Agyonverték szállásadójukat – itt az ítélet

Húsz és tíz év fegyházbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Törvényszék pénteken, nem jogerősen két helyi férfit, mert 2015 májusában italozás közben halálra verték a nekik szállást adó ismerősüket – közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Megütötte az ellenőrt egy részeg, sört fröcskölő utas a szentendrei héven

Most fejezték be egy ügy vizsgálatát, ami arról szólt, hogy egy 41 éves férfi még 2017. augusztus 17-én a szentendrei HÉV-re Pomázon jegy nélkül, ittasan felszállt, majd üvöltözött és a kezében tartott sörösüvegből a sört szétlocsolta, majd az ellenőrt is megverte.

„Ez nem Anglia”: brutálisan összeverték az orosz rendőrök a részeg angol szurkolót, miután autójukra ugrott (Videó)

Elképesztő videót töltöttek fel nemrég a Facebookra: részeg angol szurkolók megtámadtak egy orosz rendőrautót, az egyik a tetején ugrált. Ami ezután történt, az nem ismert a nyugati szemeknek!

Döbbenetes felvétel: fiatal lányokat vert egy idős férfi a Budapestről Prágába tartó vonaton

Borzasztó élménnyel gazdagodtak azok a fiatal angol lányok, akiket egy férfi ok nélkül kezdett verni útközben – írja a Blikk .

Közlekedési Konfliktuskezelés Körömmel - autósajtó

Közlekedési Konfliktuskezelés Körömmel. Egy orosz autóba szerelt kamera vette fel a következő kis videót. Érdemes megnézni, nem szórakozás céljából, hanem tanulságul.

Összeverte a család az ügyeletes orvost Hatvanban – megvan az ítélet

Hat és fél, illetve öt és fél év börtönre ítélt a Hatvani Járásbíróság szerdán, első fokon egy nőt és két férfit, akik bántalmaztak egy ügyeletes orvost tavaly tavasszal a hatvani kórházban – közölte az Egri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Rendőrség: az ököltől nem véd a bukósisak

A ceglédi rendőrök egy 43 éves helyi férfit súlyos testi sértéssel gyanúsítanak, miután beütött egy motoros sisakjának nyílásán.

Megvertek egy buszsofőrt Solymáron

Egy 45 éves férfi kedden többször is megütötte a 64A busz vezetőjét Solymáron – közölte a rendőrség.

Összeverekedtek a szurkolók a szombati BL-döntő városában, Kijevben

Az ukrán rendőrség két embert őrizetbe vett, miután szurkolók összecsaptak a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjének kijevi helyszínén.

Brutális kiütést rögzített a kamera egy mosonmagyaróvári kocsmában – videó

Állítólag féltékenység állt a durva pofozkodás hátterében.

Papírt gyűjtő gyerekeket vert meg egy férfi Győrben

Se szó, se beszéd, odalépett hozzájuk a lépcsőház előtt, és ütni kezdte őket.

Belerúgtak a kutyájába, majdnem megölte a támadót a debreceni férfi

Egyetlen ütéssel küldte földre a rugdosódót, aki többszörös arc- és koponyacsonttörést szenvedett.

Úgy összeverték a borsodi férfit, hogy többé nem fog tudni beszélni – bíróság előtt az ügy

Félholtra vert egy fiatal férfit négy ember Putnokon még 2017-ben, az elkövetők ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel csütörtökön.

Megverte a házaspárt, miután majdnem elütötte őket egy kaposvári parkolóban

A férfi rácsapott a hátsó szélvédőre, a sofőr ettől éktelen haragra gerjedt és őrjöngen kezdett.

Nyomoznak az LMP-ben, hogy ki szivárogtatta ki a bunyóról készült hangfelvételt

Folytatódnak szombaton a fegyelmi tárgyalások az LMP-ben, Sallai R. Benedek távozó országgyűlési képviselő és Hadházy Ákos, a párt korábbi társelnökének ügye mellett azt is vizsgálják, hogy ki szivárogtatta ki az április 14-i etikai bizottsági meghallgatáson készült hangfelvételt, amin hallani lehet, hogy Sallai azzal fenyegeti...

Ököllel ütöttek ki egy nőt a Ligetvédők tüntetésén – videó

Ütötték, fojtogatták a tiltakozókat az odarendelt biztonságiak. Legrosszabbul egy fiatal nő járt, aki egy ütéstől földre került.

Csontjai törtek a kalauznak, úgy megverték, amikor meg akart büntetni két bliccelőt

Senki nem lépett közbe, az utasok csak nézték, ahogy összeverik a jegyvizsgálót.

Sallai azt állítja, nem verte meg Hadházy Ákost

Sallai R. Benedek (LMP) országgyűlési képviselő azt állítja, nem verte meg szombaton párttársát, Hadházy Ákos társelnököt.

Fegyelmit indít az LMP Sallai R. Benedekkel szemben

Fegyelmi eljárást indít Sallai R. Benedek (LMP) országgyűlési képviselővel szemben a párt.

Megőrült a ketrecharcos, több év börtönt is kaphat

Az MMA legnagyob sztárja, Connor McGregor csütörtökön, Brooklynban megtámadta riválisai buszát. Akár hét év börtönt is kaphat.

Bálban verekedett a volt rendőr, vádat emeltek ellene

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés miatt emelt vádat egy volt rendőrrel és három társával szemben a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte Horváth Szilárd főügyész szerdán az MTI-vel.

Tévékamera előtt verekedtek össze az Országos Roma Önkormányzat képviselői

Eldurvult a 80 millió forintos kampánytámogatás felhasználásáról szóló vita.

Rabtársai verhettek össze súlyosan egy elítéltet egy budapesti börtönben

Feljelentést tesz a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka a rendőrségen, miután felmerült annak gyanúja, hogy egy fogvatartott a társai bántalmazása miatt sérült meg súlyosan – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kommunikációs főosztálya péntek este az MTI-vel.

Megint összevertek egy diáklányt Szegeden

Két hét alatt ez már a második brutális verés, amelynek tinilány esik áldozatul.

Körözés, zsaruk fogták el a külföldre tartó vonaton a magyar celebet!

A híresség Szecsődi Karival került bajba, egy évekkel ezelőtti verekedés miatt.

"Elegem van Szegedből, mindenből" – könyökkel verték össze a diáklányt

Könyökkel verte diáktársa fejét egy fiatal lány Szegeden. Állítólag azért, mert az hazugságokat terjesztett több osztálytársáról és kötekedett.

Durva verekedés a keszthelyi iskolában – megszólalt az igazgató

Szombaton írtuk meg, hogy egy keszthelyi középiskolában videóra vették, ahogy két lány egymásnak esik.

Brutális verekedést vettek videóra egy keszthelyi iskolában

Nem tudni, miért esett egymásnak a két lány, de elég komolyan összekaptak az osztályteremben.

Kiderült, melyik nagy cég telephelyén történt a győri munkahelyi tragédia

Meghalt egy férfi egy győri munkahelyi verekedésben csütörtökön – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Az újraválasztott cseh elnök emberei nekimentek az újságíróknak – videó

Összeverekedett Milos Zeman újraválasztott cseh elnök egyik embere egy újságíróval szombat este Prágában.