajban, amikor elragadták a hullámok. Kétségbeesetten kiabált segítségért, a vízi mentők rohanni kezdtek, ám valaki az útjukat állta. A lány apja.

A gazdasági exodus kormányának feje és a Korán

Talán abból kiindulva, hogy mindenki olyan, mint Orbán Viktor, aki pénzért, hatalomért volt már KISZ-potentát, liberális, református és reformátor, szovjetellenes és oroszbarát, katolikus, és népnemzeti, bármi.

"Rendben vagyok" – bemutatkoznak a magyar szerzetesek

Kampány indult a szerzetesekről alkotott sztereotip kép megváltoztatására „Rendben vagyok. Földön járok, égre nézek” – szlogennel. A kezdeményezés oldalán első körben négyen mutatkoznak be. Ármella 86 évesen is kerékpározik, Didák fényképez, Beáta nordic walkingol és köt, míg Botond motoros zarándoklatokat vezet egy...

Szemfelnyitó

Gondoltál már arra, hogy miféle hitrendszer az, ami több, mint kétezer éve nem képes megoldani az emberiség problémáit?

A vallás és a nemzet

Nem szívesen szólok bele vallási kérdésekbe, nem vagyok elég felkészült.

Ferenc pápa szerint nem kell úgy szaporodni, mint a nyulak

Ferenc pápa  ragaszkodik az egyház fogamzásgátlást tiltó tanításához, ugyanakkor hétfőn kijelentette, hogy a katolikusoknak nem kell úgy szaporodniuk, mint "a nyulaknak", és a "felelősségteljes gyermekvállalásra" kell hagyatkozniuk.

Három dolog, amivel összeugraszthatod az embereket

A vallási cenzúra azért kell, nehogy érzékeny lelkű, öldöklésre kiképzett terroristák joggal megsértődjenek és újabb vérfürdőre kényszerüljenek.

Charlie Hebdo - keselyük

Miközben hallgatom a híreket, hogy a francia szélsőjobb már igényt formált a politikai haszon bezsebelésére.

Trócsányi: a kereszténység értékeit el nem ismerni súlyos hiba

A keresztény gyökereket elvágni, a kereszténység értékeit el nem ismerni súlyos hiba – hangoztatta az igazságügyi miniszter hétfőn Esztergomban, a Becket Szent Tamás-emléknapon a jog és a kereszténység kapcsolódási pontjairól tartott előadásában.

A franciák és a laicitás

Szigorítani akarják a franciák a laicitás törvényeit.

Balog: Budapesten ma is szükség van erős falakra és erős hitre

Budapesten ma is szükség van erős falakra és erős hitre – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Kálvin téri református templom felújítása alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten.

Vallási rituálén vágták szét a kisgyerek fejét

A gyermeknek a muszlimok véres ashura szertartásán ejtettek hatalmas vágást a fején.

Ferenc pápa áldását küldte a magyar hívőknek

Ferenc pápa áldását küldte a magyar hívőknek a kedd reggel bemutatott vatikáni szentmisén, amelyen a római magyar közösség huszonöt tagja vett részt. A katolikus egyházfő arra kérte a magyar hívőket, hogy imájukkal támogassák szolgálatát – tájékoztatta az MTI-t Németh László, az olaszországi magyarok főlelkésze.

Bölcskei Gusztáv szerint kell a közösségi kontroll

Közösségi kontrollra ma is szükség van – hívta fel a figyelmet az "egyházfegyelem" kálvini gondolatának mai értelmezésére a Kálvinizmus ma című hétfői budapesti konferencián Bölcskei Gusztáv református püspök.

Iványi Gábor: nem tartjuk nyilván, ki milyen nemzetiséghez, felekezethez tartozik

Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke tiltakozik a Magyar Nemzet online kiadásának csütörtöki írása ellen, amelyben a lap azt írta, "rejtélyes örmények" jelentek meg az Iványi Gábor egyháza és alapítványa által üzemeltetett hajléktalanszálló-együttesben. Az egyesület elnöke közölte: nem tartják nyilván, ki...

Krisztusék kiakadtak a Facebookra

Egy olvasónknak nyomták a kezébe az alábbi a szórólapot, ő pedig azonnal elküldte nekünk emailben, mert azt elvileg még nem tilos.

Erdő Péter: az Európai Unióban nem divat a vallás

Az Európai Unióban hivatalosan nem nagy divat a vallás, különösen nem annak a keresztény változata – mondta Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában vasárnap reggel.

Vallásháború Magyarországon

A magyar kormány Waterlooja Strasbourgban van a jelek szerint, ugyanis tegnap ebben a gyönyörű elzászi városban bizonyosodott be, hogy a magyar kétharmad csak itthon mindenható, Európában nem sokat ér.

Brekk! - egy különös egyház

Én, kérem, nem is sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni.

A vallásreformer Kálvin János

“Nincs oly barbár nemzet, nincs oly elvadult nép, melyben ne lakoznék az a meggyőződés, hogy van Isten.” Kálvin János francia származású svájci vallásreformátor 505 éve született.

Az én hitem

Az egyház benyomulása a mindennapjaimba ilyen kibillentős-téma.

Keresztet állíttat Dörner György az Újszínházban

Keresztet állíttat Magyarország első Keresztény Színházi Fesztiválja alkalmából az Újszínház igazgatója, Dörner György, azzal a céllal is, hogy minden évben megemlékezzenek a legelső rendezvényről.

A maffia miatt ismét elmaradt a calabriai körmenet

Ismét lemondta a dél-olaszországi Sant'Onofrio és Stefanaconi püspöke a húsvéti körmenetet, miután a hatóságok nem engedték, hogy a 'ndrangheta helyi bűnszervezet tagjai vigyék a feltámadt Krisztus és Szűz Mária szobrát.

Nagypéntek – Evangélikus püspökök válaszoltak

– Mit jelent az Ön számára az, hogy Krisztus értünk meghalt?

A Babilon név jelentése a bibliai próféciákban

(Ésaiás 13-14. fejezetei)

A Biblia világa

A zsidó kultúra a Földközi-tenger keleti partvidékén, az egyiptomi és mezopotámiai civilizáció közötti zónában alakult ki. Kánaán földjén a Kr. e. XVIII. században sémi eredetű nomád törzsek éltek, ősatyák ("pátriárkák") vezetésével. Az izraeliek jelentős létszámú csoportja a Kr. e. XIII. században Egyiptomban, II....

Az egyházi rendről a középkorban

http://baloghpet.com/2014/03/28/az-egyhzi-rendrol-a-kzpkorban/

Lehetnek fontosabbak a vallási elveink a gyerekünk életénél?

Néhány évvel ezelőtt hallottam, hogy egy súlyosan beteg gyereket nem engedtek a szülei megműteni, mert ellenkezett a vallási meggyőződésükkel az, hogy idegen nyúljon a gyerek testéhez, és az is, hogy kemikália kerüljön a szervezetébe, ezért a gyógyszeres kezelést is elutasították.