Újabb selyemzsinór Varga Juditnak – Ezúttal Nagy Ervin szólt be neki: "Rogán parancsára ugrott elő"

Nagy Ervin élesen bírálta Varga Juditot, és nehezményezte, hogy miért pont most teregette ki a családi szennyest, továbbá úgy véli, a volt igazságügyi miniszter nehéz helyzetbe hozta az összes többi bántalmazott nőt az országban.

Gulyás Gergely házassági tanácsadást tartott a katolikus egyház nevében: "A különélés indokolt, ezt mindkét félnek megmondtam"

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte, hogy tudott Varga Judit és Magyar Péter rossz házasságáról.

És akkor jött Varga Judit

Havas Henriktől megszokhattuk, hogy mindig fején találja akit akar, nincs ez másként most sem amikor a Varga Judit nevű kontraproduktív jelenséget boncolgatja, egy családi reggeli örve alatt, és ahogy azt megszoktuk tőle meg is fejti az okokat.

Szinte tönkrement Varga Judit a válását követően – Ki hiszi el, hogy csak ennyi vagyona maradt a volt igazságügyi miniszternek

A Fidesz-KDNP volt EP-listavezetője szerint rosszul járt, de a számok – amik elég makacsak – mást mutatnak.

Bumeráng hatást ért el a Varga Judit interjú

Egy egyszerű interjú valószínűleg még soha nem eredményezett annyi gúnyos mémet az interneten, mint a Varga Judit-Hajdú Péter produkció.

Magyar György: a vizsgálat lezárult, felejtse el! – Ilyen nálunk a maffiaállam?

A családbarát NER még az igazságügy-miniszterét sem tudta kimenekíteni volt férje, az állítólag bántalmazó Magyar Péter karmai közül – derült ki a Varga Judittal folytatott, ízlésünktől idegen beszélgetésből.

Megszólalt Magyar Péter új szerelme: "Nagyon nehezen éljük meg ezt az időszakot"

Vogel Evelin fiatal anyuka, belsőépítész és szeret motorozni. 

Csak úgy ég a közpénz – Magyar Péter minden megszólalása 1-2 milliárdjába kerül a Fidesznek

Elmondta-e Varga Judit ugyanazt tanúként, mint a hangfelvételen? Lejáratásra vagy fárasztásra játszik a Fidesz? Hogyan lehet Varga Judit vádjait erkölcsileg a helyükön kezelni? Megdőlt-e a mindenható Orbán mítosza?

Újabb fejezettel bővült a Magyar-Varga-saga: az egykori házaspár fia sem akar a lelki terrort alkalmazó apjáról tudni – Igaz, ezt csak az anya állítja

Varga Judit elmondása szerint volt férje, Magyar Péter nem csak vele szemben alkalmazott lelki terrort, hanem a legidősebb fiánál is, a kamaszkorú gyermek már csak édesanyja noszogatására hajlandó találkozni az apjával.

Pankotai Lili a megtámadott jogán kér helyreigazítást: Kertész Dávid -Pesti Srácok- valótlanul állítja...

A kormányközeli média elsőkörös letámadásának pillanatnyi szünetében a PS szerkesztőségében volt idő és akarat arra, hogy a Magyar-szál mellékszereplőire is odafigyeljenek.

Na, ennél már nincs lejjebb a Magyar-Varga-sagában – Az exférj szerint a volt igazságügyi miniszter verte és rugdosta őt

Varga Judit exe szerint ő soha nem ütött, őt viszont hol ököllel, hol lábbal verte a lemondott miniszter.

Magyar Péter: a Húsvét üzenete a feltámadásról, a kegyelemről és a megújulásról szól

Nem lehet egyszerű a Magyar-Varga gyerekeknek az idei húsvét, csakúgy, mint az elmúlt lassan 1 hónap.

Perintfalvi Rita: tragédia történt tegnap, de ez nem csupán két ember tragédiája

Áldozatvédőként kötelességemnek is éreztem, mert annak ellenére, hogy Varga Judit az ellenkező politikai táborhoz tartozik és rengeteg olyan vérlázítóan aljas dolgot művelt minisztersége idején, ami miatt politikusként szimplán megvetem, de emberként és nőként akkor sem vetem meg.

