A vendégmunkásokat hibáztatják a sertéspestis terjedése miatt a tenyésztők

Sok munkás érkezett Romániából és Ukrajnából az ágazatba.

Egyre több nálunk a vendégmunkás

Orbán Viktor a Kormányinfón így fogalmazott: "Azt az illúziót kell feladnunk, hogy a növekedésünk kizárólag újabb és újabb emberek munkába állásától remélhető.

Már kétórás a várakozás Röszkénél

Indulnak haza nyári szabadságukra a nyugat-európai vendégmunkások, ez a röszkei határátkelőhelyen már érezteti a hatását. A magyar és szerb állampolgároknak célszerűbb a kisebb határállomásokat megcélozni.

Az LMP szerint nem vendégmunkások kellenek, hanem béremelés

Az LMP szerint a kormánynak ukrajnai vendégmunkások Magyarországra csábítása helyett a bérek általános emelésével, a lakhatási problémák kezelésével és a szakképzés színvonalának javításával kellene kezelnie a munkaerőhiányt.

Mexikói és orosz vendégmunkásokat hozattak Nógrádba

Három hónapra jöttek a mexikói varrónők, akik luxuskabriók speciális ponyváját készítik. A beszállító multi Szerbiából és Oroszországból is kénytelen volt munkásokat hozatni, akkora a hiány szakképzett munkaerőből. Közben Salgótarján környékén 20-25 százalékos a munkanélküliség.

Nekimentek a magyar munkavállalóknak Ausztriában

A magyar munkavállalók ellen kampányolnak a határon túl, a populista Osztrák Szabadságpárt egyenesen tatárjárásról beszél a vendégmunkásokkal kapcsolatban és az átmeneti határellenőrzés visszaállítását sürgeti.