Le Monde: Orbán Viktor számára a vereség súlyos

Az alkotmánymódosítási javaslat magyar parlamenti elutasításáról közölt tudósítást a Le Monde.

Hillary Clinton: Megéri a küzdelem azért, amiben hiszünk

Hillary Clinton, a vereséget szenvedett amerikai demokrata elnökjelölt szerdai beszédében hangsúlyosan szólt arról, hogy "megéri a küzdelem azért, amiben hiszünk".

Gyurcsány: Kettős vereséget szenvedett Orbán a népszavazáson

Orbán és a Fidesz kettős vereséget szenvedett az október eleji népszavazáson -  közölte szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke minderről azután beszélt, hogy az EU-s országok nagyköveteivel, diplomatáival találkozott a Parlamentben.

Csernoviczki vigaszágra került

A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva kikapott a negyeddöntőben a riói olimpia cselgáncstornájának szombati nyitónapján, így a vigaszágon folytatja szereplését.

Az MTK is kettős vereséggel búcsúzott

A múlt heti 2-1-es hazai vereséget követően az azeri Gabala vendégeként 2-0-ra kapott ki az MTK Budapest a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.

4:1-re kikaptunk a szlovákoktól jégkorongban

A magyar válogatott 4-1-re kikapott a szlovák csapattól az oroszországi jégkorong-világbajnokság szentpétervári csoportjának első fordulójában.

Nem jutott ki a férfi kézilabda-válogatott az olimpiára

A magyar férfi kézilabda-válogatott 22-14-re kikapott a svédektől a lengyelországi Európa-bajnokság szerdai játéknapján, s ezzel eldőlt, hogy biztosan lemarad a riói olimpiáról.

Vereség a dánoktól a férfi kézi Eb-n

A magyar válogatott 30-22-re kikapott a dán csapattól a lengyelországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokságon, így nem visz magával pontot a középdöntőbe.

Vereséget szenvedtünk Lengyelországtól, kiestünk

A magyar női kézilabda-válogatott 24-23-ra kikapott a lengyelektől a hétfői nyolcaddöntőben a dániai világbajnokságon.

Mintha átok sújtaná azokat, akikkel Orbán találkozik – íme a bizonyíték!

A FIFA újraválasztott elnökének, Joseph Blatternek a lemondása különös sorozatba illeszkedik – hívta fel a figyelmet zero tumblr -je. Nevezetesen arra, hogy mintha azokat, akik Orbán Viktorral találkoznak, nem sokkal később balszerencse érné...

Megszólalt Orbán az újabb vereség után

A miniszterelnök Facebook-oldalán mondott szűkszavú köszönetet a tapolcai időközi országgyűlési választáson induló Fidesz-KDNP-s jelöltnek és az aktivistáknak.

Kósa megmagyarázta a veszprémi vereséget

A veszprémi időközi voksolást a baloldali pártok által támogatott független jelölt nyerte: Kész Zoltán a szavazatok 42,66 százalékát szerezte meg. Némedi Lajosra, a Fidesz-KDNP jelöltjére a választók 33,64 százaléka szavazott. Kész Zoltán győzelme azt is jelenti, hogy a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek nem lesz kétharmados...

Az MSZP semmit nem tanult a választási vereségből

Úgy látszik, hogy a demokratikus ellenzék semmit nem tanult a választási vereségből.

A Stockholm-szindrómás ország

A Stockholm-szindróma egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét.

Búcsúzott a Magyar Kupától a ZTE FC

Szerdán a Kaposvári Rákóczi II.

Csank: én is hibáztam

Mi a baj a ZTE FC csapatával?

Alekosz nyerte a párbajt!

Egy héttel ezelőtt, Gombit választották meg a Villa lakói, úgy gondolták őt küldik párbajra.

Félelem - útitárs vagy ellenség?

Mi mindentől félünk?

Jobbtól kikapni nem szégyen, csak kellemetlen

Az első félidőben partiban volt a Loki Dzsudzsákékkal, de a másodikban azonban úgy megrendült, mint a bokszoló egy telibetalált állcsúcsos után.

Nincs már több remény...

Újabb vereséget szenvedett a DVTK – ezúttal a 26. fordulóban.

Véget ért a Zalakerámia ZTE KK veretlen menetelése (nyilatkozatokkal)

Magyar Kupa nyolcad döntőjének visszavágóján a Zalakerámia ZTE KK együttese Debrecenben 66-64-re kikapott ugyan, azonban összesítésben 146-126-os különbséggel bejutott a legjobb nyolc közé.

A ZTE KK soproni sikerével is arra erősített rá: jó a csapat

Nem panaszkodhatnak az egerszegi kosárlabda szerelmesek, hiszen mozgalmas hét végét jelentett a hátunk mögött hagyott.

Babos: Elkeserítő érzés ilyen gólt kapni

Az egyenlítő gól után érezni lehetett a magyar csapaton, hogy méltó ellenfele a svéd együttesnek, ezért is különösen bosszantó egy balszerencsés góllal kikapni a hajrában - mondta a magyar labdarúgó-válogatott kapusa.

Két vereség elég volt...

Bár még nagyon a pontvadászat elején tartunk, az biztos, hogy a vártnál gyengébben kezdte a bajnokságot a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata.

Kiütötték a ZTE FC-t Pápán - Legfrissebb hírek - Zalai Hírlap - zalaihirlap.hu

A Liga Kupa B-csoportjában a ZTE FC a Pápa gárdájával csapott össze.

Nincs idő búsulni! - Történelmi vereség után a ZTE

Egy biztos: erre senki sem számított.

Történelmi vereséget szenvedett ZTE focicsapata (képgalériával)

Nem kell sok szó, elég ennyi: 7-2....

Nem volt magyar nyertese az Euroliga-napnak

Vereséget szenvedett a Partizantól Belgrádban a Vasas férfivízilabda-csapata az Euroliga 5. csoportkörében, így már biztos, hogy a második hely birtokosaként folytathatja a legjobb nyolc között.