Juhász Hajnalka a Varga Juditot ért vádra reagálva: Az Isztambuli Egyezmény genderpropagandát képvisel

Varga Judit és volt férje, Magyar Péter között történt családi borzalmak napvilágra kerülése következtében a közösségi médiában többen támadták az egykori igazságügyi minisztert, hogy a történtek ellenére miért nem támogatta korábban az Isztambuli Egyezmény ratifikálását.

Hajdú Péter kellemetlenül érzi magát a Varga Judit-interjú miatt

Hajdú Péter műsorvezető a részletek feltárásával azt próbálta bebizonyítani, hogy az ő Varga Judit-interjúja nem a rogáni propaganda része.

Pesty László: régóta mondom, hogy ez 1923, Szicília

Pesty László:Nagyon szerencsétlennek tartom, hogy belekényszerítik abba, amibe.

Varga Judit -a küldetéses asszony- Hajdúnál kötött ki, mert oda küldték - 1 óra 45 perc anélkül, hogy egyetlen szó esett volna a hangfelvétel tartalmáról

Mivel lehet rábírni egy ereje teljében lévő, anyagilag független, tanult ex közszolgát arra, hogy nevét és arcát adja ahhoz, hogy gyerekeivel nem törődve ócsárolja a srácok apját, a volt férjét és egyben állítson ki szegénységi bizonyítványt saját magáról?

Magyar Péter: ez a leggusztustalanabb leszámolás, karaktergyilkossági kísérlet

Varga Judit elcsukló hangú interjújára reagált a volt férje, aki szerint a kormánynak semmi sem szent

"A férjem késsel a kezében járkált a házban" – Vége a hallgatásnak, Varga Judit kitálalt Hajdú Péternek

A volt igazságügyi miniszter elcsukló hangon elmesélt újabb hajmeresztő történeteket Magyar Péterről

Csúcsra jár a nemzet feljelentője! Öt beadványt "szült meg" Magyar Péter hangfelvétele ügyében Tényi István

Jogi következményei lettek a nyilvánosságra hozott felvételnek

"Bezárt egy szobába" - Varga Judit megtöri a csendet!

Folyamatosan azzal próbált sakkban tartani, hogy az autó mellé állt, hogy kukákat borogatott az autó elé, hogy beült a kocsim hátsó ülésére, amivel el akartam hajtani, hogy elvette a táskámat, hogy bezárt egy szobába – hangzik el Varga Judit volt igazságügyi minisztertől a Frizbi TV YouTube-csatornáján március 27-én, szerdán...

Reméljük, ezt olvassa Rogán Antal – A szakértő szerint Varga Judit mentegetőző posztját egy férfi írta

A világ – de Magyarország mindenképpen – Varga Judit tegnapi mentegetőző posztja körül forog, melyet azután tett ki pár perccel, hogy volt férje, Magyar Péter nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, melyet korábban titokban rögzített. Ezen Varga Judit elismeri, hogy Magyarországon egy maffiakormány irányít, és belenyúltak a...

Kamu-hiszti, kamu-like? Török like-ok százai tűntek fel Varga Judit védekező posztja alatt

Gyanúsan vásároltnak tűnő török lájkok százai tűntek fel Varga Judit Facebook-oldalán, az exminiszter legfrissebb posztja alatt, amelyben a volt férje, Magyar Péter által kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvételre reagál.

Válasz kellene, nem a terelő hamuka - Napi Lendvaiság

Persze, a kormány nem fog megbukni, lemondani Magyar Péter hangfelvételétől Ez nem is volt várható.

Teljes erővel támad a Fidesz – Hollik István erőszakoskodó őrültnek nevezte Magyar Pétert

Baloldali hősként ment be, őrültként jön ki az ügyészségről Varga Judit volt férje – írta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Mi történt? Varga Judit posztját valaki korlátozta

A volt igazságügyi miniszter bejegyzése alá többen azt írták: Rogán Antal állhat a bejegyzés mögött.

Locsogott Varga Judit, nem tudta tartani a száját

Felelőtlenség ilyen jellegű információkról beszélni otthon – véli a szakértő.

Varga Judit 2.0 - Újabb posztban írja meg igazságát

Varga Juditban annyi mondaivaló gyűlt össze a két hetes pauza után, hogy délelőtti posztja után este felé is közzétett egyet Facebook oldalán.

Magyar Péter: add tovább!

Magyar Péter: „Add tovább!